Bár a sminkek zöme eddig is a szemekre fektetett hangsúlyt, a maszkviselés óta még inkább kiemelést kíván a tekintet. Ez nem feltétlenül az erős szemfestést jelenti, a legjobb, amit tehetsz, hogy begyakorolod a tusvonal felvitelét, hiszen már egy alap cicasmink is gyönyörű keretet adhat a pillantásodnak.

hirdetés

Az ötvenes évekből átvett, klasszikus cicaszem előnye, hogy nem kell túlcicomázni hozzá az arcot. Natúr bőrrel, rúzs nélkül éppúgy mutatós lehet, ehhez persze, nem árt elsajátítani a kézremegés nélküli tushasználatot.

A rejtett szemhéj kiigazítására is tökéletes megoldás a jó szögben feltett tusvonal. Érdemes precíziós filces tust választani, ami folyékony állagú, olyan, mint egy toll, tehát jól kézre áll, és száradás után már nem könnyű eldörzsölni, elmaszatolni.

Ha maszkhoz sminkelsz, mindig vedd figyelembe, hogy a védőtextil alatt párás közeg jön létre, a meleg levegő pedig felfelé száll, tehát az orrnyeregnél, ahol illeszkedik az arcmaszk, lecsapódhatnak a páracseppek.

Biztos sokan tapasztalták már, hogy ez nem igazán kedvez a szemfestésnek és a pillaspirálnak – ha csak nem vízálló pigmenttel dolgozik az ember -, a le- és felhelyezett maszk hamar összekenheti a gondosan elkészített szemsminket. A pillákra csapódó pára fantasztikusan el tudja maszatolni a szemceruzát és a szempillaspirált – pláne, ha még egy szemüveg is bejátszik a képbe-, a tusról nem is beszélve. Tehát érdemes víz- vagy páraálló, illetve a már említett, dörzsölést tűrő sminkeszközt választani a célra.

Egyszerű, nappali cicaszem, 5 lépésben

Ha megvan a megfelelő eszköz, érdemes primerrel lealapozni a szemhéjakat, hogy ne legyenek csúszósak. Vidd fel az alapozót – amennyiben használsz olyat -, fésüld formára a szemöldököd, majd géllel rögzítsd a szálait. A szemhéjadra finom púdert is tehetsz: rózsaszínes, bézses, vagy fahéjas árnyalatút. Nem kell színátmenetekkel bajlódnod, idén a természetesség jegyében az egyszínű, lazán összemosott, elmaszatolt szemfestés a divat.

A tusvonal megrajzolása, lépésről lépésre:

  • Amikor elkészültél az alappal, jöhet a tusvonal: rejtett szemhéj esetén a felső pillasor kétharmadától kezdd el meghúzni a vékony vonalat. A pillák tövénél dolgozz, nagyjából úgy, mintha tollal rajzolnál.
  • Ne húzd le teljesen a vonalat a külső szemzugig, nagyjából ott állj meg, ahol a szemhéj mozgó része véget ér. Ezután a mozgó szemhéj vonalának a végére tegyél egy pontocskát a tustollal. Így már meg is kaptad a cicasmink helyes szögét, anélkül, hogy méricskéltél volna.
  • Kösd össze a pontot a pillasor tövébe rajzolt vonallal, majd halványan hosszabbítsd meg egy kicsit, hogy a tusvonal íve a külső szemzuggal egy vonalban legyen.
  • Ez a szög kiad egy kis háromszögformát, amit már csak fel kell töltened a fekete színnel. Így kapod meg a finom, túlzásoktól mentes, klasszikus cicasminket.
  • Finomíts kicsit az ív szegélyén, amennyiben igényli az igazítást. Ha úgy tetszik, vastagíthatsz egy keveset a kis pipaszerű vonalkán. Voilá, elkészült a mű!

Ezután tedd fel a szempillaspirált, és már indulhatsz is! A maszk miatt pirosítóra és egyéb cicomára nem lesz szükséged, de hogy ez a minimál smink se másszon el a helyéről, használj fixáló spray-t.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés