Úgy tűnik, hogy 2024-ben sem számíthatunk mindent felforgató trendekre, melyek képesek felülírni az eddigi irányzatokat, ám nem is baj, hiszen sokrétű a frizuradivat, és ezek a nőies, népszerű hajfazonok kis változtatással is fel tudják dobni a megjelenést.

hirdetés

Bár tény, hogy 2024 elején nem sok frissítést kapnak a frizuratrendek, azért a divatos hajszínek és hajfazonok terén egyaránt akadnak olyan opciók, melyek némi változással kecsegtetnek. Nem kell látnoki képességgel rendelkeznünk ahhoz, hogy megjósoljuk, a bobfrizura továbbra sem száll ki a nyeregből, sőt, az összes jól ismert és újragondolt verziója előnyt fog élvezni a divatban. A rövid frizurák most reneszánszukat élik, a népszerű réteges vágásokat figyelembe véve pedig akár az is lehetne az új hajtrendek mottója, hogy a kis változtatás is aranyat ér!

Ha eleve rövid fazonú a hajad – például állig érő –, akkor sem kell lemondanod a változtatás lehetőségéről. Számos vágás közül válogathatsz a frufrutól kezdve a rétegesen kialakított hajstílusokig. Noha egyik sem kínál drasztikus átalakulást, már szimplán attól nőiesebb formát ölthet a megunt frizura, hogy a fokozatosan rövidebbre vágott tincsek mozgalmasabb, lágyabb, dúsabb összképet teremtenek.

Félhosszú, lob- és bobfrizurák átfazonírozására is mutatunk csábító megoldásokat, melyek kevés változtatással éppúgy felpezsdítik a megjelenést.

Nőies hajfazonok, melyek 2024-ben is divatosak: kevés vágással ugyanúgy megújulhat a frizura

Nem mindenki vágyik drasztikus frizuraváltásra, a kis változtatásokhoz pedig remek trendeket tartogat az idei frizuramódi. Akadnak olyan divatos hajfazonok, melyek aprócska újragondolással kerültek be a 2024-es trendek vérkeringésébe, így akár a régi bobot is felfrissítheti a fodrász a most befutó vágástechnikákkal.

Ha már ráuntál a félhosszú frizurádra, most tengernyi rövidebb fazon közül válogathatsz.

Texturált bob

A megunt lobfazonból vagy bármilyen félhosszú frizurából könnyedén kialakítható a texturált bob, ha csak kis változást tervez az ember lánya. A modern vágástechnikákkal kialakított rétegek teszik mozgalmassá, melyek nemcsak a hajtömeg volumenét, hanem a tincsek esését is felturbózzák.

A fodrászok szerint ez a fazonkialakítás könnyen kezelhetővé teszi a lágyan hullámos, valamint az egyenes típusú frizurát, ráadásul a vékony szálú hajat is dúsabbnak, teltebbnek mutatja. Függönyfrufruval megspékelve még különlegesebb az eredmény.

A rövid kis francia bob is lehet texturált, réteges, 2024-ben ez a változata lesz igazán menő.

Modern bob

A modern bob lényege, hogy a tincseket nem egyforma hosszúságúra vágja a fodrász, ám a shaggal ellentétben egyenletesen oszlik el a hajtömeg, avagy nincsenek elkeskenyedő részek a frizurában.

Félhosszú haj esetén csak aprócska változtatást jelent egy ilyen fazon, mégis új lendületet kap tőle a megjelenés. Lágy hullámokkal és laza frufruval felturbózva roppant nőies.

Blunt bob

A blunt vágással készült bobfrizura texturált és sima felületű változatban egyaránt divatos idén, főként a könnyed „soft blunt” technika hódít 2024 elején.

Itt nem csupán a rétegekkel, hanem a hajvégek vágásával is machinál a fodrász, a tompán, egyenesen nyírt tincsek pedig sokkal vastagabbnak mutatkoznak.

Erősebb tartást kap a haj, leginkább ennek köszönheti népszerűségét a blunt bob, míg a finomított vágástechnika a lágy esést biztosítja.

A ’90-es évek hajstílusai megújulva térnek vissza

A kilencvenes években felfutott réteges hajfazonok 2024-ben megújult, divatos formában térnek vissza. A félhosszú és a bobfazon is könnyedén átalakítható a játékos wolf cut elnevezésű rétegező technikákkal.

Réteges bixie

A bixie hamar felkapottá vált 2023-ban, idén azonban a réteges verziójának jósolnak uralkodó szerepet a fodrászszakemberek. Akár egy állig érő bobfazon is könnyedén felfrissíthető, megújítható a pixie és a bob különleges ötvözésével.

Szolid shag

A tépett, réteges shag évek óta divatos, ám 2024-ben a szolidabb változatai kerülnek előtérbe. A hosszabb-rövidebb tincsek volumennövelő hatása ezúttal sem marad el, a különbség annyi, hogy lágyabb lesz az összkép.

A textúra marad, viszont kevésbé keskenyednek el a nyakba omló tincsek. Ha már eleve frufrus a frizurád, kis átalakítással megoldható, hogy könnyed átmenetek keretezzék az arcot.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés