Amióta tisztázva lett, hogy a szemkrém nem tünteti el a már meglévő ráncokat, hanem inkább a megelőzésre, késleltetésre való, sokan úgy gondolják, hogy a szemkörnyékápoló használata afféle úri huncutság. Bevallom, régebben én sem használtam állandó jelleggel, csupán a fáradtabb időszakokban került be a rutinomba, ám negyven felett sajnos elérkezettnek látom azt az időt, amikor már nem tudok meglenni nélküle. Az Artistry reaktiváló szemránckrémje serkenti a bőr megújulását.

hirdetés

Mire jó a szemkrém valójában?

A szemkörnyékápolókkal kapcsolatban sok tévhit dőlt meg manapság. Valóban kissé félrevezető volt az évekig köztudatban keringő és még ma is használatos szemránckrém elnevezés, amiből arra lehet következtetni, hogy az efféle kencék kisimítják, vagyis megszüntetik a már berögzült ráncokat. Ez persze, nem igaz, de nem is annyira téves feltételezés.

A szemkörnyék az arc legkényesebb területe, hiszen szinte alig rendelkezik zsírréteggel, emiatt vékonyabb és védtelenebb rajta a bőrfelület. Könnyebben kiszárad, mint az arc többi pontja, a cserzett, vízhiányos bőr pedig, mint tudjuk, hamarabb ráncosodik.

A mimikában is nagy szerepet játszik, vagyis ezen a részen állandóan dolgoztatva van a hámréteg: naponta többször hunyorgunk, nevetünk, mosolygunk, felvonjuk a szemöldökünket. Ennek köszönhetően hamarabb jelentkeznek barázdák a szemkörnyéken. Ha nem kap megfelelő védelmet, akár már a harmincéves kor környékén megmutatkozhatnak rajta a bőröregedés korai jelei.

 

Zsírréteg híján a szemek körüli bőr nem tartja jól a nedvességet, ezért fokozott hidratálásra van szüksége. Különösen, ha a stressz, hormonális változások, UV-károsodás vagy kialvatlanság következtében egyébként is nehezebben regenerálódik a bőrszövet. Biztos, hogy a szemkörnyéken ez látványosabban kiütközik.

A szemkrémek többsége elsősorban hidratálja, puhítja a bőrt, ezáltal nehezebben mélyülnek el a finom ráncocskák, szarkalábak. A nedvesség ugyanakkor feltölti, frissebbé teszi a hámréteget, így sokkal simábbnak, üdébbnek, ragyogóbbnak tűnik.

Sok szemránckrém antioxidánsokkal, peptidekkel vagy retinollal fokozza a bőrsejtek megújulását és regenerálódását. Ezek a hatóanyagok elérik, hogy érzékenysége ellenére ellenállóbb, rugalmasabb legyen a szemkörnyéki bőrfelület, és a fáradtságból adódó szépséghibákat képes legyen kijavítani. Mindenkinél más hatóanyagok, formulák válnak be, de erős hámlasztókat senkinek sem érdemes alkalmazni ezen a kényes, vékonyka felületen.

Mit tud egy peptides szemkrém? – Van érezhető hatása 40 felett?

Pár évvel ezelőtt még kikacagtam a szemkörnyékápolókat. A szérum és hidratáló krém tökéletesen elég volt a bőrömnek. Jó géneket örököltem, ami a bőröregedést illeti, anyai ágon, női vonalon szinte mindenkinél későn jelentkeztek a ráncok.

Kombinált bőrtípussal rendelkezem, ami ugyan bosszantó problémákat tud produkálni, de nagy előnye, hogy a kor előrehaladtával lassabban tűnik el az arcbőrt rugalmasan tartó zsírréteg. Szóval egész sokáig fenn tudtam tartani a friss, fiatalos bőr látszatát, pedig nem mindig tettem sokat azért, hogy ez így legyen.

 

A szemkörnyékemmel úgy különösebben sohasem foglalkoztam, előfordult ugyan, hogy a kialvatlanság következtében táskás, puffadt szemek néztek rám vissza a tükörből reggelente, de ezeket az időszakos tüneteket viszonylag könnyen tudtam orvosolni. Bár nem vagyok a jó alvás bajnoka, a fekete karikák csak ritkán – fáradtabb időszakokban – jelentkeztek nálam, és negyven felett kellett szembesülnöm az első kis halovány szarkalábbal.

Újabban azonban feltűnt, hogy egyre lassabban regenerálódik a bőröm, már kevésbé tolerálja a stresszesebb, fáradtabb heteket. Minden bűnömet megbosszulja, amit elkövetek ellene. Ha nem alszom ki magam, sötét árkokba süpped a tekintetem, és ezek az árulkodó karikák bizony mélyülni is tudnak, sőt, akkor sem múlnak el, ha végre időt szánok a pihenésre.

Na és a szarkalábak! Eleinte csak akkor bukkantak fel, ha mosolyogtam, jól emlékszem arra a fotóra, ami szembesített velük. Mostanság azonban vádlón ott csücsülnek a szemem sarkában, és szinte hallom, ahogy azt susmogják: Ugye, ugye, nem kellett volna elbíznod magad azokkal a jó génekkel! A megelőzés hasznosabb lett volna!

Az Artistry szemkrémje reaktiválja a szemkörnyéki bőr regenerálódását

A szemkrémekkel kapcsolatban nem sok tapasztalatom van, de abban biztos voltam, hogy nem az illúziókeltő verziók közül fogok választani. Már én is belefutottam olyan fajtába, ami láthatatlan filmréteget képez a bőrön, mely megszáradva szinte azonnal feszesíti a bőrt. A liftinghatás azonban csak a kence lemosásáig tart. Ráadásul nem mindig egyszerű egy ilyen gélre rásminkelni.

Tanácstalanságomat az Artistry terméke zárta rövidre, amit kipróbálásra kaptunk. Le is csaptam rá, hogy teszteljem, mert úgy gondoltam, végre talán választ kapok a szemkörnyékápolók kapcsán felmerült kérdéseimre. Például hogy tényleg van látható, érezhető hatásuk? Vagy egy szérummal nem oldható meg ugyanaz? Mármint a hidratálás, regenerálás, bőrnyugtatás?

 

Még nincs egy hónapja, hogy használom a krémet, de egyvalamit már megtudtam: a gazdag formula áldás a szemkörnyéken, az sem baj, ha kicsit testesebb az állaga. A felszíni, még kezdetleges szarkalábak jól finomíthatóak a vízmegkötő képesség megnövelésével. Ugyanis nem elég csupán hidratálni a területet, arról is gondoskodni kell, hogy a nedvesség bennmaradjon. Nyilván a berögzült ráncok nem fognak eltűnni semmilyen csodakrémtől, de a korai, finom vonalkákat fel lehet tölteni a nedvesség pótlásával és a rugalmasság fokozásával.

Az Artistry Skin Nutrition Renewing Reactivation szemkrém peptidekkel és zabkivonattal teljes körű gondoskodást ígér, hiszen vízmegkötő, bőrpuhító és sejtmegújulást serkentő összetevőket egyaránt tartalmaz. A Skin Nutrition™ kollekció minden tagja vegán formulákkal, biztonságos, tiszta összetevőkkel és fejlett technikai eljárásokkal készül.

A termékcsalád öt kulcsfontosságú bőrápolási igényt elégít ki, az érzékeny bőrűek számára is alkalmas arctisztítókkal, sminklemosókkal és hidratálókkal teljes körű arcápolási rutin alakítható ki. Mindegyik Artistry Skin Nutrition™ termékben megtalálható a fehér chiamag, annak is egy tanúsított Nutrilite™ farmon termesztett, szabadalmaztatott fajtája. Vagyis az összetevők eredete abszolút nyomon követhető.

 

A fitotápanyagokban gazdag, bőrmegújító szemránckrém három elv alapján készült: újjáépítés, nedvességpótlás és védelem. Ennek megfelelően nemcsak a bőröregedés korai tüneteinek megelőzésére és csökkentésére alkalmas, hanem feltölti, finomítja a felületi, finom vonalakat. A szem alatti megereszkedés ellen is küzd, valamint védelmet nyújt a szennyeződések okozta irritáció ellen. Illatmentes és kontaktlencsével is biztonságosan használható. Ideális minden bőrtípusra.

Nagyon szeretem a selymesen krémes, lágy állagát, ami testesebb egy szimpla hidratálónál, mégsem hagy zsíros, ragacsos nyomot a bőrön. A sheavajtól olyan gyengéd, de tartalmaz még bőrnyugtató zabkivonatot is. A chiamag tele van omega-3 zsírsavakkal, de a bőr megújulásának szempontjából fontos cinkben és B-vitaminokban is bővelkedik. Emellett szuper vízmegkötő képességgel rendelkezik, benntartja a bőrben a nedvességet.

Valószínűleg ennek hatását érzékeltem az első héten, miután használni kezdtem a kencét. Sokkal frissebbnek, kisimultabbnak tűnt a szemem körüli bőr, mint egy kiadós alvás után. A második hét után a szemem sarkából induló két vékonyka vonalka halványodni kezdett, és a szemkörnyék színtónusa egyenletesebb, egészségesebb lett. Az árkok mélysége csökkent, amint hidratáltabbá vált a bőrfelület.

Fitotápanyagaival a bőr természetes megújulási folyamatát támogatja a krém, a peptidek pedig arra ösztönzik a bőrt, hogy javítsák ki a károkat. Ezek a kis molekulák valójában fehérjetöredékek, melyek hatékonyabbá teszik az antioxidánsok munkáját, stimulálják a bőr öngyógyító folyamatait, vagy épp a kollagén szintézisét segítik elő. Elképesztően sokfélék lehetnek, de lényegében mind a bőr regenerálódását segíti elő.

Minden reggel és este finoman ütögető, lapogató mozdulatokkal viszem fel a krémet a megtisztított arcomra. Hamar felszívódik, nem illatozik, és remekül lehet sminkelni rá. Nem tartalmaz kőolajszármazékokat, parabéneket, és nem tesztelték állatokon.

A 15 grammos termék 16 300 forintba kerül, viszont sokáig elég.

Képek: Getty Images.

Termékfotó: Artistry.

  • Megosztás:
hirdetés