Ez az otthon végezhető edzés a felkar izomzatára fókuszál, hatékonyan feszesíti és tónusozza a lötyögő területet. Ugrálás nélkül, súlyzókkal erősíti a megereszkedett területet és a renyhe izomzatot.

hirdetés

A felkar megereszkedése egy idő után mindenkinél jelentkezik. Hatalmas tévhit, hogy csupán nagyobb súlyveszteség következtében válik puhává és lötyögőssé a terület, ugyanis sem a gravitáció, sem az évek múlása nem túlzottan kegyes az izomzattal és a bőr állapotával. Idővel a kötőszövetek már nem tudnak ugyanolyan ütemben regenerálódni, szép lassan elveszítik rugalmasságukat, ami bizony a felkaron is nyomot hagy.

Na persze nem lehet kizárólag az idő számlájára írni a test átalakulását. Megúszni képtelenség a kontúrok elcsúszását, azonban tény, hogy az egészségtelen étkezés és a mozgásszegény életmód nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a különböző területek elveszítik feszes tartásukat. Akár idő előtt, egészen fiatalon jelentkezhet a probléma, érdemes már megelőzésképp fókuszba helyezni a legkényesebb testrészeket. A felkar nehezen formálható, azonban tudatos, lokalizált tornával nem lehetetlen feszesen tartani.

Ez a 15 perces edzés határozottan a felkar területét célozza meg. A gyakorlatokhoz két súlyzóra lesz szükséged, azonban ezeket szimpla vizes flakonokkal is helyettesítheted. A lényeg, hogy a flakonnak legyen markolata és kényelmesen tudd fogni a torna során.

 

Feszesebb felkar az idő múlásával is: az edzés elegendő hozzá?

Az ember alapvetően azt gondolná, hogy az étkezés leginkább a hasi területekre van hatással. Bármilyen furcsán hangzik, a teljes test állapotát, megjelenését befolyásolják az elfogyasztott ételek, tehát az egészségtelen életmód bizony-bizony a felkar területén is nyomot hagy. Önmagában az edzés nem elegendő az integetőháj elkerüléséhez, egy tudatos, egészséges életmód kialakítására van szükség ahhoz, hogy a felkar megőrizze rugalmasságát. És akkor az idő múlásáról, valamint a genetika kicselezéséről még nem is beszéltünk.

A kérdésre, miszerint az edzés elegendő-e a felkar feszesítéséhez, a válasz egyértelműen az, hogy nem. Azonban érdemes mélyebben boncolgatni a kérdést, mert az sem mindegy, hogy milyen edzést illeszt be valaki a rutinjába. Az egyes területek feszesítéséhez, erősítéséhez, formálásához mindenképpen lokális, egy-egy testrészt célzó gyakorlatsorra van szükség. Az erősítés mellett azonban a kardióra is időt kell szánni, ha valóban látványos és hosszan tartó eredmény a cél.

 

A súlyzós edzések valóban szükségesek a felkar feszesítéséhez, azonban nem elegendők hozzá. Amennyiben túlsúly okozza a felkar megereszkedését és lötyögését, mindenképpen HIIT- vagy más kardióedzésre van szükség a feszesség visszanyeréséhez. Hiába dolgoztatjuk az izomzatot, ha azt egy jelentősebb zsírréteg fedi, a kemény munkából semmi nem lesz látható. Egyszerre kell bevetni az erősítő, feszesítő és zsírégető tornákat a tökéletes, tónusos eredmény eléréséhez.

Összességében tehát célszerű rostban és vitaminokban, valamint fehérjében gazdag étrendet kialakítani. Mindemellett pedig szánj időt az erősítő, egy-egy területre fókuszáló edzések mellett némi kardióra is. Az idővel nem lehet, sőt, nem is kell harcolni, a változást azonban abszolút elodázhatod, ha tudatosan építed fel a napi rutinodat.

Kiemelt kép és cikkfotó: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés