Vannak olyan arcápolási termékek, amelyek, ha valóban jól működnek és beválnak, nagyot lendíthetnek a mindennapi rutin hatékonyságán, ezt a Foreo is szem előtt tartotta, amikor összeállította formuláit, hiszen az általunk kipróbált kozmetikumaik sok előnnyel rendelkeznek.

hirdetés

Egyes arcápolási termékek új szintre helyezhetik a mindennapi rutint, leginkább úgy, hogy kiválthatnak több felesleges lépést azáltal, hogy egész egyszerűen hatékonyan működnek. Nem mindenkinél válik be ugyanaz, hiszen egyénenként eltérő, hogy kinek milyen hatóanyagokat és kozmetikumokat igényel a bőre. Ebben a témában nem lehet, illetve nem is szabad általánosítani. Mindenki más, ezzel együtt pedig két arcbőr sem lehet ugyanolyan. Mindezek mellett ráadásul az életkor is nagyban meghatározza, hogy milyen termékekre van szükség az otthoni bőrápolási rutin részeként. Egészen más lépésekből épül fel egy húszas éveiben, harmincas éveiben, illetve negyvenes vagy éppen ötvenes éveiben járó hölgy arcápolási rituáléja.

Az életkor és a bőrtípus mellett ráadásul az időszakonként kialakuló bőrproblémákat, valamint az aktuális szezon sajátosságait is figyelembe kell venni a rutin kialakításakor. Az arcbőr egészen mást igényel ősszel és nyáron, így aztán az ügyesen, tudatosan felépített lépésekre néha-néha tényleg ráfér egy kis vérfrissítés. Mi most a Foreo arcápolási termékek között válogattunk, és két olyan dolgot teszteltünk, amelyek számunkra hiánypótlónak bizonyultak. Évszaktól függetlenül érdemes őket bevetni.

Kép: Getty Images.

 

Gyengéd Foreo arcápolási termékek, amelyek kíméletesen teszik a dolgukat

Miért is fontos egy jó lemosó?

Az arctisztító tulajdonképpen mindenki számára nélkülözhetetlen. Az, hogy milyen típusú, és milyen extra hatóanyagokkal felturbózott változatot szemel ki magának az ember lánya, már valóban egyéni döntés és preferencia kérdése. Ám az megkérdőjelezhetetlen tény, hogy egy jó lemosónak még a legegyszerűbb arcápolási rutinban is ott a helye. Teljesen mindegy, hogy napközben van-e smink az arcbőrön, vagy nincs, a különböző tisztítók nem csupán a kozmetikumokat hivatottak eltávolítani. Segítenek megszabadulni a hámrétegre tapadt kosztól, amelyek csúnyán eltömítik a pórusokat, s ezáltal mindenféle bőrprobléma kialakulásához vezethetnek.

Gondoljunk csak bele, hogy a bőrünk miféle tényezőknek van kitéve a nap során. A szmogos, szennyezett levegő bizony nem csupán a légutakba kerül be, a bőrünket éppúgy érinti. A szálló por szintén megtapadhat az arc felületén. Ha rendszeresen elmarad a tisztítás, gyulladás jelentkezhet, amit már sokkal nehezebb orvosolni és enyhíteni. Amennyiben még sminkmaradványok is fennmaradnak a bőrön, tovább fajulhat a dolog, avagy meggyengülhet a hámréteg védőrétege és ellenálló képessége. Amellett, hogy különböző bőrproblémák jelentkeznek, még a bőröregedés is felgyorsul, ami előbb-utóbb mindenkinél kopogtat, de nagyon nem mindegy, hogy milyen ütemben történik, harmincas vagy ötven feletti éveinkben kezdenek elmélyülni a ráncok, megereszkedni a kontúrok.

Kép: Retikül.

 

Vivi tapasztalatai a Foreo Luna tisztítóbalzsammal

Én a húszas éveim végét taposom, s bizony nekem is idő kellett, mire rájöttem, hogy az arctisztítás az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb lépése az otthoni rutinnak. Bevallom, voltak olyan napok, amikor abszolút mellőztem és elnagyoltam a lemosást, persze ennek rendszerint meg is lett a következménye. Mindig rácsodálkoztam, hogy most mégis mitől ilyen csúnya a bőröm. Miért jelentkeztek pattanások, és miért nézek ki úgy, mint akin átment három úthenger? Szerencsére sokat tanultam az elmúlt években az otthoni arcápolásról, s már tudom, hogy ha meg akarom őrizni a fiatalos megjelenést és a rugalmas, egészséges bőrképet, azért bizony tenni is kell. Noha korábban már volt szerencsém a Foreo arcápolási termékek egyikét kipróbálni, ez a lemosó minden várakozásomat felülmúlta.

Bár először azt gondoltam, hogy egy lemosóban nem lehet semmi különleges, és le is vettem az első terméket a polcról, amit találtam. Ma már tudom, hogy a helyzet nem ennyire egyszerű, s tulajdonképpen folyamatosan keresem az igazit. Lényeges, hogy a tisztító megfeleljen a bőröm igényeinek, illetve ami engem kifejezetten zavarni szokott a legtöbb termék esetében, hogy leöblítéskor általában csípik és marják a szemet. A Foreo tisztító balzsamja sok szempontból más, mint a többi arctisztító kence.

Leginkább azért érzem úgy, hogy a későbbiekben tényleg nélkülözhetetlen lesz számomra ez a formula, mert szárazon felvihető. A legtöbb lemosót nedves arcbőrre kell felkenni, ami számomra sokszor okozott bosszús pillanatokat. Mindent összecsaptam a fürdőszobában, a felhabosodott cucc pedig rendszerint belefolyt a szemembe, ami iszonyatosan kellemetlen érzés. A Foreo tisztítóbalzsamja ezzel szemben a száraz arcbőrre kerül fel. Tulajdonképpen a melegtől olajossá válik, könnyedén eldolgozható. Bár eleinte nem hittem benne, hogy víz nélkül le tudja szedni a sminket és a szennyeződést az arcbőrömről, döbbenten tapasztaltam, hogy mennyire alapos.

Sokáig még a szememet sem mertem közben kinyitni, kifejezetten tartottam tőle, hogy csípni és marni fogja. Most, hogy belejöttem a használatába, bátran kinyitom a szememet is, a lemosó egyáltalán nem okoz kellemetlenséget. A Foreo innovatív formulája igazi kedvenccé vált, nem szívesen mondanék le a későbbiekben erről a kényelemről. A lemosó egyébként kifejezetten gyengéd és könnyed, amit a benne található sheavajnak és jojobaolajnak köszönhet. E-vitamint is tartalmaz, így nem csupán a sminktől és a szennyeződésektől szabadítja meg a bőrt, mélyen táplálja és egyben hidratálja azt.

Kép: Retikül.

 

Így még hatékonyabb

Noha a Foreo tisztítóbalzsamját akár kézzel is fel lehet vinni az arcbőrre, egy szuper készülék segítségével még hatékonyabb a tisztítás. Most lehetőségem adódott tesztelni a Foreo Luna 4 Go fantázianévre hallgató tisztító kütyüt is. Számomra nagyon izgalmas volt, hiszen még korábban egyik Foreo arctisztítót sem próbáltam. Ami első blikkre megfogott, hogy elképesztően kicsi, a gyártó kifejezetten utazásra szánta, ami most nekem abszolút jól jött, hiszen magammal tudtam vinni a hosszabb kiruccanásokra. Egy többnapos kirándulás alkalmával sem kell elcipelni a töltőt és a teljes pakkot, elég, ha csak a készüléket csomagolod be, simán kibírja az utat.

A Luna 4 Go szuperül passzol a tisztítóbalzsamhoz, a kettő együttes ereje tényleg mélyrehatóan tisztítja az arcbőrt. A készülék segítségével még az elhalt hámrétegtől is megszabadulhatsz, miközben a felesleges zsírnak, a sminknek és a szennyeződéseknek éppúgy búcsút inthetsz. Használat után a bőr pihe-puha és ragyogó, a pórusuk kitisztulnak, és mindehhez nem kell hosszú perceket eltölteni a fürdőszobában.

Kép: Retikül.

 

Az arctisztítás mellett nagyon fontos a ráncok elleni küzdelem. Bár a legtöbben már akkor kapnak észbe, amikor megjelennek az első barázdák, sőt, vannak, akik csak a már meglévő mimikai ráncok elmélyülésekor jönnek rá, hogy ideje fellépni az öregedés ellen. A bőröregedés abszolút természetes folyamat, de a légszennyezettség, az UV-sugárzás, az egészségtelen életmód jelentősen felgyorsíthatja. Sokkal egyszerűbb már időben feltartóztatni a fránya redőket azáltal, hogy ügyelünk bőrünk rugalmasságának fenntartására. A Foreo Luna készülék ebben is segítséget nyújt, ugyanis a masszázsfunkció abszolút hozzájárul a kontúrok megőrzéséhez, a bőr feszesítéséhez. A rezgések felpezsdítik a vérkeringést, így a tápanyagok és az oxigén áramlása kiegyensúlyozottabbá válik, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a hámréteg megőrizze fiatalságát.

Természetesen a genetikával nem lehet harcolni, a ráncok megjelenését csupán késleltetni lehet. Ám még a késleltetéshez sem elegendő egy kis masszázs vagy arctorna. Összetettebb kezelésre van szükség ahhoz, hogy a bőr ne ereszkedjen meg idejekorán, illetve a ráncok ne mélyüljenek el rohamtempóban. A Foreo arcápolási termékek közül most egy fantasztikus szemránckrémet is volt szerencsénk kipróbálni. Kortól függetlenül, akár megelőzésképp, akár a már meglévő barázdák finomítására egyaránt érdemes bevetni.

Kép: Retikül.

 

Kriszta tapasztalatai a Foreo szemránckrémmel

Az Iris™ Firming Eye Serum egy nagyon gyengéd, tiszta, vegán formula, ami 97%-ban természetes eredetű összetevőkből áll. Bár az esti bőrápolási rituálémban háromféle szérum szerepel az éjszakai arckrém mellett, amelyek antioxidánsokban és hialuronsavban egyaránt bővelkednek, bevallom őszintén, hogy a szemkörnyékápolót sok esetben kihagyom a sorból.

Talán nem kellene, hiszen negyven felett már gyakrabban tapasztalom, hogy a fáradtság nyomai ezen a területen jelentkeznek a leglátványosabban, de mivel nincsenek még feltűnő ráncaim, sok esetben kispórolom a procedúrából. Berögzült barázdákkal még nem, de apró szarkalábakkal én is rendelkezem, melyek alapvetően halványak, viszont minél fáradtabb a szemem, annál inkább láthatóvá válnak. A másik dolog, amit negyvenes éveim kezdetén tapasztaltam meg először, hogy a szemkörnyéken szárazabb a bőr, mint az arcom többi területén. Olykor-olykor sötét karikákkal is küzdök, de nem jellemző rám annyira, ám ha kevés vizet iszom, felerősödik a probléma.

A Foreo éjszakai, feszesítő szemkörnyékápoló szérumja retinolt, bakuchiolt, E-vitamint tartalmaz, emellett az ezüst rezgőgomba és a pecsétviaszgomba kivonatával éri el, hogy jól hidratált és rugalmas legyen az érzékeny terület. Probiotikumokban szintén bővelkedik, melyek segítik a hidratációt és ellenállóbbá teszik a bőrfelületet. A leírás szerint a készítmény lehúzza a szemkörnyéki duzzanatot, csökkenti a szem alatti sötét karikákat, védelmet nyújt a szabad gyökök sejtromboló hatása ellen, támogatja a bőr nedvességmegtartó képességét, valamint finomítja a kisebb felületi vonalkákat, szarkalábakat, és feszesebbé teszi a hámréteget a szemkörnyéken.

Kép: Getty Images.

 

Egy hét használat után még csak annyit tapasztaltam, hogy nagyon puha lett a bőr a szemeim körül, hidratáltsága azonnal feltűnt. Nem voltak szembetűnő sötét karikáim, de a belső szemzugoknál lévő árnyékos foltokat szépen megszüntette. Hogy mennyire viszi le a duzzanatot, azt nem tudom, ilyen jellegű gondom nem akadt a termék kipróbálása során, de hatására szépen letisztul a szemkörnyék, kezdetben frissebb, idővel simább lesz a bőrfelület.

A lefekvés előtti rutinban ajánlott alkalmazni, hiszen éjszaka, alvás közben zajlanak az önregenerációs folyamatok a hámrétegben, illetve így nem teszi fényérzékennyé a kényes, érzékeny területet, ugyanis fő komponense a retinol. Kell néhány hét neki, mire látványosabb eredményt ér el, de nem kell megijedni a kis kiszereléstől, nagyon kevés elég belőle, több hét szorgalmas használat után még mindig nem fogyott el a 15 ml-es készítmény.

Egyetlen problémám vele, hogy ami kezdetben megkönnyíti az adagolását, az a szérum csökkenésével igencsak megnehezíti. Pipettás, de a kupak tetején lévő gomb megnyomásával lehet egy adagot felvenni vele, viszont, ahogy fogy a kence, egyre nehezebb ezzel a technikával kiszippantani a flakon aljáról.

Nem olcsó szérumról van szó, a Notino online kínálatában 31 020 forint, viszont cserében megbízható, hatékony formula, ami ugyan lassan éri el célját, de tartósan javítja a vékony szemkörnyéki bőr állapotát.

Kiemelt kép: Getty Images.

Cikkfotók: Getty Images/Retikül.

  • Megosztás:
hirdetés