A leggondosabb megelőzés ellenére is kialakulhatnak pigmentfoltok, melyek méretét és intenzitását hatékonyan csökkenti a thiamidol, de ugyanígy a bőröregedés következtében létrejött, vagy a pattanások, gyulladások után felbukkanó foltocskákkal is leszámol. Mi a titka?

hirdetés

Az UV-sugárzás következtében kialakult bőrkárosodás gyakori velejárói a pigmentfoltok, melyek jellemzően nem azonnal, hanem sokszor jóval később, akár az őszi időszakban jelennek meg a bőrön. Sokan küzdenek ilyenkor hiperpigmentációval, melynek kiváltó oka nem csak az erős napsugárzás lehet, hormonális változás, a hámrétegben fellépő, nehezen gyógyuló gyulladás, pattanás, illetve maga a bőröregedés is elindíthatja a folyamatot.

Ilyenkor egyfajta zavar keletkezik a melanintermelésben, túl sok tirozináz enzim keletkezik, amely a tirozin aminosavból melanint, vagyis festékanyagot állít elő. A baj csak az, hogy a festékanyag nem egyenletesen oszlik el, többnyire csak kisebb-nagyobb területeket érint a túltermelődés, emiatt a bőrtónus egysége megbomlik, itt-ott sötétebb foltok tarkítják.

Mit tehetsz a pigmentfoltok ellen?

A megelőzés az első, amit megtehetsz, nyilvánvalóan azzal, hogy az év minden szakaszában fényvédőt használsz azokon a bőrfelületeken, amelyeket nem takar a ruha. A világosabb bőrtípusok genetikailag hajlamosabbak a foltosodásra, de nem törvényszerű a hiperpigmentáció kialakulása.

Képe: Getty Images.

 

Nem csak a fényvédő használata számít, arra éppúgy érdemes odafigyelni, hogy az adott termékkel mennyit tartózkodhatsz egyhuzamban a napon, nem árt időnként újra felkenni, hiszen leizzadhatod magadról, vagy lemoshatod az arcodról, kezeidről. Víz közelében arról sem szabad megfeledkezni, hogy a víztükör felerősíti az UV-sugárzás erejét és koncentráltabban teríti szét a környékén.

Fontos az is, milyen állapotban éri a bőrödet erős napsugárzás. A kiszáradt, sérült bőr ellenálló képessége alapvetően gyengébb, kevésbé képes védekezni, persze, ez nem azt jelenti, hogy a hidratált, jól táplált, rugalmas hámrétegnek nincs szüksége védelemre. Viszont nem árt nagyobb hangsúlyt fektetni a megfelelő bőrápolásra minden szezonban, ősszel például arra kell ügyelned, hogy a nyáron napkárosodást elszenvedett, szárazabb, foltosodára hajlamos bőrt az igényeihez mérten támogasd különféle szérumokkal, hidratáló kozmetikumokkal, esetleg speciális kezelésekkel.

A C-vitaminos kencék nem csak a hámréteg regenerálódását segítik elő, sokat tesznek feszességéért, rugalmasságáért, valamint halványítják a sötétebb foltokat. A már kialakult pigmentfoltok ellen is hasznosak, de nem önmagukban.

A megelőzésen túl

Az azelainsav a sejtosztódás folyamatát szabályozza, ezáltal megakadályozza, hogy megvastagodjon a bőrfelszín. Nem úgy működik, mint a hámlasztók, de hasonlóan letisztult bőrfelszínt eredményez. Előnye, hogy antibakteriális hatású, és mivel helyrebillenti a sejtosztódást, az egyensúlynak köszönhetően a bőr jobban regenerálódik, és kevesebb pattanással kell számolni.

Sokat tesz az ellen, hogy a pórusok ne tömődjenek el, ne alakuljon ki gyulladás, így kimondottan alkalmas megelőzésre, ha a pattanások után maradt barnás foltok jelentenek problémát. A hiperpigmentáció kialakulása ellen szintén védelmet nyújt egy bizonyos fokig. A tirozináz enzim túlműködését blokkolja, így megakadályozza a túlzott melanintermelést.

kép: Getty Images.

 

A ferulinsav sok fényvédőben és anti-aging kencében szerepel, ugyanis hatékonyan semlegesíti a bőrben megszaporodó, az UV-sugárzás hatására keletkező szabad gyököket. Csökkenti a napkárosodás következményeit, segít megelőzni a korai bőröregedést. Fényvédő hatása csekély, de remekül támogatja a fényvédő anyagok munkáját, ezáltal jóval erősebb védelmet kap a bőr.

A hámlasztók szintén segíthetnek halványítani a felszíni foltocskákat, bőrhibákat, és egységesebbé tehetik a bőrtónust, ám ne feledd, hogy hámlasztás után a bőr fényérzékenyebbé válhat, sokkal körültekintőbben kell óvni a napsugaraktól.

Különféle orvosesztétikai és kozmetikai bőrkezeléseket is igénybe vehetsz a pigmentfoltok csökkentése céljából. Speciális lézeres eljárásokkal, IPL villanófényes technológiával, a bőr felső rétegét megújító terápiákkal, valamint gyümölcssavas kozmetikai hámlasztással a kialakult foltok csökkenthetők, halványíthatók.

Miben más a thiamidol? Hogyan hat?

Az Eucerin által kifejlesztett, szabadalmaztatott hatóanyag a thiamidol, mely a hiperpigmentáció különféle fajtái ellen küzd. Nemcsak halványítja a pigmentfoltokat, hanem gátolja az újabbak kialakulását, és segít egységesebbé tenni a bőrtónust.

A pigmentfoltok elleni hatóanyagoknak háromféle típusa van. Egyesek csak a tüneti kezelésben vesznek részt, avagy kisebb vagy nagyobb hatásfokkal halványítják a bőrterületet, ezáltal finomítják a foltokat. A hámlasztó anyagok az elhalt bőrsejtek leválasztásával lágyítják a bőrfelszínt, javítják a mikrokeringést, melynek következtében a hámréteg fokozottabban tud regenerálódni.

Az elhaló bőrréteg eltávolításával a különböző foltocskák halványodnak ugyan, de nem biztos, hogy teljesen megszűnnek. Bizonyos komponensek azonban nem csupán a hiperpigmentált területek fakítására fókuszálnak, hanem a pigmentfoltok kiváltó okát célozzák meg.

Avagy tüneti kezelés helyett a tirozináz enzim túlműködését akadályozzák meg, ezáltal egyes bőrterületeken nem tud több melanin termelődni, mint máshol, tehát egyenletesebb lesz a bőrfelszín. Többféle olyan hatóanyag létezik, amely a tirozináz szabályozására képes, egyikük például az izobutilamido-tiazolil-rezorcinol, amely szintén hatékonyan csökkenti az UV-sugárzás hatására létrejött pigmentfoltokat, valamint a pattanások után kialakult elszíneződéseket.

A thiamidol szintén ezen az elven működik, a probléma gyökerét, kiváltó okát orvosolja, így egyrészt kevesebb pigmentfolttal számolhatunk, másrészt jelentősen csökken a meglévők színintenzitása és kiterjedése. Klinikailag és bőrgyógyászatilag igazolt tény, hogy thiamidol használata mellett kevesebb melanin jut fel a bőr felszínéig a sejtosztódás során, a hatóanyag ugyanis megakadályozza a túltermelődést. A meglévő foltok és elszíneződések fokozatosan elhalványulnak, és lecsökken a kockázata az újabb hiperpigmentált területek kialakulásának.

Kép: Getty Images.

 

Azokat a hatóanyagokat, amelyek a tirozinázra és azon keresztül a melanintermelődésre hatnak, általában nem emberi enzimen tesztelik, az emberi szervezetből származó tirozináz enzimet ugyanis nehezebb elkülöníteni, mert sokkal sérülékenyebb a szerkezete. Állatokból, növényekből, sőt, gombákból is kinyerhető tirozináz, de azok működése eltérő tulajdonságokat mutathat. Miután a Beiersdorf kutatóinak sikerült elkülönítenie az emberből kinyert enzimet, a hatóanyagok tesztelése sokkal hitelesebbé vált. A thiamidolt már emberi enzimen tesztelték, és az eredmények meggyőzőnek mutatkoztak.

Az Eucerin fényvédői és pigmentfoltok elleni szérumai, arckrémjei thiamidolt tartalmaznak, de az izobutilamido-tiazolil-rezorcinol hatóanyagot is megtalálhatod, például a Nivea pigmentfoltok elleni készítményeiben. Vannak termékek, melyek egyszerre alkalmazzák a tüneteket, valamint a kiváltó okot megcélzó hatóanyagokat, ezáltal több oldalról közelítik meg és kezelik a problémát.

Az eddigi leghatékonyabb eredményeket azonban nem krémekkel és szérumokkal, hanem lézeres bőrkezelésekkel érték el, ám a különféle kencék alkalmazása éppúgy hasznos lehet, hiszen a festékanyag termelődésének csökkentésével, ha nem is teljes mértékben, de elkerülhető az újabb pigmentfoltok, elszíneződések megjelenése.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés