A pigmentfoltok a legzavaróbb bőrhibák közé tartoznak. Míg az apróbb pattanások, mitesszerek viszonylag hamar elmúlnak, addig a foltok csak hosszú hónapok alatt halványíthatók. Éppen ezért fontos a rendszeres fényvédelem, hiszen a napkárosodás ellen csakis így lehet védekezni. Ám sokszor még ez is kevés, és megtörténik a baj. Ekkor jöhetnek az olyan szuperkencék, mint a Nivea újdonsága!

hirdetés

A pigmentfoltok a legzavaróbb bőrproblémák közé tartoznak. Bár legtöbbször teljesen ártalmatlanok, nem túl esztétikusak, öregebbnek mutatják a kinézetet, ezzel pedig lerontják az egész megjelenést. A hámrétegen akkor jelennek meg sötét foltok, ha túl sok melanint termel. Ez akkor fordulhat elő, ha a szervezet melanintermelése valamilyen ok miatt felborul, ez pedig a felszínen jelentkezik pigmentfolt formájában. Ezek eltérő színűek, méretűek lehetnek.

A foltok kialakulását több dolog is befolyásolhatja. Előfordulhat, hogy betegség vagy gyógyszer miatt jelennek meg, ilyen esetben mindig konzultálni kell szakorvossal. Ám a legtöbb esetben semmiféle egészségügyi panasz nem áll a háttérben, hiszen a pigmentfoltokat gyakran a túlzásba vitt napozás okozza.

Az UV-károsodást egyedül a fényvédő rendszeres használatával lehet elkerülni. Az arcbőrt az év minden napján károsíthatják a napsugarak, ezért télen sem szabad SPF 30 jelzésű kencénél gyengébbet használni, a nyári hónapokban pedig kötelező az 50-es jelzésű kozmetikum. A sejtkárosodás, illetve a melanintermelés megváltozása nem azonnal történik, sokszor évek telnek el, mire az első elszíneződések felbukkannak.

Ám a kezeletlen foltok az évek során csak rosszabbak lesznek, folyamatosan sötétednek, újak bukkannak fel. A halványításuk akár otthon is elkezdhető, olyan készítményekkel, melyek blokkolják a bőrben a tirozináz enzim működését. Ez szabályozza a pigmenttermelő sejtek működését, a megfelelő hatóanyagokkal pedig elérhető az egyensúly.

A pigmentfoltok ellen harcol a Nivea új termékcsaládja: már 4 hét alatt látható az eredmény

Ebben segít a Nivea új Cellular Luminous630® termékcsaládja, ami tíz év kutatásának az eredménye. A kutatók rengeteg hatóanyagot vizsgáltak az elmúlt években, mire megtalálták azt az egyet, ami valóban hatásos. A Cellular Luminous630® a melanintermelő sejtekre koncentrál, zárolja a tirozináz enzimet, így az nem termel feleslegesen melanint.

A Nivea újdonsága sejtszinten működik, kettős hatása van. Elsőként hat a már meglévő pigmentfoltokra, világosítja őket, ennek köszönhetően sokkal egységesebbé válik a bőrfelület. Emellett megakadályozza az új foltok kialakulását. Már négy hét után halványodnak a foltok, nyolc hét elteltével pedig látványosan csökkennek.

A termékcsalád két kencéből áll: a Cellular Luminous630® pigmentfoltok elleni nappali krémből és az FF50 pigmentfoltok elleni szérumból. Mindkét termék tartalmazza a szabadalmaztatott Luminous630® komponenst, hialuronsavat, amely aktiválja a sejteket, hogy saját hialuront termeljenek, valamint E-vitamint. Az FF50 fényvédőként is funkcionál, ezért megvédi a hámréteget a káros UV-sugaraktól.

A Cellular Luminous630® termékeit mi is leteszteltük. Az elmúlt nyolc hétben napi rendszerességgel használtuk a kencéket, most pedig megosztjuk a tapasztalatainkat.

Barbi

Cikkeinkben rengetegszer hangsúlyozzuk, hogy mennyire fontos a fényvédelem, nos ez nem véletlen. Pár évvel ezelőtt én sem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget. A strandon természetesen mindig bekentem az arcom, de ezenkívül nem sokat foglalkoztam a fényvédőkkel. Hiszen nem járok szoláriumba, télen alig süt a nap, meg aztán, ha kimarad ez a lépés, olyan nagy baj úgysem lehet belőle.

Nagyobbat nem is tévedhettem volna, mivel nyáron apró pigmentfoltok jelentek meg az arcomon. Fehér a bőröm, ezért először azt gondoltam, hogy ez bizonyára csak a szokásos szeplőim miatt van, és majd elmúlik magától, ha már kevesebbet tartózkodom a napon. Sajnos az apró elváltozások a meleg hónapok végével sem csökkentek, sőt! Augusztus végére még sötétebbnek tűntek, az arccsontomnál található folt már a sminken keresztül is látszódott.

Ekkor ismertem meg a Nivea fantasztikus termékcsaládját. Izgatottan vágtam bele a tesztelésbe, és türelmetlenül vártam a látható eredményt. A két terméket egyszerre kezdtem el használni. Nappalra mindig felkerül a fényvédőt is tartalmazó kence, az esti rutinomból pedig nem maradhat ki a szérum. Mindkét termék nagyon könnyű, hamar beszívódik, ezért ideálisak smink alá. Nem hagynak filmréteget, ragacsos bőrérzetet, a nap folyamán nem fényesedik ki tőle a hámréteg.

 

A szérumot csak este használom, bár a nappali krém alá is ideális. Ennek kicsit lassú a felszívódási ideje, ám pár percnél ez sem tart tovább, így a készülési időt nem dobja meg túlzottan. A szérum négy hét után már látványosan halványította az arcomon található foltokat. Az apróbbak teljesen eltűntek, az erősebbek pedig jelentősen halványultak. Már a smink alatt sem ütöttek át a sötétebb részek.

Az eredmény nyolc hét után csak még látványosabb lett. Az apró foltok teljesen eltűntek, mostanra pedig már az erősebb elszíneződések is alig láthatók. A tesztidőszak végére a bőröm textúrája sokkal egységesebb lett. A korábbi pattanások utáni apró hegek, egyenetlenségek egyaránt megszűntek.

Bár az én esetemben nem voltak túlságosan nagyok a pigmentfoltok, és még a bőröm is fiatalnak számít, ennek ellenére látványos a változás. A Nivea Cellular Luminous630® termékeit bátran ajánlom mindenkinek, aki küzd az apróbb foltokkal, elszíneződésekkel, vagy szeretné megerősíteni a hámrétegét egy plusz védelmi réteggel.

Kriszta

Kreol bőröm van, ami könnyen, szépen, egyenletesen barnul, és meglehetősen jól tolerálja a napfényt. Nem igazán szoktam leégni – már ami a napozást illeti –, ellenben nyáron, erős napsütésben képes vagyok pár perces séta közben is csokibarnára sülni. A pigmentfoltokat soha nem éreztem fenyegetőnek, hiszen viszonylag kevés napkárosodást kellett elszenvednie a bőrömnek. Legalábbis eddig ebben az illúzióban ringattam magam. Sokan mondják, hogy a negyvenéves kor több területen is afféle vízválasztó vonal az életben, nos, ez a bőrápolás és a hámréteg állapotának tekintetében különösen igaz.

Barnás tónusú bőrtípusomnak köszönhetően eddig a genetikai adottságaim előnyeit élveztem: bármit követtem el a bőröm ellen, viszonylag későn jelentkeztek nálam az első szarkalábak, és hiába blicceltem el sokszor a magas faktorszámú fényvédő használatát, sosem hámlott vagy foltosodott a bőröm. Így, a negyvenen túl azonban rá kellett jönnöm, hogy ez korántsem jelenti azt, hogy nem érte napkárosodás.

Van, hogy évek alatt adódnak össze a felelőtlen napozások bőrkárosító hatásai, és már csak halmozódásuk után mutatnak fel tüneteket. Immár két nyár telt el úgy, hogy én is megtapasztaltam az arcomon a foltosodás problémáját. Eleinte csak pár apró barna pötty jelent meg rajtam, pedig sosem voltam szeplős. Azután egyre látványosabb színkülönbségek jelentkeztek az arcomon.

Néhány folt a lassú sebgyógyulás következtében keletkezett rajtam, például a kezeimen, hiszen bármennyire is a negyven az új harminc, be kell látni, hogy a sejtregenerálódás ebben a korban évről évre lassul. A pigmentfoltok, a napfoltok, és a bőrhibák után megmaradt elszíneződések maguktól cseppet sem halványodtak, hiába ültettem be az ősz kezdetével a C-vitaminos szérumot az esti bőrápolási rutinomba. Általában ez segít, felgyorsítja a sebgyógyulást, és új lendületet ad a hámcserének, de a pigmentfoltokat sajnos csak minimálisan halványította, nem tüntette el.

 

Barbival egyszerre kezdtük el használni a Nivea pigmentfolt elleni szérumját és nappali krémjét. Így lemérhető volt, hogy fiatal bőrön sokkal hamarabb hozott látványosabb eredményt mindkét kence, míg nálam jóval nagyobb türelemjátékot igényelt a tesztelés. Barbinál négy hét alatt látható eredménye lett a szorgalmas kenegetésnek, az én esetemben hat-nyolc hét kellett ahhoz, hogy szembetűnő legyen a változás. Ugyanazt a két terméket használtam én is, a Cellular Luminous630® pigmentfoltok elleni nappali krémet, amely fényvédőt is tartalmaz, valamint az intenzív szérumot, amit bő két hónapon keresztül, minden este felvittem az arcbőrömre – a teszt időszaka ugyan már lejárt, de még mindig használom, hiszen egyszerre kevés is elég belőle, így sokáig kitart.

Számomra mindkét készítmény kissé zsírosnak tűnt, de meglepő módon nem tömítették el a pórusokat. Amint egyre hidegebbre fordult az idő ősszel, még jól is esett a széltől kiszáradt arcomnak a testesebb állagú kence. Bár a nappali krémre minden esetben mattító primert kentem, hogy ne váljon olajossá a bőröm, az este alkalmazott szérum felszívódása után nem fénylett olyan mértékben az arcom. Első körben nálam a bőrhibák után megmaradt foltocskák kezdtek el halványodni, a pigmentált területek jóval makacsabbak voltak.

Ám hat hét eltelte után sokkal egységesebb lett az arcbőröm, és korrektor nélkül is egyenletesebb színtónust mutatott. A javulás fokozatosan tapasztalható volt, de kirívó változással csak a nyolcadik hét után szembesültem. Ekkor már nem csak halványodtak és finomodtak a foltocskák, néhányuktól végleg meg is szabadultam.

Azt gondolom, hogy valóban jól működő termékről van szó, és ha valaki nem az arckezelések híve, a kisebb foltocskákat bátran rábízhatja a Nivea új termékeire. Nem kell csodát várni a folyamattól, minden nagyon lassan, apró lépésekben történik, de nagyjából két hónap elteltével, ha nem is teljesen makulátlan, viszont láthatóan egységesebb lesz a bőrtónus.

Pattanások, bőrhibák után megmaradt elszíneződésekre szintén jó választás lehet a két kence együttes használata, de figyelembe kell venni a tényt, hogy nem egyik napról a másikra fognak megszűnni a barnás árnyalatú pacák. Addig azonban nem keletkeznek újabb és újabb foltocskák, legalábbis lényegesen kevesebb üti fel a fejét. A hormonális eredetű pigmentfoltok esetén azonban mindenképp az eredendő problémát kell kezelésbe venni, amiben szakember segíthet.

 

Kiemelt kép: Getty Images. 

Képek a cikkben: Getty Images, Nivea, Retikül. 

  • Megosztás:
hirdetés