Egyre több plus size blogger bukkan fel a közösségi médiában, akinek a jelenléte véleményformáló erővel bír. Olykor fel sem kell szólalniuk az előítéletek ellen, hiszen őszinte fotóikkal egyértelművé teszik: a szépség, a nőiesség egyáltalán nem alkat- és méretfüggő, és a retusálatlan valóságban a nők teste igenis eltérő, illetve nem teljesen hibátlan. Már pusztán azzal, hogy szem előtt vannak, rengeteg módon inspirálják a nőket, de emellett rendszeresen adnak divattanácsokat, edzéstippeket, mégis sokszor a személyes történeteik megosztása jelenti a legtöbbet.

hirdetés

Bár a karcsúságra kiélezett szépségkultuszt nem a közösségi média ültette be a társadalomba, kétségkívül rátett egy lapáttal az irreális elvárásokra, melyek kimondva, konkretizálva ugyan sohasem voltak, de érezhetően bekúsztak a köztudatba. A divatvilág szerepe is nagy volt ebben, hiszen nem csak a ruhák, viseletek terén formálja az emberek ízlését, a női testről és a szépségről alkotott elképzelésünkre úgyszintén ráhatással van. A divat sokáig az illúzió megteremtésén munkálkodott.

Nem egy tervező és reklámszakember hangoztatta régen, hogy az emberek nem a valóságra kíváncsiak, és meg kell teremteni számukra a lehetőséget, hogy kilépjenek a szürke hétköznapokból. Ez eddig rendjén is lett volna, ha pusztán a divatcikkekre vonatkozik az álomvilág, és nem a szépségideál megteremtésére.

Bár mentségükre legyen mondva, nem tudhatták előre, mivé növi ki magát a közízlés ilyen mértékű manipulálása. A kifutókon, a magazinokban és a reklámokban évekig csak a tökéletes test volt szem előtt, ami miatt sokan úgy érezhették, hogy minden más testalkat, ami eltér az ideáltól, az nem tekinthető szépnek, nőiesnek vagy szexinek.

A kép csak illusztráció. Forrás: Getty Images.

 

Mivel a közösségi média is olykor csalóka képet mutat a nők felé, ez leginkább úgy csapódik le, hogy sokan az elvárások torz tükrén keresztül kezdik el szemlélni önmagukat. Manapság egyre nagyobb hangsúly kerül a sokszínűségre, a diverzitásra mind a divatban, mind a médiában. Az eltérő testalkatú, valamint a sokféleségen belül a telt idomú hölgyek jelenléte már önmagában is fontos üzenetet közvetít, mégpedig azt, hogy a szépség, a nőiesség és a szexi kisugárzás nem kategorizálható ruhaméret vagy testalkat szerint.

A plus size bloggerek és modellek nem a túlsúlyt propagálják, pusztán arra hívják fel a figyelmet, hogy eltérőek vagyunk, más-más alkati adottságokkal. Történeteikkel gyakran arra is rávilágítanak, hogy az ideálkergetés és az, ha folyton másokhoz hasonlítja magát az ember, milyen elképesztő rombolást tud végezni az egészséges testkép és önértékelés kialakításában. Az állandó megfelelési kényszer miatt sok nőnek csökken az önbizalma, emiatt egy torz tükrön keresztül szemléli önmagát.

A plus size blogger felhagyott az önsanyargatással, végre jól érzi magát

Amikor csorbul a nők önértékelése, mert úgy érzik, képtelenek megfelelni a testüket és a szépségüket illető elvárásoknak, sokan a diétázással és az edzéssel is átesnek a ló másik oldalára. Ilyenkor rendszerint már testképzavarról van szó. Ez azt is jelentheti, hogy valaki olyan álomképet dédelget magában az alakját illetően, aminek még fogyással és életmódváltással sem tud megfelelni.

Miközben folyton elégedetlen a külsejével, és bárhogyan igyekszik, nem látja magát szépnek, a szemei előtt ott lebeg az elképzelt álomalak, amihez állandó jelleggel viszonyítja önmagát. A plus size blogger, Kaitlyn sokáig sanyargatta magát, hogy megfeleljen a fejében élő képnek. Rengeteget edzett, egészségesen táplálkozott, de a számára tökéletesnek vélt álomalakot még így sem sikerült elérnie. Ekkor kezdett el kísérletezni a szélsőséges diétákkal, a végén már csupán 500 kalóriát vitt be a szervezetébe egy nap, amivel igencsak veszélyeztette testének egészséges működését.

Ám még ettől sem volt boldog, a súlya nem csökkent, az egészsége leromlott, fáradékonnyá vált. Emellett nem érezte magát elég magabiztosnak, úgy gondolta, hogy még többet kell tennie a kívánt álomalak eléréshez. Minden testrészével elégedetlen volt, alacsony volt az önbizalma, és alig mert fürdőruhát viselni. Nem érezte jól magát a bőrében.

Az évek során Kaitlyn rádöbbent, hogy az önbizalom, magabiztosság nem függ össze a testsúllyal vagy a ruhamérettel. Tudatosan elkezdte megváltoztatni a gondolatait önmagával kapcsolatban, elfogadta a teste változásait, és manapság már az ételekkel is egészséges a kapcsolata.

A plus size blogger önbizalma megnőtt az elmúlt években, rendszeresen edz, ám nem von meg magától semmit sem. Felszedett pár kilót, mégis boldogan pózol bikiniben. Már nem csak azt látja önmagán, hogy itt-ott vastagabb a sziluettje, vagy narancsbőrös a combja, hanem a szépet is észreveszi a testén.

Kaitlyn sokkal jobban érzi magát a bőrében, nem szeretne senkinek sem megfelelni, és leszámolt a társadalmi elvárásokkal. Az állandó diéta hatalmas terhet jelentett számára, ezért sosem tudta elengedni magát az étkezések, programok során. Most már inkább kiélvezi a pillanatot, emellett megpróbálja a maximumot kihozni a testéből.

A története sokakat inspirál, hiszen folyamatosan biztatja a nőket az önelfogadásra. Úgy gondolja, hogy el kell fogadni a test változásait, ez korábban neki is nehézséget jelentett. Sokszor hasonlítgatta magát a 17 éves önmagához, és szeretett volna minél kisebb ruhákat viselni.

A személyes történetei mellett a divatra is hangsúlyt fektet, Kaitlyn imádja a sikkes ruhafazonokat. Manapság nem fél megmutatni alakját, ugyanolyan komfortosan érzi magát rövidnadrágban, mint oversize pulóverben. Nőies formákkal rendelkezik és vékony a dereka, amit gyakorta kiemel a különféle ruhafazonokkal.

Kaitlyn története igazán inspiráló, egy sokkal egészségesebb viszonyt alakított ki a testével. Már nem szeretne görcsösen vékonyabb lenni, elégedett a megjelenésével. A sport ugyanúgy hozzátartozik az életéhez, és igyekszik egészséges egyensúlyt fenntartani a táplálkozásában, de semmit nem visz túlzásba, kerüli a szélsőséges súlykontrollt.

Kiemelt kép: sass.and.cellulite/Instagram.

  • Megosztás:
hirdetés