Éppúgy, mint bárki más, a modellek sem tudnak sorozatban topon maradni, ám ez nem jelenti azt, hogy retusálás nélkül egészen másként festenek.

hirdetés

A szép bőr előnyt jelent, de nem feltétele annak, hogy valaki modell legyen, és mint tudjuk, ha létezik is olyan, hogy tökéletes arcbőr, a ragyogó megjelenése igencsak esetleges. Még azok is megtapasztalják olykor, akik problémamentes hámréteggel rendelkeznek, hogy a bőr érzékeny egyensúlya könnyedén felborul külső és belső ingerek hatására. Az állapota nem állandó, hiszen a kialvatlanságtól kezdve egy enyhe nátháig mindenre reagál, avagy visszatükrözi minden kilengésünket és azt éppúgy, hogyan érezzük magunkat.

Bár munkájukból adódóan a modellek alaposabban ápolják a bőrüket, amire szükség is van, hiszen igencsak igénybe van véve a vastag sminkrétegek gyakori viselése miatt, rajtuk is megjelennek időszakos, alkalmi bőrhibák, melyek retusálás nélkül jól láthatók. Egy-egy divatbemutatóra, fotózásra különösebb gonddal készülnek, ugyanakkor nem ritka, hogy rengeteget utaznak, olykor pár nap leforgása alatt több országban teljesítik a feladatukat.

Így előfordul, hogy kialvatlanul, fáradtan érkeznek a fotózás vagy forgatás helyszínére, az elhúzódó sminkelés, ruhapróba és egyéb teendők közepette pedig nincs sok lehetőségük kellő mennyiségű vizet fogyasztani, vagy megfelelően táplálkozni. Általában a pihenőidőszakokban oldják meg a feltöltődést, teljes körű szépségápolást, testedzést, ugyanakkor nem mindig jut idő arra, hogy azonnal csúcsformába lendüljenek, amikor divatkampányokban vagy magazinokban szerepelnek.

Elsősorban ezért alakult ki a képretusálás kultusza, és a finomabb korrekciókkal nincs is baj, bár igazából azt sem tartanánk elképzelhetetlennek, ha olykor karikás szemekkel, pattanással vagy tág pórusokkal szembesülnénk a fotókon. Hiszen mindenki tudatában van annak, hogy a modellek ugyanolyan emberek, mint bárki más, és nem mindig néznek ki úgy, mint a szépen polírozott címlapokon.

Modellek retusálás nélkül – Miért szerkesztik a divatfotókat?

Mivel legtöbbször teljes díszben, retusált fotókon vagy előnyös megvilágításban láthatók a modellek, sokan hajlamosak túlidealizálni a külső megjelenésüket, pont ezért egyre többen mutatják meg valós, hétköznapi arcukat a közösségi médiában, és ez cseppet sem vesz el a szépségükből, sőt, pont ellenkezőleg!

 

A finom retusálás nem szabja át a vonásokat, csupán egy nagyon enyhe bőrképkorrekciót jelent, amit néha szükségesnek érez a megrendelő az apró bőrhibák vagy a nem tökéletes fénybeállítások miatt. Előfordul, hogy csak egy kis színt kap az arc, amitől üdébbnek tűnik, vagy egy szembe lógó hajszálat, esetleg egy zavaró árnyékot távolít el a szakember a képszerkesztő programok segítségével. Ez egyfajta biztonságos védőhálót jelent mind a fotós, mind a modell számára, hiszen sokkal gyorsabb és egyszerűbb az eljárás, mint az analóg fotózás idejében.

 

Általánosságban elmondható, hogy szinte minden divatfotó utókezelésen, szerkesztésen esik át, mielőtt kikerülne a nyilvánosság elé. Nem mindegy azonban, milyen mértékben történik változtatás, a viaszbabaszerűvé formált, teljesen átalakított arc a modell és a közönség szempontjából sem túl etikus húzás, ráadásul laikus szemmel is azonnal kiszúrható.

Szerencsére már kiveszőfélben vannak az efféle művi, durva képmanipulációk, de a retusálás mértékét még mindig az határozza meg, hogy mi a fotó legfőbb célja. Ha idős arcot mutat be az adott kép, a mimikai ráncokat jellemzően meghagyják, de ma már az sem kirívó példa, hogy retusálás nélkül jelennek meg a középkorú és szenior modellek.

Amennyiben a sminken van a hangsúly, a színkorrekció elmaradhatatlan, ilyenkor pedig egységesebbé teszik a bőrfelszínt, vagy átalakítják a bőr textúráját.

Natascha Lindemann szépség- és divatfotós néhány videójában bepillantást enged a kulisszák mögé, így jól látható, hogy olykor még a finom korrekciók is nagy változást jelentenek.

 

Érdekes látni a folyamatot, és ezáltal az is leszűrhető, a tökéletes bőrkép, amit hajszolunk, gyakran még a modelleknek sem adatik meg, hiszen éppúgy, mint bármelyik nő, ők sincsenek mindig topformában. Ma már egy-egy ilyen apró beavatkozás észre sem vehető a divatfotókon, hiszen a pórusokat nem feltétlenül radírozzák le, egy kis ügyeskedéssel visszaadják az arcfelszín szerkezetét, ami senkinél sem tükörsima.

 

A szem körüli árkok, apró szőrpihék és pattanások eltüntetésével nem alakulnak át teljesen a modellek, akik olykor nagyobb változáson mennek keresztül a smink erejének köszönhetően, avagy retusálás nélkül gyakran ugyanúgy néznek ki, mint a divatképeken.

A bőrhibák gyakoriak, nem válogatnak

Akadnak persze makulátlan bőrű modellek, de közülük sem mindenkinek adatik meg ez a kiváltság. Kate Moss és Kendall Jenner is gyakran küzd átmeneti bőrhibákkal, melyek olykor átütnek a smink alól bizonyos megvilágításban, ám valljuk be, ez igazából senkit sem zavar, ettől nem gondoljuk őket kevésbé szépnek.

Képek: Peter White, Victor VIRGILE/Gamma-Rapho/Getty Images.

 

Karlie Kloss, Kaia Gerber vagy Hailey Baldwin Bieber például híresen csodás bőrrel van megáldva, ám a közösségi médiában gyakran feltüntetik, mennyi mindent tesznek meg azért, hogy egészségesen üde és sima maradjon a hámrétegük. A genetikai adottságok tehát nem egy életre szólnak, az ápolási rutin és az életmód éppúgy rengeteget számít.

Olykor náluk is beüt a bőrkatasztrófa, Kaia Gerber mumusa például a szemkörnyéki mély árok, ami azonnal megjelenik nála, ha fáradt.

Ugyanez Karlie Kloss esetében is előfordul, Hailey Bieber pedig folyamatosan azon fáradozik, hogy mélyhidratálással megőrizze arcának frissességét. Egyetlen tág pórusa sincs, amit egyrészt a szerencsés bőrtípusának, másrészt az alapos szépségápolási rituáléinak köszönhet.

A modellek zöme smink vagy retusálás nélkül is megmutatja magát a közösségi médiában, de a divatkampányokon éppúgy érezhető a változás szele, hiszen sok arckép bőrkorrekció és egyéb képmanipuláció nélkül kerül kiadásra, illetve a kampányvideók esetében sem mindig machinálnak az effektekkel.

A lényeg, hogy mindenki tudomásul vegye és elfogadja, hogy a bőrünk szépsége, épsége nem állandó, függetlenül attól, mit nyertünk a genetikai lottón. A pattanások, szemkörnyéki karikák sem válogatnak, bárkinél előfordulhatnak, és szintén abszolút természetes, ha idővel kialakulnak a ráncok.

Kiemelt kép: Victor Virgile/Gamma-Rapho/Getty Images.

Cikkfotók: Peter White, Victor VIRGILE/Gamma-Rapho/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés