A tökéletes Instagram-fotók sokszor teljesen hamis képet közvetítenek, a csinos lányok többsége a valóságban egész másként néz ki. Hihetetlen, milyen trükkökkel ámítják az embereket! A pozitív testkép egyik aktivistája lerántja a leplet a turpisságról.

hirdetés

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a közösségi médiában tálalt hibátlan képek olykor csupán egy-egy jól megválogatott, vagy előre eltervezett pillanatot ragadnak ki valaki életéből. Azt nem láthatjuk, ha az illető zsíros hajjal, lepattogzott körömlakkal és szakadt pólóban megy le a közértbe, mert nyilván ezt nem szívesen dokumentálja, ahogy a szélben, havas esőben szétzilált smink és frizura sem kerül fel a profilra. Az igényes kinézetre való törekvés persze, nem bűn, ám az utóbbi időben az ápolt küllem helyét átvette a tökéletesség hajhászása.

Minden kornak megvan az adott szépségideálja, és a nők mindig is szerettek volna az eszményi képnek megfelelni. A közösségi médiában azonban egészen új jelenség ütötte fel a fejét, hiszen akadnak olyanok, akik mondhatni, a valóság elferdítésére is képesek azért, hogy pár pillanatig valaki másnak, vagy önmaguk tökéletes változatának tűnjenek. Ám az előnyös pózolással, vagy némi utómunkával feljavított, kifogástalan felvételek károsan hatnak az önértékelésre és az önbizalmat szintén alaposan lehúzzák.

A népszerű divatbloggerek képein minden tökéletes. Mindig a legdivatosabb darabokat viselik, a hajuk művészi loknikban göndörödik, a sminkjük még hegymászás közben is hibátlan, az alakjukat pedig bárki megirigyelné. Karcsú derékkal és formás csípővel rendelkeznek, sőt, képesek egyenalakot ölteni, mintha mindegyikük ugyanolyan adottságokkal rendelkezne. Ezt elégelte meg a fiatal influenszer, és megmutatta, hogy az Insta-fotók mennyire csalókák tudnak lenni. Nem mindegyik persze, hiszen sokan pont az ellenkezőjéért küzdenek.

A pozitív testkép egyre népszerűbb a közösségi médiában

A pozitív testkép mozgalma hódít a közösségi médiában, aminek hatására egyre több nő vállalja fel az aknés bőrét vagy a narancsbőrös combját. Sokan mondanak nemet a megfelelési kényszernek, hiszen a valóságban sincs filter, amivel korrigálni lehetne az apróbb szépséghibákat. Ez a szemléletváltás a divatszakmában is megfigyelhető, hiszen ma már a kifutók is a női szépség sokféleségét hirdetik. Ma már a modelleknél sem mérvadó a teljesen szimmetrikus arc, a fitos orr, és a mértanilag megszerkesztett fogsor, sőt, a karakteresebb vonások egyáltalán nem jelentenek akadályt.

Georgie Clarke korábban is divatblogger volt, így rendszeresen osztott meg tartalmakat a közösségi oldalán. Ám elege lett abból, hogy a nőket sokszor a testük alapján ítélik meg, és úgy döntött, megmutatja, hogy mekkora különbség van a jól beállított fotó és az egyszerű pillanatkép között.

A fiatal nő azóta egyre több képet oszt meg, amelyeken megmutatja, hogy mennyire máshogyan fest a teste az egyes pózokban.

Bár fontos számára a sport és az egészséges étrend, nem sanyargatja magát szigorú étkezési szabályokkal, hiszen szerinte túlságosan rövid az élet ahhoz, hogy megvonja a testétől a finom falatokat.

Georgie rendszeresen edz, mégis vannak striái, és a feneke is narancsbőrös, amit büszkén felvállal.

Gyakran hangsúlyozza, hogy a tökéletes Insta-képek esetében sokat számít a póz, a megvilágítás és a szög, amelyből a képet készítik.

Georgie a képeivel szeretné megmutatni, hogy senkinek sem tökéletes a teste, ám ez nem jelenti azt, hogy bármit szégyellnie kellene. A rendszeres testmozgás és az egészséges étkezés a testnek és léleknek egyaránt jót tesz, de senkinek nem szabad azt gondolnia, hogy a sport valamiféle varázspálca, amivel teljes mértékben átalakítható a test külleme.

Élsportolóknál is előfordulnak például striák, a narancsbőr pedig gyakran a fitneszedzőket sem kerüli el. Jó dolog, ha valaki dolgozik azon, hogy a maximumot hozza ki magából, de az irreális elvárások már kártékonyak hatnak az önbizalomra.

 

Kiemelt kép: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés