Laikusként nem muszáj megismerni a hajvágás minden csínját-bínját ahhoz, hogy telitalálat legyen a fazonválasztás, ám azt nem árt tudni, hogy számos olyan vágástechnikát alkalmazhat a fodrász, amivel texturálttá, lágy esésűvé varázsolhatja a frizurát, sőt, bizonyos praktikák egyben a könnyű beszárítást és a jó tartást is szolgálják.

hirdetés


Sokan megrémülnek, amikor a fodrász előkapja a ritkító ollót, mert attól tartanak, hogy a hajvékonyítás során elveszítik frizurájuk tekintélyes volumenét, és máris elindul az ördögi kör, ami a lelapuló tincsek elleni küzdelmet jelenti.

Pedig pont az ellenkezője a cél, ahogy számos más vágástechnika bevethető annak érdekében, hogy mozgalmasabb, könnyebben kezelhetőbb legyen a hajtömeg. Tulajdonképpen a vágás módjával irányt adhat a szálaknak a szakember, hogy merre hajoljanak, illetve megváltoztathatja viselkedésüket.

 

Lágy esést kaphatnak a drótszerű, egyenes, erős tincsek, a rétegek kialakításával pedig elérhető a dús tartás azáltal, hogy az eltérő hosszúságú és vastagságú szekciók megtartják, megtámasztják egymást. Szintén aggodalomra adhat okot, amikor a megbeszélt hajhossz elérése után a fodrász még bele-belecsipked a hajvégekbe, ilyenkor a legtöbb nő agyán átsuhan a kétségekkel teli kérdés: ugye, nem lesz túl rövid?

Ezért fontos a megfelelő kommunikáció, hiszen a fazonkialakítás nem csupán abban merül ki, hogy a fodrász levágja a hajvégeket. Megéri néha rákérdezni, mit miért tesz? Nem ellenőrzési célzattal, pusztán kíváncsiságból, hiszen így kiküszöbölhető a félreértés, és eloszlatható a felesleges aggodalom.

Ezért fontos a hajvágás módja: a megfelelő technika dúsabb, puhább, szép esésű frizurát garantál

Rengeteg vágástechnika létezik, gyakran nem is egyfélével készül a frizura. Attól függően, mi az elképzelés és az igény, illetve milyen tulajdonságokkal rendelkeznek a tincsek, a szakember váltogathatja a praktikákat, hogy minél előnyösebb legyen a választott frizurafazon.

Pontvágási technika

Nem csak passzióból csipkedi meg a fodrász a hajvégeket, ez az aprólékos művelet sokat tesz hozzá a frizura szép formájához. Ilyenkor a hajtömeget szakaszokra fésüli, majd megfelelő helyzetben tartva, cakkosra csipkedi a végeket. Kisebb hajdarabokat vág ki a fodrász a végekből, megritkítva a tincsek alsó részét.

Erre azért van szükség, mert a tompán vágott hajvégek erős, egyenes haj esetén kissé ecsetszerűek vagy seprűsek lehetnek, így a frizura nem lesz eléggé mozgalmas, meglehetősen merev tartást kap. Ezekkel a bevágásokkal csökkenti a hajvégek súlyát, így a tincsek lágyabb esést nyernek, hajlékonyabbak lesznek, ami lényegesen megkönnyíti a formázást és a beszárítást.

Így vagdossa be a fodrász a hajvégeket:

Sam Villa mesterfodrász magyarázza el, hogyan tökéletesíti a frizurát a pontvágás:

 

Ilyen lazúrossá, könnyeddé teszi a hajfazont ez a vágási technika:

Ritkító hajvágás

A hajvékonyító vágást speciális ritkító ollóval végzik, hogy a vastagabb hajszakaszokat fellazítsák. Általában a frizura végső tökéletesítésére alkalmazzák, gyakran a szélfútta, shag fazonok vagy hosszú frufruk esetében is. Ha vékonyabb szálú a haj, leginkább arra való a ritkítás, hogy a kialakított rétegek ne különüljenek el élesen egymástól, hanem szépen, puhán elkeveredjenek a különféle hosszúságú tincsek, és ezáltal texturált, lágyabb, dúsabb hatást keltsen a frizurafazon.

Az olló kialakításától, fogazatától is függ a végeredmény, más-más típust alkalmaznak a sűrű fürtök vékonyításához, valamint a laza textúra eléréséhez. Ritkítás nélkül a lépcsőzetes frizura is esetlen, durva tartású lenne, ezért bizonyos fazonvágásnál muszáj bevetni ezt a trükköt.

Csúsztatott vágástechnika

A slide cut, magyarul csúsztatott hajvágás, szintén a hajtömeg fellazítására szolgál, hogy lazábbak, formázhatóbbak legyenek a tincsek. Nevét onnan kapta, hogy a vágás irányában elcsúsztatják az ollót, ami így gyakorlatilag finoman megszalad a hajon, elvékonyítva a tincseket. Ezzel a módszerrel egyfajta rétegelt hatás alakítható ki, a fürtök hosszúsága és vastagsága is különböző lesz.

 

A bobfazonoknál például így is kialakíthatók az egymásra omló rétegek, melyek megnyomják a volument. Sokkal rugalmasabbá válik a haj, ezáltal könnyű beszárítani vagy hullámosítani a fazont. Vékony szálú, de sűrű hajtípus esetén szintén bevethető, de a dús, egybefüggő rétegek megbontására, fellazítására, fazonírozására is jó megoldás lehet.

Fátrai Krisztina mesterfodrász videójából az is kiderül, mennyi mindent vesz figyelembe a fodrász, amikor kiválasztja a megfelelő vágástechnikát és kialakítja a fazont.

 

Kiemelt kép és cikkfotók: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés