A Tabata-edzés csakúgy, mint a többi intervallumos mozgástípus, az intenzív és pihentetőbb szakaszok váltogatásán alapszik. Sokkal hatékonyabb, mint a monoton aerob típusú tornák, ezért rövid idő alatt, látványosabb eredményt lehet elérni vele. A hasizom erősítésére szintén alkalmas a dinamikus feladatokat is felvonultató rapidedzés, amire igazán nem kell sok időt szánnod.

hirdetés

A Tabata-edzéstípust Dr. Izumi Tabata fejlesztette ki, hogy segítse a japán gyorskorcsolya-válogatott fejlődését. Az alapedzés valójában mindössze négyperces, ebből egy szakasz húsz másodperces intenzív mozgásból, valamint tíz másodperces lazulós erősítésből áll, az összesen harminc másodperces etapot pedig nyolcszor kell megismételni.

Ám nem csak négyperces Tabata-edzések léteznek, hiszen a négyperces gyakorlatsorok ciklikus ismétlésével, állóképességünk szerint növelhetjük a tornával töltött idő hosszát. Ám az alapszakasz sem mutatkozik kevésnek: lehet, hogy csak két dal fut le addig a lejátszódon, viszont a dinamikus gyakorlatokkal igencsak próbára teszik a kondíciód és az erőnléted.

Mivel a HIIT csoportjába tartozik, ez az edzésfajta úgyszintén sokféle lehet. A dinamikus-pihentetőbb szakaszok ismételgetése ugyanúgy ráhúzható például a hasazásra is, ami sokkal hatékonyabb lesz így, mintha felüléseket végeznél hasonló ütemben, változatlan erőkifejtéssel.

Hasizom-erősítés 4 percben: a Tabata-edzés rövid, de hatékony

Ez a gyakorlatsor elsősorban a hasizmok erősítésére, feszesítésére, valamint tónusozására alkalmas, amitől centikben mérhetően picit laposabb is lesz a has. Ám, ha a zsírréteg ledolgozása a cél, muszáj megalapozni a hatékonyságot legalább napi húszpercnyi kardiózással, vagy HIIT edzésformával. Ebbe az edzéstervbe építsd bele a négyperces Tabata-gyakorlatsort, még így is spórolósan megúszod a testmozgásra fordított időt.

A videó motivációs erejét növeli, hogy nyári napsütésben, vízparton zajlik az edzés, egész pontosan egy stégen. Ha ezt a képet vizionálod magad elé, otthon, a szoba bezártságában sem tűnik majd unalmasnak a mozgolódás. Mondjuk, ezzel a jól felépített programmal nem is lesz időd unatkozni, hiszen igen sok erőbedobásra lesz szükséged a változatos mozgásformák megvalósításához.

 

Vannak benne plankra ráépített gyakorlatok, például rögtön hegymászó trappolással indít, ami elég intenzív ahhoz, hogy már az első húsz másodperc után érezd a hasizmaidat – amennyiben helyesen és kitartóan végzed a feladatot.

Ám fekvő pozícióból startoló, hasprés jellegű, valamint oldalplank típusú hasizom-erősítő tornagyakorlatokkal is találkozhatsz, melyekről nem fogod azt gondolni a bemutatkozásuk után, hogy pár percnyi kellemes lötyögést kínálnak számodra. Az edzéshez legalább közepes szintű állóképesség szükséges, újabb szintlépéskor pedig meg lehet növelni a harminc másodperces etapok ismétlésszámát.

A bemelegítésről és a nyújtásról, valamint a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozásról se feledkezz meg!

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés