Rövid frizurák esetén még nagyobb jelentőséget kap, hogy milyen a tincsek tartása, hiszen nem lehet csak úgy összefogni őket, amikor nem engedelmeskednek a beszárításnak. Ám lelapuló hajból is készülhet olyan fazon, ami a réteges vágástechnikának köszönhetően többnek mutatja a hajtömeget, így kevesebb procedúrával jár a formázása.

hirdetés


A vékony szálú haj hajlamos elengedni magát, így akár sok van belőle, akár kevés, könnyedén rálapul a fejre. Hasonlóan viselkednek a meggyengült szerkezetű tincsek is, ez a probléma pedig sokaknál fennáll időnként.

Az esetlen, erőtlen, lelapuló hajból nem könnyű kihozni a maximumot, de bizonyos rövid frizurák erre specializálódtak. Előfordul, hogy hiába válnak be pillanatokig a formázó, dúsító kencék vagy a fixáló habok és spray-k, a gondosan belőtt séró már a nap közepére elveszítheti tartását, ám egy jól megválasztott fazonnál ez a gond nem merül fel.

Divatos rövid frizurák lelapuló hajból: 7 fazon, amit nem kell órákig formázgatni, hogy tartást kapjon

Egy rövidebb fazon mindenképp előnyösebb választás a vékony, gyenge, könnyen lelapuló haj számára, de pusztán a hajvágástól még nem feltétlenül lesz könnyebben kezelhető, sőt, sok esetben hosszadalmas formázással kell megküzdeni a dúsabb hatásért.

Nem mindegy ugyanis, hogy milyen a fazon, és sajnos kevés olyan fodrászszalon van, ahol figyelembe veszik a tincsek minőségét és állapotát a frizura kialakításakor.

 

Gyakran a hajvágásra vállalkozó nők is csupán egy divatfotó alapján döntenek valamelyik hajstílus mellett, mert, mondjuk, a képen lévő modellnek nagyon jól áll. Ilyenkor óriási csalódást okoz, ha a gyenge haj nem képes ugyanazt a tartást produkálni, amivel a képi látvány kecsegtetett.

Egy profi fodrászszakember tanácsot tud adni abban, hogy milyen fazonokkal lehet megtámogatni az erőtlen tincsek volumenét, így már a vágás során elérhető, hogy a rövid frizura ne lapuljon rá a fejre. Ez nem azt jelenti, hogy nem igényel majd beszárítást, formázást, illetve a dús hatást előidéző trükköket, viszont lényegesen könnyebben érhető el a kívánt forma és stílus, mert javul a hajszálak tartása. Az egymásra csúsztatott rétegek megemelik a hajtöveket, többnek mutatják a hajtömeget.

A rétegesen vágott aszimmetrikus rövid frizurák esetében nem kell attól tartani, hogy a fejre lapul a haj, és csak lóg esetlenül. A videóban látszik, hogy a divatos pixie tartását már a vágáskor megalapozza a fodrász. A vékony szálak miatt hosszabb-rövidebb rétegekkel trükközik, majd végül a körkefés beszárítással tökéletesíti a dús hatást.

Itt legalább négy különböző hosszúságú réteg számolható össze egészen a fejtetőig, melyek egymást megtámogatva garantálják a nagyobb volument.

Ezeknél a shag fazonoknál az előre fésült, rétegesen kialakított, tépett hatású szálak biztosítják a frizura esését. Az efféle vágástechnika előnye, hogy szárításkor csak össze kell borzolni a tincseket némi formázókrém és az ujjak segítségével, és máris előidézhető a dúsabb tartás.

A hatvanas éveket idézi meg ez a lépcsőzetesen vágott, kócos hatású frizura, melynél a frufru ugyanúgy, mint az előbbi shag esetében, nem különül el a fazontól, hanem teljesen beépül a rétegekbe.

A hosszabb-rövidebb, tincsesen megalkotott frufrunál nem gond, ha a homlokba simul, a fejtetőn így is tömörebbnek mutatkozik a haj.

A rövid bob nagyon praktikus és divatos, de vékony szálú, lelapuló haj esetén gyakran tanácstalanságot okoz, hogy milyen legyen a fazonja. Az első verziónál a hátul rétegesen alászedett tincsek emelik meg a hajtömeget, így pár perces körkefés beszárítással csodás, rugalmas frizurát kap az ember lánya.

A második, tépett típusú bob esetében borotvával alakította ki a fodrász a frufru és a teljes fazon rétegeit, így már a vágással biztosította a tincsek esését és irányát.

A frufru optikailag dúsabbnak mutatja a frizurát, a lágy, borotvával megszedett rétegek pedig szépen megemelik a hajszálakat.

Ez a szuper hajtőemelő fazon szintén borotva segítségével készült, vagyis a fodrász nem ollóval szedte meg tépettre a hajvégeket. Sokkal erősebbnek tűnnek így a szálak, a hosszabb-rövidebb rétegek pedig megemelik egymást. Lelapuló hajból is készülhetnek igazán nőies és sikkes rövid frizurák, ha megfelelő a fazonkialakítás.

Kiemelt kép és cikkfotó: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés