Ezek a szuper krémek és szérumok finoman egységesítik a bőrtónust, halványítják a sötét foltokat, hatékonyan lépnek fel a pigmentfoltok, elszíneződések ellen. Árakkal mutatjuk a népszerű kozmetikumokat.

hirdetés

Krémek és szérumok pigmentfoltok ellen

A pigmentfoltok tulajdonképpen a túlzott melanintermelés következtében alakulnak ki, az apró elszíneződések pedig leginkább esztétikailag válnak zavaróvá az idő múlásával. Fontos tudni, hogy nem csupán az öregedés folyamata idézi elő a barna foltokat. Súlyosabb napkárosodás esetén, illetve bizonyos hormonok hatására éppúgy beboríthatják az arcbőrt, megjelenésük nem feltétlenül életkor függvénye.

Az talán egyértelmű, hogy ahogy a ráncok esetén, úgy a pigmentfoltok terén is a megelőzéssel lehet a legszebb, legtartósabb eredményt elérni. A megfelelő hatóanyagok segítségével azonban a már meglévő elszíneződések is szépen halványíthatók. A nyári időszakban különösen nagy fókuszt kell helyezni a fényvédelemre, noha az UV-sugarak elleni küzdelem az egész év során rendkívül fontos. Mivel a napkárosodás már önmagában előidézheti a pigmentfoltok megjelenését, a kánikulaszezonban mindenképpen SPF 50-es kencékre van szükség, akár a lakáson, irodán belül is.

A galériában olyan pigmentfoltok elleni szérumokat és krémeket találsz, amelyek hatóanyagaikkal látványosan halványítják a sötét foltokat, finoman egységesítik a bőrtónust és ragyogást kölcsönöznek az arcbőrnek.

 

Habár sokan kizárólag a ráncok elleni küzdelemre fókuszálnak, a pigmentfoltok legalább annyira zavaróvá tudnak válni az évek múlásával. Bár vannak, akik már csak a látható elváltozások megjelenésekor kapnak észbe, mindenképpen célszerű már idejekorán tenni az elszíneződések ellen.

A megfelelő krém vagy szérum kiválasztásakor az összetevőket kell alaposan megvizsgálni. Vannak olyan hatóanyagok, amelyek kiemelten profi munkát végeznek, ha a sötét foltok megelőzéséről, netán halványításáról van szó. A C-vitamin, az azelainsav és a niacinamide például abszolút élen járnak a pigmentfoltok elleni küzdelemben.

Azt fontos szem előtt tartani, hogy a már meglévő sötét pöttyöket teljes mértékben nem lehet eltüntetni, nincs az a csodaszer, ami visszaadná a bőr tökéletesen egységes tónusát. Az elszíneződések csupán halványíthatók, ám a megfelelő termékek, hatóanyagok segítségével egészen látványos eredményt lehet elérni.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés