A bőröregedés természetes folyamat, előbb-utóbb mindenki szembesül a barázdák jelentkezésével. A kérdés csupán az, hogy mikor bukkannak fel a finom redők az arc különböző területein. Számos dolog befolyásolja a hámréteg öregedésének ütemét, azonban a legtöbb esetben a mimikai, száj körüli ráncok bukkannak fel elsőként. A legjobb praktika abszolút a megelőzés, ám a már meglévő vonalak elmélyülése ellen is hatékonyan lehet küzdeni, csupán a megfelelő technikát kell megtalálni.

hirdetés

Most, hogy a tudatos otthoni szépítkezés jóformán divattá vált, sokan már a húszas éveikben belecsapnak a ráncmegelőzésbe. Ez egyértelműen a legjobb taktika a bőröregedés késleltetésére, ám a meglévő barázdákat éppúgy lehet halványítani.

Fiatalkorban hosszas nevetgélés után egy ideig szemmel láthatóak a száj körüli csíkocskák, különösen akkor, ha alapozóréteg is pihen a bőrön. Ezek sokáig kisimulnak és eltűnnek, ám idővel eljön az a pont, amikor halványan, finoman ugyan, de ott maradnak a szájkörnyéken. Az évek múlásával a hámszövetek vízmegkötő képessége csökken, de az elasztin-, valamint kollagénvesztés szintén hozzájárul a barázdák elmélyüléséhez, élesebbé válásához. A szájzug elkezd megereszkedni, ami éppúgy finom ráncokat vonz magával.

A genetikán túl az UV-sugárzás okozta bőrkárosodások, az életmódbeli és az arcápolási szokások, valamint a környezeti ártalmak és a stresszhatások szintén befolyásolják a ráncok megjelenésének ütemét. Rendkívül fontos kellő fókuszt helyezni a megelőzésre, azonban nem kell kétségbeesni akkor sem, ha már vékony vonalkák húzódnak a száj környékén. Hatékony megoldásokkal finomítható a barázdák mélysége, lassítható az újabb redők jelentkezése.

 

Hatékony megoldások a száj körüli ráncok halványítására

A tápanyagpótlás rendkívül fontos

Bármilyen furcsán hangzik, az első és legfontosabb dolog, amit a bőrápolás esetében ki kell emelni, az az elfogyasztott ételek tápanyagtartalma. A mimikai ráncok igencsak korán jelentkezhetnek, s gyors ütemben válnak egyre inkább látványossá, ha helytelen életmód áll a háttérben. Sokaknál eleve adott egy olyan genetikai faktor, ami a gyorsabb, korai bőröregedést idézi elő, a vitaminszegény étrend csak fokozza az egyébként is jelen lévő folyamatot.

Az étrend átformálása nem csupán az optimális testsúly megtartásának, vagy épp az immunrendszer erősítésének szempontjából fontos. Az egészséges életmód abszolút hatással van a bőrképre is, éppen ezért célszerű vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag menüt összeállítani. Az A-, B-, C-, D-, valamint E-vitamin nélkülözhetetlen az egészséges, üde megjelenéshez, valamint a kollagénben gazdag ételek szintén elősegítik a bőr rugalmasságának megőrzését.

A bőr regenerálódási folyamatára egyéb tápanyagok is serkentően hatnak, például a szelén, a cink, a kalcium, a vas, és a magnézium mind hozzájárul ahhoz, hogy megőrizze rugalmas szerkezetét és a sejtcserélődés zavartalanul működjön.

A hatóanyagok szintén sokat számítanak

A táplálékkal bevitt vitaminokon, ásványi anyagokon túl külső támogatásra is szüksége van a bőrnek. Bár a legszuperebb kencék sem húzzák feszesre a bőrt, többségük olyan hatóanyagokat tartalmaz, melyek segítik a bőrszövet egészséges működését és anyagcseréjét. Képesek halványítani a felszíni redőket, illetve javítják a bőr állapotát.

A bőröregedés több tünetét csökkenthetik, például halványíthatják a pigmentfoltokat, szarkalábakat, a lipidgát erősítésével pedig megakadályozhatják az epidermisz vízvesztését. A retinol, a C-vitamin és a niacinamide például serkenti a kollagéntermelődést, ami nélkülözhetetlen a rugalmas, fiatalos bőrkép megőrzéséhez. A hialuronsav mélyen hidratálja a hámréteget, így a már meglévő barázdák sem lesznek olyan láthatóak. A glikolsav és a mandulasav szintén remekül működik az anti-aging rutin részeként.

Az arcjóga többet ér, mint gondolnád

Noha csodát nem tesz, az arcjóga remek hatással van a bőrre, pláne akkor, ha a bőröregedés lassítása a cél. A különböző gyakorlatsorok igénybe vehetik a legtöbb arcizomcsoportot, ám vannak célzottan a száj körüli területre koncentráló feladatok is. A masszázs, valamint a jóga serkenti a vérkeringést, a bőr alatti mikrokeringés felpezsdülése pedig elősegíti a különböző tápanyagok áramlását.

Mindez pozitívan befolyásolja a méregtelenítő folyamatok kiegyensúlyozott működését, ami a ráncmegelőzés terén abszolút nélkülözhetetlen. Az elmászott kontúrokat aligha állítja vissza feszes formájába, azonban szépen halványítja a redőket, finomítja az elmélyült barázdákat, de megelőzés céljából éppúgy tanácsos bevetni.

 

A dohányzás csak fokozza a problémát

A száj körüli ráncokat gyakran nevezik dohányzóráncoknak, nem is véletlenül. Cigarettázás közben az ajkak körüli izomcsoportok megfeszülnek, ezek idézik elő a csücsörítést. Szívószállal való ivás közben gyakorlatilag ugyanez történik, de a rossz mimikai berögződések szintén hasonló izommunkát idézhetnek elő. Nem feltétlenül törvényszerű, hogy annál, aki dohányzik, hamarabb jelentkeznek barázdák a szájkörnyéki területen, azonban tény, hogy a rossz szokás durván felgyorsíthatja a bőröregedés folyamatát, elég csak a dohányfüst káros vegyi összetevőit végiggondolni.

Kezelésekkel is felléphetsz ellenük

A kozmetikai ipar fejlettségének köszönhetően számtalan kezelés létezik már, ami segítséget nyújthat a száj körüli ráncok elmélyülésének megfékezésében. A legtöbbek által ismert beavatkozás a botoxkezelés, amely szépen kisimítja a meglévő barázdákat. A hialuronos feltöltés kíméletesebb, ha a redők halványítása a cél, hiszen nem áll fenn a veszélye annak, hogy megfagy az arcmimika. Noha erősen megereszkedett bőrkép esetén már nem tud olyan hatékony segítséget nyújtani. A kollagénes beavatkozások szintén természetes és tartós eredményt ígérnek.

A különböző hámlasztó kezelések, valamint a mezoterápiás eljárások éppúgy remek hatással vannak az öregedő, ráncosodó bőrre, s a száj környékén is kifejtik fantasztikus hatásukat. A modern lézeres beavatkozások sokszor kevésbé kellemetlenek, mint a tű segítségével elvégzett arcfiatalítás, mindenképpen ajánlott böngészni az innovatív, kevésbé invazív technikák között.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés