Két ünnep között már nehezen találni szabad fodrászt, de egy-egy nőies, elegáns frizura elkészítése nem is igényel szakmai hozzáértést vagy segítséget. Ilyenkor előkerülhet a hajsütő, a ritkán használt csavaró, valamint a hajsütő vas, sőt, néhány hajgumis trükkel és fonással csodás eredményt lehet elérni minimális időráfordítással és energiabefektetéssel. Akár hosszú, akár vállig érő, esetleg rövid a hajad, a válogatásunkban biztosan találsz ihletadó ötleteket! Videóval mutatjuk a hajkészítés lépéseit!

hirdetés

Az alkalmi frizura már nem azt jelenti, mint régen, ideje elfeledni a gondosan belőtt, felpolcolt, hajlakkfelhőben betonkeményre száradt, merev sérókat. Maga a szilveszter sem egy szigorúan vett formális esemény, többen szűk baráti körben vagy családjuk társaságában búcsúztatják el az óévet.

Persze, mint minden ünnep, ez az alkalom is arról szól, hogy kicsit kiléphetünk a megszokott hétköznapokból, elrugaszkodhatunk a mindennapi teendőktől, és azokkal lehetünk, akik igazán fontosak számunkra.

Ennek megfelelően az öltözék és a megjelenés éppúgy kiemelt eleme a bulihangulatnak, lehet ugyan kényelmes a választott szett, de nem baj, ha kicsit eltér a munkanapok megszokott viseleteitől. A legjobb, ha stílusában, hangulatában is illeszkedik az összképhez a frizura, ugyanakkor nincs túlgondolva.

Ha nem hajszobrászati remekműre vágysz, az alábbi hajkészítési módok közül bátran válogathatsz. Ezek a tippek máskor is jól jönnek majd!

Nőies frizura 13 módon: hosszú és rövid hajból, fodrász nélkül

Az elmúlt pár évben számos lehetőséggel bővült az otthoni hajformázás. A professzionális diffúzoros hajszárítók, levegőfúvós elektromos körkefék, kúpos és spirálformájú hajsütők, valamint az egyenesítésre és ondolálásra egyaránt alkalmas hajvasalók leegyszerűsítik az otthoni frizurakészítést, illetve szalonszépségű eredményt garantálnak.

Igaz, hogy ezeket az eszközöket használni is tudni kell, de manapság rengeteg internetes videó szolgál remek tippekkel a fortélyok elsajátításához. Néhány laza hullám tökéletes alapot szolgáltat az egyszerű frizurákhoz, ugyanis dúsabbá, lágyabbá teszik a hajkoronát, ezáltal egy szimpla copf vagy konty is szebben mutat.

Pixie-frizura kócos hullámokkal: pofonegyszerű, mégis nőies

Ha van otthon hajvasalód, ezt a loknis hajviseletet könnyedén elkészítheted magadnak. A videóban látható módon más-más irányba süsd be a tincseket, a pajkosabb frufru érdekében például felfelé, illetve oldalirányba kanyaríthatod a szálakat.

Ezzel a néhány mozdulattal sokkal elegánsabbá, dögösebbé varázsolhatod a rövid fazont. A végén hajformázó krémmel tedd tincsessé a frizurát, hogy texturáltabb legyen a volumene.

Szélfútta konty, percek alatt: az utolsó pillanatban is elkészítheted

Ez a pár perces konty abszolút megállja a helyét a mindennapokban, viszont könnyedén alkalmi frizurává avanzsálhat egy kis díszítéssel.

Mivel roppant egyszerűen és gyorsan elkészül, arra is jut majd időd, hogy elegánsabbá varázsold egy-egy gyöngyös hajtűvel vagy csillogó csattal, esetleg divatos fejpánttal, selyemszalaggal dobd fel a végeredményt.

Bobfrizura kicsit másképp: pazarul mutat elegáns ruhával

A bobfrizurából is kihozhatsz valami mást, mint ahogyan a hétköznapokon viseled, amikor csak szimplán beszárítod. Ez a félkonty csodás választás lehet elegáns ruhákhoz, ráadásul nem igényel nagy fodrásztudományt és kézügyességet.

Egyszerű konty masnival: szilveszterre is remek választás

Egy igazi aduász frizura a hosszú hajúak számára, hiszen gyorsan, egyszerűen összerittyenthető, mégis nőies, mutatós és elegáns. A klasszikus copfból készült konty adja hozzá az alapot, de nem árt előtte besütni, majd lágy hullámúra kifésülni a hajat. Ez tömeget, volument ad a tincseknek, ráadásul így sokkal könnyebben formálhatóak.

A videóban látható módon készítsd el a tarkókontyot, majd díszítsd masnis kontypánttal vagy csattal. A bársonyból, selyemből készült kiegészítők sokkal elegánsabbak egy ilyen alkalomra, de valami csillogó, flitteres masnit is bevállalhatsz szilveszterre.

Tincsesre formált rövid frizura hullámos hajból

A szép, definiált, dús loknik titka a diffúzoros, vagyis tárcsás hajszárító. Valószínűleg akad nálad ilyen, ha hullámos a hajad. A ragyogó fürtökhöz érdemes ápolttá tenni a száraz tincseket, így javasolt előtte egy avokádós vagy kókuszolajos hajpakolás.

Miután leöblítetted a hajad és hagytad félnedvesre száradni a törölközőturbán alatt, kenj rá göndörítő hajformázó krémet, majd a videóban látható módon szárítsd be a loknikat, és formázd őket csigavonalakba.

Különösen a homlokba omló tincsek lehetnek pajkosabbak, csavard őket az ujjaidra, miközben száradni hagyod a hajad, majd a hajszárító tárcsás végével alakítsd ki a kövér hullámokat. Az eredmény egy igazán divatos és nőies frizura lesz, ami még díszítést sem kíván.

Fonatkoszorú a homlok felett: gyönyörűen kiemeli a szemeket

Ha kellően hosszú hozzá a hajad, hajpánt helyett a saját tincseidet is használhatod. Szimpla fonással készül ez a csodás frizura, amit kedvedre cifrázhatsz, de már önmagában is nagyon bájos.

Feldobhatod a végeredményt játékos hajvégi loknikkal, vagy a hatvanas évek stílusában kifelé száríthatod a tincseket. A lényeg, hogy a fonott koszorút dús, fényes hajtömeg keretezze.

Pofonegyszerű, de nagyszerű konty szatén hajgumival

Igazi utolsó pillanatban összedobható frizurát mutatunk, melynek fénypontja a kilencvenes évek divatjából átvett textil hajgumi, ami jelen esetben szatén is lehet az elegancia kedvéért.

Ha dús volumenű hajkoronára vágysz, és kövérebb kontyra, akkor érdemes előző nap nagy méretű hajcsavarókkal álomra hajtani a fejed, hogy megalapozd a hajvégi loknikat. Másnap már nincs más dolgod a buli előtt, mint kiválasztani a legszebb, legfényesebb hajdekorációs gumit, amivel könnyedén elkészítheted ezt az elegáns tarkókontyot.

Nem árt azonban, ha a hajba való kellék stílusában vagy színében passzol az öltözékedhez.

Így dobd fel fonással az állig érő bobfrizurát!

A tincsek rövidek, de nem lehetetlen egy féloldalas fonást készíteni belőlük! Válaszd a parkettafonás valamely változatát, a választékot pedig igazítsd kissé oldalra, ne pontosan középre.

Azon a részen készítsd el a fonatot, ahol nagyobb a hajtömeg. Érdemes előtte diffúzoros hajszárítóval dúsra és lágyan hullámosra formázni a frizurát. Majd díszítsd elegáns csattal a végeredményt.

Ezzel a szárítási technikával garantáltan dús lesz a rövid haj

Ha nem tervezel különösebb változtatást a frizurádon, egyszerűen csak szeretnéd dúsabb, lazább formájában megcsillantani a rövid fazont, ezt a beszárítási technikát mindenképp érdemes elsajátítanod.

A fésülési irány váltogatásával igazán nagy volument kap a haj, ami azután oldalt elválasztva nőiesen keretezi az arcot. Egy elegáns sminkkel még az ilyen egyszerű hajviselet is új életre kel, nem is kell nagyon túlcicomázni. Ha valamivel mégis feldobnád, fújj rá csillámlakkot, tisztes távolságból, vagy egyik oldalon csillogó hajcsattal tűzd le a tincseket.

Romantikus tarkócopf, amihez csak 2 hajgumira lesz szükséged

Ha mindenképp össze szeretnéd fogni a hosszú loboncodat, de nem vagy a kontyok nagy mestere, ez a frizura tökéletes választás lehet számodra! Vékony szálú hajból is szépen kivitelezhető, sőt, az sem akadály, ha csak vállig érnek a tincsek!

Oszd fel három részre a hajkoronád úgy, hogy a tarkódnál legyen a legvastagabb szekció. Ebből készíts lapos lófarkat egy hajgumival. Majd a két oldalsó részt fond be, fogd össze hajgumival a copf felett, végül húzd át rajta az alsó lófarkat. Máris kész az elegáns frizura, amit szalaggal vagy hajcsattal díszíthetsz.

Szuper trükk, amitől szép tartást kap a magas copf

A fejtetőn összefogott copf könnyen elegánssá tehető, ha előtte szélfútta loknikkal dobod fel a hajtömeged. Kevés formázókrémmel texturáltabbá, fényesebbé, lágyabbá teheted a tincseket. Készíts a kezed ügyébe három apró szilikon hajgumit, és egy nagyobbat, amivel majd összefogod a loboncodat.

Válaszd el középen a hajad, majd oldalról válassz le egy-egy közepesen vastag részt, amiből kis copfokat készíthetsz. A két kisebb lófarkat fogd össze egybe úgy, hogy maradjon egy kis rés a hajgumik között, majd fordítsd át önmagán az egészet.

Ezután a fejtetőn gumizd össze a maradék hajtömeget, végül bújtasd át az első, kisebb copfon. Így nemcsak szép, magas tartást kap a lófarok, hanem dúsabb és tartósabb is lesz, akkor sem esik össze, ha egész este ropod a táncot.

A ’90-es évek divatos frizurája újra menő: bármikor feldobja a megjelenést

A fejtetőre igazított félcopf a hatvanas és a kilencvenes évek egyik kedvenc hajviselete volt. Már jó ideje újra divatos, ráadásul félhosszú tincsekből is lazán elkészíthető.

Válassz le mindkét oldalt a homlokodnál egy-egy tincset. Azután a fejtetődön fogd össze a hajad úgy, hogy alul kiengedve maradjon a hajtömeg nagy része. Majd hajvasalóval formázd kifelé a hajvégeket, és egy fürtöt tekerj körbe a hajgumin. Hullámcsattal rögzítsd hátul, a copf alatt.

Elegáns csavart copf hosszú hajból: visszafogottan nőies

Fésüld ki a hajad, majd oszd fel három részre. Középen legyen vaskosabb a copf, kétoldalt pedig vékonyabb. Ha megvan a három lófarok, az egyik oldalsón bújtasd át a középsőn, és ugyanezt a műveletet végezd el a másik oldalon is.

Így egy gyönyörű, dús, csavart copfot kapsz majd, ami csodásan passzol az alkalmi öltözékekhez, de szinte bármikor, egy szimpla napon is elsüthető.

Ezek a tippek nem csak szilveszter napján jönnek jól, a hétköznapokon úgyszintén bevethetők, hiszen gyorsan, könnyedén elkészíthető frizurákról van szó, melyek jól alakíthatóak az öltözék stílusához.

 

Kiemelt képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés