A tudatos bőrápolás már fiatalon is nélkülözhetetlen, a megfelelő hidratálási és védelmi rutin kialakításával hatékonyan késleltetheted a hámréteg állapotromlását és a ráncok megjelenését. Pénztárcabarát termékcsaládot teszteltünk, mely a mélyhidratálásra fektet nagy hangsúlyt.

hirdetés

Bár manapság egyre elterjedtebb a tudatosan felépített bőrápolás, sokan csak akkor kezdenek el riadtan kapkodni, amikor már visszafordíthatatlan károk keletkeztek a bőrben az UV-sugárzás, szmog következtében, vagy megjelennek az első finomabb ráncok, pigmentfoltok, és itt-ott határozatlanná válnak a kontúrok. A bőröregedés nagyon összetett folyamat, a genetikailag belénk kódolt üteme az életmód és a bőrápolás függvényében akár fel is gyorsulhat, vagy belassulhat. Idővel a ráncok megjelennek, azonban nagyon nem mindegy, hogy mikor kezdenek megereszkedni a vonások, és milyen mértékben hanyatlik a bőr állapota. Tulajdonképpen a húszas-harmincas éveinkben alapozzuk meg, hogyan fog kinézi a bőrünk ötven körül és azon túl.

Miközben egyesek nem fordítanak túlzottan nagy figyelmet az arcápolásra a húszas, harmincas éveikben, mások pont a durván túltolt kencézéssel rontanak a helyzeten. Tény, hogy a szépségipar az elmúlt időszakban számos izgalmas és roppant hatékony összetevőt fedezett fel, s tett elérhetővé, ám az sem jó, ha ezerféle termékkel bombázzuk a hámréteget.

Az első és legfontosabb egy olyan alapszett összeállítása, amely valóban nélkülözhetetlen a megelőzés, a tápláló ápolás, valamint a védelem szempontjából ahhoz, hogy a hámréteg sokáig megőrizze rugalmasságát. A Helia-D most a fiatal bőrnek kedvezett, az új Hydramax termékcsalád kifejezetten a ráncmegelőzésre és az állapotmegőrzésre fókuszál. Lássuk, mit mutat a teszt!

 

Bőrápolás fiatalon: a Helia-D most a megelőzésre fókuszált

Az elmúlt időszakban egyre többször fordul meg az a gondolat a fejemben, hogy bizony már-már közelebb állok a harminchoz, mint a húszhoz. Persze ilyenkor a legtöbb ismerősöm kinevet és azt mondja, hogy elképesztően fiatal vagyok, és kicsit viccesen hangzik, amikor ezen tűnődöm.

Már hosszú évek óta igyekszem megadni az arcbőrömnek azt, amire szüksége van. Most, hogy szép lassan közelítek a harminchoz, már kissé átalakítottam a rutinomat, egyre fontosabbá vált számomra az állapotmegőrzés. Amikor beleástam magam a ráncok elleni küzdelem fortélyaiba, egy egész információlavina ömlött rám, ráadásul leginkább olyan termékekkel találkoztam, amelyek már meglévő barázdák halványítására ajánlottak. Éppen ezért nagyon örültem, hogy kipróbálhatom a Helia-D új termékcsaládját, amely kifejezetten fiatal bőr számára lett kifejlesztve.

 

Vissza az alapokhoz

Soha nem foglalkoztam azzal, hogy az általam használt termékek ugyanahhoz a termékcsaládhoz vagy éppen márkához tartoznak-e. Tulajdonképpen most sem ez a lényeg, azonban az elmúlt három hét tanulsága egyértelműen az volt számomra, hogy néha bizony vissza kell lépni párat, hiába érzi úgy az ember, hogy már lassan profi szinten űzi a bőrápolást.

Miután hatszáz különböző hatóanyagból betáraztam, valamint eszeveszett módon kentem magamra a különböző hidratálókat, rájöttem, hogy valamit biztosan rosszul csinálok. A bőrömön egyre több száraz folt jelentkezett, folyamatosan feszült és húzódott, miközben pattanásokban sem volt hiány.

Bár a szárazságot a téli szezonnak tudtam be, éreztem, hogy ideje változtatni a megszokott rutinon, és szó szerint lecsupaszítani az otthon felhalmozott kínálatot. A húszas, harmincas években a legfontosabb egy jó hidratálókrém, egy szuper lemosó és egy hatékony, magas faktorszámú fényvédő!

 

A hidratálás a legfontosabb: mit tud a Hydramax termékcsalád?

Ahhoz, hogy a bőr rugalmas és élettel teli maradjon, a legfontosabb lépés egyértelműen a hidratálás. A téli időszak után pedig különösen szükség van a tuningra, így az elmúlt három hétben én is fokozottan figyeltem arra, hogy se a nappali, se az esti rutinból ne hagyjam ki az alapos krémezést. A Helia-D nappali és éjszakai termékkel is készült, sőt, egy finom arcpermet is található a repertoárban. Én a normál bőr számára kifejlesztett verziót próbáltam ki.

Az összetevők listája rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Noha nem vagyok hatalmas INCI-szakértő, az kapásból feltűnt, hogy mindegyik krém háromféle hialuronsavat tartalmaz, valamint progeline peptidet, ami pedig a ráncmegelőzésben jeleskedik.

A nappali arckrém textúrája egyszerűen zseniális. Könnyed, gyorsan beszívódik, cseppet sem hagy zavaró, filmes réteget maga után. Ami külön szót érdemel, hogy sminkelni is lehet rá, egyáltalán nem tesz keresztbe az alapozónak és a púdernek sem. Puhává varázsolja a bőrt, üde és friss kisugárzást eredményez. Az elmúlt három hét alatt egyértelműen a kedvenc arckrémemmé vált.

Az éjszakai krém legalább olyan fontos a bőrápolás szempontjából, s mivel korábban ugyanazt a kencét használtam reggel és este is, kíváncsian vártam, hogy mégis milyen lesz egy kifejezetten éjszakára kifejlesztett formula. Első blikkre testesnek és markánsnak éreztem, amit a benne található sárgabarackmag-, illetve ligetszépeolajnak tudtam be. Én nagyon nehezen viselem el magamon a sűrűbb állagú krémeket, ám pár nap elteltével sikerült megbarátkoznom vele. Viszonylag hamar beszívódik, ám egy vékony, ragacsos réteget érezhetően hagy maga után.

Az arcpermet kicsit sem egy tipikus kozmetikum az otthoni bőrápolás során, azonban rendkívül hasznos lehet. Korábban nem kísérleteztem hasonló termékekkel, ám most rájöttem, bizony nagy hasznát tudom venni ennek a formulának. Gyorsan beszívódik, nyáron pedig még inkább kihasználható, ugyanis a nap folyamán bármikor bevethető.

 

A fényvédő már fiatalon a bőrápolás legfontosabb pillére

Leginkább a Helia-D fényvédőjére voltam kíváncsi, mert az szintén megtalálható a termékcsaládban. Már fiatalon célszerű nagyobb hangsúlyt helyezni a napsugarak elleni védekezésre, ugyanis a ráncmegelőzést célzó bőrápolás talán legfontosabb alappillére a megfelelő UV-védelem. Temérdek fényvédőt próbáltam már, de valahogy eddig nem sikerült megtalálnom a nagy Ő-t.

Kicsit aggódtam, mert ennek a terméknek is van egy markáns illata, s úgy gondoltam, hogy korábban is a túlzó illatanyagok okoztak problémát nálam fényvédőhasználatkor. Szinte mindegyik verzió csípte a szemem, ami a legtöbb esetben könnyezésig fajult, nem igazán nyerte el a tetszésemet egyik változat sem. A mérce tehát magas volt, de a Helia-D krémje, úgy tűnik, megugrotta az elvárásaimat.

A fényvédő SPF 50-es, azaz kellően magas faktorszámmal rendelkezik ahhoz, hogy akár a nyári forróságban is megfelelő védelmet biztosítson. Meglepően tapasztaltam, hogy egyáltalán nem csípte a szemet, sőt, simán tudtam rá sminkelni. A krém nem kukacosodott, nem vált darabossá, nem veszett össze az alapozóval sem.

Gyorsan beszívódik, talán túlzottan gyorsan is, ami számomra az egyetlen negatívum. Nagyon gyorsan kell szétkenni a borsónyi adagot ahhoz, hogy mindenhová eljusson a kence. Egy minimális olajosságot hagy maga után, de ez cseppet sem zavaró, pláne smink alatt nem.

Az illata erőteljes, ami mindazok számára, akik erre érzékenyek, könnyedén zavaró lehet. Egy kicsit tartok tőle, hogy ez a testesebb, sűrűbb és olajosabb textúra hogyan fog viselkedni a nyári hőségben, azonban az átmeneti időben abszolút pozitív tapasztalataim vannak vele kapcsolatban, a rákent makeup nem folyt le az arcomról.

 

A Helia-D mindenféle bőrtípusra gondolt, a száraz és az érzékeny hámréteggel megáldott nők egyaránt válogathatnak a krémek közül. Ami számomra rendkívül szimpatikus, hogy nincsenek túlárazva a kencék, különösen ahhoz képest, hogy milyen összetevőket tartalmaznak. Leginkább a fényvédő árán döbbentem meg, ugyanis sokszor már úgy éreztem, hogy egy-két márka mini kiszerelésű fényvédője abszolút rablás. Ezzel szemben a Helia-D új hidratáló fényvédője ár-érték arányban abszolút kedvezőnek bizonyul.

Összegezve az elmúlt három hét tesztidőszakát, elmondhatom, hogy a legfontosabb, amit megtanultam, hogy mindaddig, amíg az alaptermékek nem megfelelőek, hiába a hiper-szuper hatóanyagok kombinálása. Ezen túl úgy vélem, hogy célszerű lehet elkülöníteni a nappali és az éjszakai hidratálót, számomra kifejezetten bevált ez a módszer.

Ha valakit nem zavar a markáns illat, garantáltan szeretni fogja a Helia-D termékeit. Egy alaprutin részeként szuperül működnek, az összetevőik zseniálisak, ráadásul minden bőrtípus számára készültek egy-egy megfelelő formulával. A tavaszi szezonban csodás választásnak bizonyulnak, alaposan felkészítik a hámréteget a tikkasztó hőségre és az égető napsütésre. Maga a koncepció pedig igazán szimpatikus, hiszen felhívja a figyelmet arra, hogy már fiatalon rendkívül fontos az állapotmegőrző, ráncmegelőző bőrápolás.

Képek: Retikül.

  • Megosztás:
hirdetés