A válltömés a diszkókorszak egyik elmaradhatatlan divateleme volt, ami egyik blézerből sem hiányozhatott. A kilencvenes évek után egy pillanat alatt lecsúszott a ciki kategóriába, már csupán egy-egy konfekcióbutik őrizgette hagyományát. Szerencsére, a nosztalgikus trendhullámok jelentősen javítottak a kisebb vállpárnák renoméján, hiszen megfelelően alkalmazva, elérhető velük az arányos homokóra alak.

hirdetés

A túlméretezett zakók és pulóverek továbbra is megtalálhatóak a kínálatban, ám a nőies, karcsúsító ruhadarabok is részesülnek a reflektorfényből. A csinos szabású egészruhák, és az alakformáló farmerek mellett a legtöbb figyelmet a válltöméssel kiegészített kreációk kapják, hiszen formálják a testarányokat optikailag, és harmonikusabbá teszik a megjelenést.

A válltömés szépen ellensúlyozza a széles csípőt, miközben optikailag karcsúbbnak mutatja a derekat. A vállszélesítő megoldásokkal ellátott felsők – különösen a derékban szűkített darabok – lefelé bővülő, A-vonalú nadrágokkal és szoknyákkal kombinálva, helyrebillentik az eltolódott arányokat.

Ha például a csípő a test legfeltűnőbb területe, a vállvonal szélesítésével megteremthető az egyensúly, amitől optikailag a deréktájék is keskenyebbnek fog tűnni. A csinos összhatás érdekében a túlzó elemek helyett a letisztult szabásvonalú blúzokat, blézereket érdemes választani. Ám nem árt óvatosan bánni a vállakat megmagasító és szélesítő fazonokkal, hiszen keskeny csípő esetén sokkal inkább eltolják az arányokat.

A válltömés karcsúsítja a derekát és feldobja a megjelenést

A slankító hatást könnyedén fokozhatod a megfelelő ruhafazonokkal. A derékban szűkített nadrágok, szoknyák szépen hangsúlyozzák a derékvonal karcsúságát, és megnyújtják a sziluettet. A válltöméssel ellátott kreációkat bátran kombinálhatod nőies egészruhákkal, ebben az esetben is érdemes a derékkarcsúsító darabok közül válogatni.

A széles válltömések pulóvereken is felbukkannak, a hűvösebb reggeleken ezek a darabok még helyet kaphatnak a ruhatárban. A magas derekú nadrággal kiegészített felsőrész előnyösen karcsúsítja a test vonalát.

A válltöméses blézerek úgyszintén alkalmasak az optikai karcsúsításra, és a nyolcvanas éveket idéző szabásvonal igazán izgalmassá teszi a megjelenést. A sikkes blézereknek a nyári reggeleken is hasznukat veheted, így érdemes beszerezni egy trükkös szabású kreációt. Könnyedén összeboronálhatod szoknyával, farmerral, vagy elegáns egészruhával.

A ruhákon éppúgy megjelenhet a válltömés, aminek idén kevésbé szögletes verziói is akadnak, vagyis nem fogsz rögbijátékosnak tűnni tőle. Ha derékhangsúlyos szabással párosul, akkor igazán nőies lesz az összhatás.

A válltöméses felsők körüli őrület tavaly nyáron kapott lángra, és a tavaszi divatból sem hiányozhatnak a retró felsőrészek. Bár a fazon optikailag karcsúsít, a vastagabb felkart előnytelenül módosíthatja, így a viselője ducibbnak tűnhet. Amennyiben tetszik a fazon, akkor érdemes megnézni az ujjal kiegészített darabokat, amelyek eltakarják a kritikus területeket.

 

Kiemelt kép: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés