A 2021-es divat egészen a negyvenes évekig visszamenőleg sok mindent felölel, és a különféle korokból átemelt mintázatokat is úgy elegyíti, akár egy hatalmas olvasztótégely. Azok számára, akik még emlékeznek a korábban lefektetett divatszabályokra, meglehetősen zavarba ejtő lehet ez az egymásba hömpölygő kavalkád, de a minták egyre merészebb mixelése is arra utal, hogy ideje elfelejteni a régi beidegződéseket. A mintás mintással nem feltétlenül garantálja a kaotikus megjelenést, igaz, néhány alapelvet nem árt lefektetni a stílusos összhang érdekében.

hirdetés

Volt idő, amikor a mintás anyagok összeboronálása nem csupán hóbortos hanyagságnak számított, hanem arra utalt, hogy az illető híján van a jó ízlésnek. Manapság viszont olyan sokrétű a választék, hogy épp az eltérő divatkorszakokat, színeket, és mintákat elegyítő trendmixeken keresztül lehet igazán lemérni valakinek a stílusérzékét.

A 2021-es divat az önkifejezést helyezi előtérbe, melyhez minden eszközt szolgáltat. Na, és itt van a lényeg a sorok között: a feldobott irányzatok csak útmutatók, így tehát nem a lemásolásukra, hanem az újragondolásukra, az egyéni átformálásukra kell törekedni.

Valahogy pont így van ez a mintákkal is. Mindent tálcán kínál a divat, ami valaha menő volt: a hetvenes évek paisley mintázatát – amit kasmírmintának is neveznek -, a nyolcvanas évek plédkockás és tyúklábmintás anyagait, a hatvanas évek pepitamániáját, az örök klasszikus tengerész- és gengsztercsíkozást, a bohém stílus kifogyhatatlan virágos printjeit, az eleganciát is kóstolgató állatmintákat, a batikolt színhatásokat, és a geometrikus tónusblokkokat.

Elképesztő a kínálat, így hiába is keresnénk az idei divat karakterjegyeit, mert valójában nincsenek behatárolt, megszabott elemei, ami hatalmas szabadságot ad egyénileg. Hiszen mindenki kiragadhatja a repertoárból a hozzá passzoló részleteket, amivel kénye-kedve szerint alakíthatja, gyúrhatja a megjelenését.

A divat ma már cseppet sem olyan, mint egy mindenkire ráhúzható uniformis, csupán egy tárház, ahonnan ki lehet szemezgetni a lehetőségeket.

A mintás mintással retró hangulatot teremt, de ettől még lehet nőies

A retró divat kategóriájába nem csupán a bohém, különc összeállítások tartoznak bele. Bár két eltérő print összeházasításakor mindig fennáll a rizikó, hogy kaotikus és hóbortos lesz az összhatás, a modern stílusmixek jól példázzák, hogy a játékosság nem feltétlenül megy a nőiesség rovására.

Egy alapelv azonban nagyon fontos: az egész összetartó eleme a színharmónia. Az öltözék vezértónusainak illik felbukkannia a mintázatokban, és nem árt, ha a kiegészítők is ehhez az összképhez passzolnak. Télen, amikor mindent nagykabát fed, nehezebb összehozni egy mintákon alapuló szettet, ám tavasszal ennek is eljön az ideje. Mutatunk néhány példát!

Szintén fontos, hogy ha sok printet elegyít az ember, a fazonok lehetőleg letisztultak legyenek, hogy ne vesszen el a tekintet a részletekben. Itt a pulóver rombuszmintázatában, és a kockás zokniban egyaránt felsejlenek a barna árnyalatok, melyek összerántják a stílusképet. A homokbézs kabátka jól harmonizál a sötétebb rokonaival, míg a táska a mélyebb barnákra reflektál. A fekete az egységes vezértónus az öltözékben, amihez a cipő is igazodik.

Ebben a szerelésben szintén a barna tónusok dominálnak, így a kabát függőleges csíkjai, a blézer apró négyzetrácsai, valamint a zokni logómintái nem vesznek össze egymással.

A rózsaszín és a fekete-fehér az alapja ennek a játékos, csíkos összeállításnak. Egyedül a citromsárga emelkedik ki a képből, de nem bontja meg az összhangot, ugyanis nagyszerűen passzol a pasztelles fagylaltszínekhez.

A hatvanas és a nyolcvanas évek stílusjegyeit keveri egymással ez a kockás szett, ami cseppet sem szemkápráztatóan zavaró, hiszen rokonmintákat boronál össze. Egy jó tipp: a fehér felület mindig gondoskodik arról, hogy ne legyen csiricsáré az összkép, ezért érdemes védőhálóként alkalmazni, amikor több színnel és mintázattal zsonglőrködik az ember.

Ez a kockás-csíkos öltözék már merészebb húzás: a vezérvonalak átlósan, vízszintesen és függőlegesen egyaránt megjelennek benne, ami széthúzza, összezavarja a tekintetet. Igaz, a blézer szürkéje visszaköszön a szoknya négyzetrácsában is, mégsem érezzük annyira harmonikusnak a látványt, mint az előző példák esetében. Ebből jól lemérhető, hogy hol lehet hibázni a többmintás összeállítás esetében.

A nyolcvanas évek bohémságát idézi meg ez a szett, annak minden játékosságával. Itt nem is volt cél a légies letisztultság, de azért felfedezhetőek a biztonsági irányelvek: az öltözék alapja fekete-fehér, és a színpompás blézerben szintén felbukkan a fekete. A harisnya halvány árnyalatai a kabátka élénk tónusainak a visszhangjai.

Különféle színblokkokkal éppúgy mintázatot adhatsz az öltözékedhez. Fontos, hogy maximum három élénk tónus bukkanjon fel egymás mellett, amiket semleges árnyalatokkal fűzhetsz össze zavaró hatás nélkül. Minden szín köszönjön vissza egy-egy apró részletben, vagy nagyobb felületen.

Ha fekete-fehér az alap, még a cikk-cakk minta is jól megfér a plédkockás anyag mellett.

Gyönyörű ez a színegység, ami felfedezhető a blogger megjelenésében. Az ismétlődő barna és fekete színminták engedélyt adnak arra, hogy az ocelotminta befurakodjon az összképbe.

 

Kiemelt kép: Edward Berthelot/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés