Nem kell kétségbeesni, ha elmarad a napi gyaloglás, ez a torna tökéletesen megfelel a hosszú séta helyett, ráadásul még a zsírégető folyamatokhoz is hozzájárul. Bármilyen életkorban végezhető, remekül átmozgatja az eltunyult izmokat. Az már csak hab a tortán, hogy a csípő és a comb területét látványosan feszesebbé, tónusosabbá varázsolja.

hirdetés

Az izmok karbantartása, a rendszeres mozgás nem csupán a vonzó alak miatt elengedhetetlen. A gyaloglást sokan alábecsülik, ha a napi edzésről, sporttevékenységről van szó, még csak említésre sem kerül. Pedig sok szempontból ugyanolyan élettani előnyökkel bír, mint a kocogás vagy a futás, bár a fogyáshoz nyilván nem elegendő a sarki boltig megtett andalgó séta.

 

Azt azonban nem árt tudni, hogy az ütemes lépegetés a futás ízületkímélő alternatívája lehet. Szakaszonként lehet növelni a mozgás intenzitását, majd egy-két perces lassabb tempó után megint magasabb fordulatszámra kapcsolhatsz. Bár a futással hamarabb lehet eredményeket elérni, például súlycsökkenés és izomfejlődés, feszesedés terén, a rendszeres gyaloglás éppúgy növeli az állóképességet, valamint javítja a keringést.

A testzsírcsökkenéshez szintén hozzájárul, ehhez azonban kitartónak kell lenni, és nagyobb távokat kell megtenni. A gyaloglás előnyeit a trénerek is szívesen ötvözik a napi tornagyakorlatokkal, ebből született meg a lépegetős edzésforma, ami rövidebb időn jóval belül több izomcsoportot átmozgat, mint a szimpla gyaloglás.

Ezzel a 15 perces lépegetős tornával látványos eredmény érhető el, ám csupán abban az esetben, ha a motivációhoz kitartás is társul. Hosszú távon formálja a csípő, valamint a comb területét, átmozgatja a legtöbb izomcsoportot, miközben nincs szükség ugrálásra vagy a levegő kapkodására. Bármely életkorban ideális lehet, remek kiegészítése lehet a mindennapoknak. Ha valamilyen egészségügyi probléma áll fenn, érdemes kikérni az orvos véleményét arról, hogy mely mozgásformák végezhetők.

 

Egy torna is remek megoldás lehet gyaloglás helyett

A testmozgás fontosságát már nem kell kifejteni, mindenki tisztában van az előnyeivel, az egészségre és alakra gyakorolt hatásaival. Sokan rendszeres sétával vagy tempós gyaloglással tudják le a kötelezőket, aminek az egészségre gyakorolt pozitív hatása megkérdőjelezhetetlen. Serkenti az emésztést, remek hatással van az agyi folyamatokra és a vérkeringésre, karbantartja a tüdőt. Kifejezetten jót tesz a csontoknak, de még az izmok átmozgatásában is sokat segít.

A séta esetén is fontos azonban a rendszeresség, ráadásul napi pár perc egyáltalán nem elegendő ahhoz, hogy a mozgás kifejtse az egészségre gyakorolt pozitív hatását, arra pedig különösen nem, hogy alakformáló eredménnyel szolgáljon.

 

Mindazok számára, akik kevesebbet gyalogolnak, érdemes beilleszteni a napi rutinba egy otthon végezhető, rövid edzést. Nincs szükség a pattogós, ugrálós változatokra, egy egyszerű, lépegetős verzió is megteszi. Sok esetben ezeket a tornákat kiegészítik különböző mozdulatokkal, amelyek még inkább arra sarkallják a szervezetet, hogy beindítsa a zsírégető folyamatokat. Nem mellesleg alaposan formálják a megdolgoztatott területeket, így a várt hatás hamarabb jelentkezhet, mint az egyszerű séta esetében.

Természetesen a napi rendszerességgel 15 perces feladatsor még nem elegendő a nagyobb súlyvesztéshez, ahogy a célzott izomépítéshez sem. Bár hozzájárul a feszesebb testkontúrhoz, a tónusos bikinialak eléréséhez, önmagában nem elegendő, érdemes megtámogatni másfajta mozgásformákkal.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés