A comb az egyik legnehezebben formálható területe a testünknek, ez az edzés azonban a ritkán használt izomrostokat is munkára bírja. Hosszú távon látványos eredménnyel szolgál.
A combok formálása cseppet sem egyszerű feladat. Ráadásul az év bármely időszakáról legyen szó, az említett terület gyakorlatilag mindig szemmel látható a szettekben. Nyáron a miniszoknyák és a rövidnadrágok engednek betekintést a lábizmok edzettségébe, az őszi-téli időszakban pedig még a feszesebb farmernadrágok árulkodnak arról, hogy mennyire van testmozgással karbantartva az adott testáják. Az esetleges felesleget, a plöttyedt részeket nagyon nehéz öltözködéssel eltakarni, ezért célszerű rászánni az energiát a megfelelő gyakorlatok elvégzésére.
A lábak esetében nagyon fontos a zsírégető, kardiótornák beiktatása a napirendbe. Egy kis futás már láthatóan átformálja a területet. Persze ez önmagában nem elegendő, ugyanis a fogyás következtében a combok petyhüdtté válnak, ami esztétikailag legalább annyira zavaró, mint a narancsbőr és a szemmel látható hurkásodás. A combok belső és külső területén elhelyezkedő izmok célzott erősítés nélkül kevésbé állnak ellen a gravitációnak, a kötőszövetek is rugalmatlanabbá válhatnak az idő előrehaladtával.
Ahhoz, hogy feszes és tónusos kontúrokat kapjon az ember, mindenképpen erősítő edzésre van szükség, persze a jól bevált kardió mellett. Ez a torna garantáltan hozzájárul a formás combok kialakításához, hosszú távon abszolút látható eredménnyel szolgál. Minden gyakorlat harminc másodpercig tart, a különböző feladatok között pedig nincs pihenő, a torna így dolgoztatja meg keményen az eltunyult izomrostokat.
A comb ellenálló, de a megfelelő edzés segít karcsúvá formálni
A combok formálásánál a legfontosabb egyértelműen a kitartás. Noha sokan abban a hitben vannak, hogy az egészségtelen ételek, az ülőmunka, valamint a mozgásszegény életmód leginkább a pocakon hagy kellemetlen nyomokat, a combok legalább annyira érintettek a dologban. A narancsbőr pillanatok alatt jelentkezhet a területen, különösen akkor, ha valaki genetikailag hajlamos az esztétikai problémákra.
A plöttyedt, lötyögő combok feszesítéséhez idő kell, egy-két hét alatt semmiféle csodaedzéstől nem kell hatalmas változást várni. Ráadásul ahhoz, hogy a terület karcsúbbá váljon és a kontúrok visszakerüljenek a helyükre, mindenképpen kardióval, valamint egészséges étrenddel kell kombinálni a comberősítő, alakfrmáló tornákat.
A combok esetében az is rendkívül fontos, hogy a célzott gyakorlatok semmiképpen nem elhanyagolhatók. A külső, valamint a belső izomcsoportokat egyaránt meg kell dolgoztatni, másképp az eredmény nem lesz olyan látványos, a láb csak minimálisan karcsúsodik. Ehhez különböző mozdulatokra van szükség, ugyanis nem minden gyakorlat formálja ugyanúgy a combok belső, illetve külső részeit.
Annak ellenére, hogy a combok formálása kizárólag erősítő edzések segítségével lehetséges, sokan mégis kihagyják a rutinból az izomrostokat megdolgoztató feladatokat. Vannak, akik úgy gondolják, hogy az izomépítés következtében csak még vastagabbá válnak a lábak. Mivel szeretnék elkerülni a tömzsi, vaskos összhatást, inkább nem is fordítanak időt arra, hogy a combizmokat átmozgassák.
Ez ebben a formában nem igaz, a félelem pedig teljes mértékben felesleges. Egyrészt tíz perc alatt senkiből nem válik bodybuilder. Másrészt, ha egy kis felesleg lapul a lábakon, való igaz, hogy az erősítés következtében csak még inkább megvastagodik a terület. Ez azért van, mert a zsírréteg alatt épül az izom, azonban a felgyülemlett felesleg miatt az izmok tónusa és kontúrjai nem lesznek láthatók, csupán még inkább kidomborítják a formákat. Az erősítő tornákat mindenképpen HIIT, kardió vagy bármilyen zsírégető edzéssel, esetleg futással kell kombinálni ahhoz, hogy a terület szépen formálódjon, karcsúsodjon.
A comb formálásához nem feltétlenül kellenek edzőtermi gépek, egy szimpla otthoni, saját testsúlyos edzés is megfelel a célnak. Az azonban rendkívül fontos, hogy a gyakorlatokat precízen, pontosan kell elvégezni. Tíz perc önmagában semmire nem elegendő, ezért érdemes rendszeresen beiktatni az edzéstervbe a változatos feladatokat, valamint más típusú edzésekkel kombinálni azokat.
Kiemelt kép és cikkfotó: Getty Images.