A dohányzás és a szmog egészségromboló hatása elsőként a bőrön jelentkezik, hiszen azon túl, hogy az egész szervezetet megterhelik, a bőröregedés folyamatát is turbó fokozatra kapcsolják.

hirdetés

A dohányfüst rengeteg olyan kémiai vegyületet tartalmaz, amelynek egészségkárosító hatásai régóta ismertek. Mindegyik külön-külön is károsítja a légúti szerveket, de együtt, egész sor hatásmechanizmust indítanak el a szervezetben, fokozva a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések kockázatát.

A szmog hasonló ártalmakat idézhet elő a szervezetben, különösen, ha valaki nagyvárosban él, ahol rendszeresen ki van téve a szennyezett levegő veszélyeinek. Az egészséget veszélyeztető tényezők mellett a dohányzás és a szmog korán jelentkező ráncokat eredményez, ezért a bőr épségét úgyszintén óvni kell.

 

A kialakult ráncok ugyanis csak tünetei annak a rombolásnak, ami sejtszinten zajlik. A bőr gyakorlatilag fuldoklik a szén-monoxidtól, lassul a vérkeringése, romlik az ellenálló képessége, és már képtelen megfelelően regenerálódni. Nem csak a kívülről érkező toxikus anyagokkal, hanem a belső anyagcsere-folyamatok során keletkező szabad gyökökkel is meg kell küzdenie, de a meggyengült védelmi rendszerével csak tűzoltást végez.

Így enyhítheted a károkat, amit a dohányzás és a szmog okoz a bőrben

A cigarettában lévő nikotin gátolja a C-vitamin felszívódását a szervezetben, ami nem csak az immunrendszer gyengüléséhez és vashiányos vérszegénység kialakulásához vezethet, hanem a kollagéntermelést is akadályozza. Ugyanígy a huzamosabb ideig fennálló szmogártalom is lassítja a kollagénszintézist.

Ha nem termelődik újra rendesen, illetve hamarabb lebomlik a kollagén, a bőr tartópillérei meggyengülnek, vagyis számítani lehet rá, hogy kortól függetlenül gyorsabban megereszkedik.

A rendszeres dohányzás hatására ráadásul fokozatosan elvékonyodik a bőrfelszín, romlik az oxigén- és vérellátása, emiatt zötyögősebben veszi fel a harcot a káros anyagok ellen, és sokkal esendőbb a környezeti hatásokkal – UV-sugárzással, széllel, hideggel, meleggel, légszennyezettséggel – szemben. A méregtelenítő folyamatok már csak ímmel-ámmal működnek, így a sejtkárosító szabad gyökök szabadon garázdálkodhatnak.

A bőröregedés lassítása

A bőröregedés alapvetően egy természetes folyamat, ami idővel bekövetkezik. Ám az a kérdés, hogy mikor? Harminc-negyvenéves korban az erősen berögzült ráncok és az elmászó kontúrok még korainak tűnnek, éppúgy, mint a száj fölött kialakuló barázdák.

A dohányfüst károsító hatása ellen a legészszerűbb lépés természetesen a káros szenvedély elhagyása, vagyis a leszokás. Ám attól, hogy ezt megléped, még nem jön helyre egy csapásra a bőröd. A szmog elől sajnos senki nem futhat el, de egészséges életmóddal fel lehet vértezni az immunrendszert, hogy kivédje a légszennyezettség által okozott károkat.

Antioxidánsokban gazdag étkezés

A dohányfüstnek kitett bőr C-vitamin igénye jóval nagyobb, ezért azt rendszeresen pótolni kell. Nem elég, ha táplálék-kiegészítő formájában szeded, az étrendednek is jócskán tartalmaznia kell a legfontosabb antioxidánsokat.

Az A-vitamin a bőrsejtek képződésében és a hámréteg cserélődésében játszik szerepet, míg az E-vitamin a sejtregenerálódást és a méregtelenítő folyamatokat támogatja. A gyümölcsben, zöldségben gazdag smoothie-k, valamint az adalékmentes zöldséglevek koncentráltan tartalmaznak olyan vitaminokat és ásványi anyagokat, melyek segítik a bőr megújulását.

A klorofill, a likopin szintén hatékonyan fiatalítja a bőrt, ezért érdemes olyan táplálékokat beiktatni az étrendbe, melyekben megtalálhatóak.  Az antioxidánsok mellett az omega-3 zsírsavak is lassítják a bőröregedést, hiszen javítják a hámréteg nedvességmegtartó képességét, és gyulladáscsökkentő hatásúak.

A kollagén pótlása elengedhetetlen

Részesítsd előnyben a kollagénben gazdag ételeket, vagy olyan összetevőkben gazdag étrendet folytass, melyek a kollagénszintézist támogatják. Kívülről, különféle kencékkel nem tudod megfelelően pótolni a hiányt, sokkal hasznosabbak a peptidekben gazdag bőrápolási készítmények.

Peptidek akkor keletkeznek, amikor fehérjék bomlanak le a bőrben, így azt az üzenetet küldik a sejteknek, hogy ideje pótolni a kollagént, mert vészesen fogy. Amikor ez a folyamat sérül, az üzenet nem jut el a kollagéntermelő sejtekhez, így azok jóval lassabban, és hiányosan végzik a munkájukat.

A krémekkel, szérumokkal bejuttatott peptidek nagy adag löketet adnak a zötyögős folyamatnak, ezáltal javítják a bőr regeneráló képességét. A kollagéntermelést serkentő kezelések szintén sokat javítanak a bőr állapotán.

Hialuronsav és lipidek

A hialuronsav a bőr természetes vízmegkötő molekulája, ezért, ha vészesen apadni kezd a bőrben, hiába kenegeted hidratáló krémekkel, a nedvesség nagy része nem hasznosul megfelelően. Vannak kifejezetten lestrapált, kiszáradt, tónusát vesztett bőrre ajánlott arckezelések, melyek megnövelik a bőr hialurontartalmát, amivel a kollagéntermelést is fokozzák.

Lipidek hiányában a bőr durván kiszárad és elveszíti rugalmasságát. Ha a hidratálás már nem elég, valószínűleg sérült a bőr alatti lipidréteg, mely többnyire glicerint és zsírsavat tartalmaz, és szigetelésre szolgál. Ezek a kis molekulák biztosítják, hogy a nedvesség ne párologjon el a bőrből, ugyanakkor védelmet nyújtanak az epidermisznek a baktériumokkal és káros anyagokkal szemben.

Ectoin hatóanyag

Az ectoin tartalmú krémek a meggyengült, elvékonyodott bőrréteg védelmét segítik. Kiemelkedő sejtvédő hatása miatt nem csak kozmetikai, hanem egészségmegőrzésre szánt készítményekben is alkalmazzák. Az ectoin anyag teszi lehetővé, hogy bizonyos egysejtűek extrém időjárási körülmények között is képesek megélni.

Ez a molekula megakadályozza, hogy sivatagi környezetben a mikroorganizmusok kiszáradjanak, ugyanígy védőpajzsként szolgál a bőrsejtek számára.

Egészséges életmód

Bár a kezelések és a anti-aging hatású kencék sokat segítenek, látványos változást csak úgy érhetsz el, ha az életmódoddal is támogatod a bőröd és a szervezeted egészségét. A bőrsejtek éjszaka regenerálódnak, ezért nagyon fontos a megközelítőleg nyolc órányi pihentető alvás. A megfelelő vízfogyasztás szintén kedvezően befolyásolja a test és a bőr állapotát.

Kevés folyadékbevitel mellett a méreganyagok felhalmozódhatnak a szervezetben, ami az idő előtti ráncok kialakulását is elősegíti. A fényvédelemről se feledkezz meg, hiszen a dohányfüst és a szmog következtében károsodott hámréteg még kevésbé tudja kivédeni a káros UV-sugárzás hatásait. A már meglévő ráncokat arcjógával, masszázzsal is finomíthatod.

A rendszeres testmozgás javítja a bőr vér- és oxigénellátását, és hatékonyabbá teszi a méregtelenítő folyamatokat. Az viszont sem az egészségednek, sem a bőrödnek nem tesz jót, ha szmogban, a városon keresztül futsz el a zöldövezeti futópályáig. Az intenzívebb belégzés miatt a szálló porhoz tapadt toxinok mélyebbre jutnak, a verejtékezés következtében pedig jobban megtapadnak a bőr felszínén a levegőben tobzódó szennyeződések.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés