A 60 éves modell sokat tudna mesélni a fiatalos külső megőrzéséről, hiszen bátran letagadhatna egy-két évtizedet a korából. Bár az elsődleges célja az, hogy jól érezze magát a bőrében, fitt és energikus legyen, a megjelenésén is látszik, hogy lételeme a testedzés.

Idén nyáron lesz 61 éves Kimberly Jean, aki 19 évesen szeretett bele a súlyzós fitneszbe, és máig kitart az általa választott sport mellett. A gyönyörű modellről ránézésre senki nem mondaná meg, hogy felnőtt gyermekei és kis unokái vannak. Bár lassan egy éve nem festeti ősz tincseit, a deres frizura egy fikarcnyit sem öregíti megjelenését, derűs mosolyával és a lazaságot sem mellőző nőies stílusával abszolút kortalan külsővel bír.

A hatvanéves modell nem testépítő, hiszen nem az a célja, hogy minél nagyobbra növelje izomzatát, viszont edzéseit kizárólag súlyzókkal végzi, az erősítő fitnesz híve. A hosszú évtizedek során nemcsak megőrizte karcsú sziluettjét, hanem feszes, tónusos alakra tett szert.

Nem növelte brutálisra izmait, igyekezett megőrizni nőies formáit, ezért a mai napig olyan gyakorlatokkal színesíti az edzésprogramját, amelyek segítenek fenntartani finom vonalait. Hetente négyszer-ötször látogat el az edzőterembe, vagy otthon súlyzózik, kitartásával pedig sokakat inspirál az Instagramon. Csinos alakján kívül a sminkjét, frizuráját és öltözködési stílusát is sokan dicsérik az interneten.

A 60 éves modell sokat tesz csinos alakjáért: a súlyzós edzés a hobbija

Kimberly Jean testi-lelki frissessége abszolút rácáfol a korára. Ugyan nem követi megszállottan az aktuális trendeket, összeállításaival is azt hirdeti, hogy az életkor csak egy szám, de nem határozza meg, hogyan érezze magát az ember, miként öltözködjön és milyen életet éljen.

Filozófiája szerint sosem késő tenni az álmainkért és céljainkért, a korlát, ami visszatart bennünket, főként a gondolkodásmódunkban, és nem a társadalmi elvárásokban vagy az életkorunkban keresendő.

A hatvanéves modell nem akar senkit meggyőzni a testedzés fontosságáról, nem osztja meg követőivel az edzésprogramját, nem kérkedik az eredményeivel, bár a fürdőruhás fotóin jól látszik, hogy a testmozgásnak nem a legkönnyebb formáját űzi, hanem keményen sportol.

Úgy gondolja, ez a döntés mindenkinél belülről kell, hogy jöjjön, nem ráhatásra, noha ő maga a bátyja révén ismerkedett meg a súlyzós erősítő edzésekkel, és az ő motivációjának köszönheti, hogy teljesen beleszeretett ebbe a sportágba.

Bár kőkeményen erősíti izomzatát, Kimberly nőiességéhez csak még inkább hozzátett ez a mozgásforma. Azóta határozottabb a fellépése, magabiztosabbnak és fittebbnek érzi magát, ami átsegíti a mindennapok nehézségein.

A hatvanéves modell gyakran lép kifutóra és fotózásokon vesz részt, jelenleg öt modellügynökség foglalkoztatja, így igencsak bírnia kell az iramot. Rengeteget utazik és cseppet sem vesz vissza a tempóból, szerinte minden életszakasznak megvan a szépsége, amit meg kell élni.

Mivel roppant aktívak a napjai, az edzéssel nemcsak a külsejét szeretné tökéletesíteni, hanem leginkább az hajtja, hogy minél későbbre tolja, vagy éppen elkerülje a „berozsdásodást”.

A testmozgás fontosságát csupán egy célból hangsúlyozza, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyit számít, ha sokáig mozgékony, friss, élettel teli marad az ember, ugyanis így lehetősége nyílik arra, hogy újabb és újabb élményekben vegyen részt.

Olykor egy-egy fürdőruhás képet vagy edzőteremben készült fotót is megoszt követőivel, de főként a frizurájáról, a sminkjéről, a modellmunkáiról, az öltözékeiről vagy egy-egy kiegészítőjéről posztol az Instagramon.

Szereti a nőies szemüvegeket, melyek színben vagy stílusban abszolút passzolnak a szettjéhez, és a barett sapkáért is rajong.

A fotózások alkalmával lehetősége nyílik több oldalát megmutatni, az elegáns, kifinomult sikk sem áll tőle távol, de ha kell, akkor vagány motoros szerkóba bújik.

Kiemelt kép: @kimberlyjeanl/Instagram.

  • Megosztás:
hirdetés