Ami számunkra kikapcsolódást jelentett a nyár folyamán, az a bőrünknek valódi tortúra volt: a strandolás, a napfény, a hőségben izzadás, valamint az utazások, elnyúló éjszakák miatt kimaradozó bőrápolási rutin mostanra mind megtette hatását. Ezért nagyon örültünk a Rossmann bőrmentő csomagjának, melyben a fényvédelem megerősítésére és a kiszáradt bőr hidratálására, regenerálására is találtunk prémium, illetve saját márkás kozmetikumokat.

hirdetés

A nyarat sok élménnyel, de ennek betudhatóan kissé száraz, húzódó, érzékeny bőrrel zárjuk. A fényvédő és a hidratáló szérum használata ugyan nem csak ilyenkor aktuális, mármint az év többi szakaszában sem úri huncutság, bizony attól függően, hogy milyet választunk, képes a nyár végi lestrapált, kiszáradt bőrállapotot is helyretenni.

 

Kipróbáltuk a V.Sun érzékeny bőrre is ajánlott fényvédő arcápolóját, valamint az Isana két, hialuronsavval dúsított szérumját.

Védelem és hidratálás, amire a kiszáradt bőr vágyik: 3 arcápoló a Rossmann kínálatából

Kriszta: V.Sun Catch The Sun fényvédő arcra

Sokan gondolják úgy, hogy az arckrémek 15-ös, 30-as faktorszáma elegendő védelmet nyújt, és elég csak strandoláskor előkapni az ennél erősebb fényvédő hatású napkrémeket. Bevallom, sokáig én sem aggódtam, mivel kreol bőröm van, és csak nagyon nehezen égek le, így a városban mászkálás során nem védtem megfelelően az arcomat.

A napkárosodás azonban nem csak a leégést jelenti, a hámréteg óriási csatát vív ilyenkor az elszaporodó szabad gyökökkel, az ellenálló képessége meggyengül, a nedvességtartalma megcsappan, és a vízmegtartó képessége is vacakolni kezd. Sajnos az is igaz, hogy az UV-sugárzás okozta károk összeadódnak, és a szinte azonnal jelentkező leégésen túl olyan folyamatokat indítanak el a bőrben, melyek hatása csak később, akár pár hét, hónap után jelentkezik.

 

A pigmentfoltok sosem voltak rám jellemzőek, ám negyvenen túl már nálam is felbukkannak, ha túl sokat tartózkodom kint erős napfényben. Így ma már nem hagyom ki a reggeli bőrápolási rutinomból az arc és a dekoltázs védelmét szolgáló fényvédő készítményt. Azzal a termékkel is elégedett voltam, amit korábban használtam, így kicsit félve váltottam, hogy kipróbáljam a V.Sun Catch The Sun prémium minőségű, kémiai fényvédő arcápolóját.

Mivel hialuronsavat, Aloe verát, ectoint és E-vitamint is tartalmaz, ráadásul korallbarát és fenntartható kozmetikum, abban nem kételkedtem, hogy az 50-es faktorszámával szuper védelmet nyújt majd a bőrömnek az UV-sugarak és a kiszáradás ellen, de tartottam attól, hogy zsíros érzetet fog hagyni maga után. Brutálisan meleg napok jöttek, amikor elkezdtem tesztelni, és az én kombinált típusú bőröm egyébként is hajlamos az olajos csillogásra, ugyanakkor az alsóbb rétegekben meg könnyen kiszárad, húzódik, emiatt nagyon nehéz a kedvére tenni.

A napkárosodás jelei nálam elsősorban mindig úgy jelentkeznek, hogy irritálttá, érzékennyé és egyes területeken papírszerűen szárazzá válik az arcbőröm. Ilyenkor nehezen tolerálja a számára nem tetsző, nehéz állagú készítményeket, és az összetevőkkel is óvatoskodnom kell. Bár ez egy meglehetősen sűrű állagú kence, és első tapintásra zsírosnak hat, egyben rendkívül nyugtató az érzékeny bőr számára. Az ectoin természetes eredetű, sejtvédő molekula, ami gyulladáscsökkentő tulajdonsággal rendelkezik, míg az E-vitamin segíti a hámréteg regenerálódását. Valamit nagyon tud, mert nem jöttek ki pattanások rajtam.

 

A hialuronsav és Aloe vera közös erővel küzd a bőr kiszáradása ellen, sőt, mindkettő feljavítja a vízmegtartó képességét. Ezt már egy hét használat után éreztem, mintha kicserélték volna az arcbőrömet. Tény, hogy primer nélkül nem lehet azonnal sminkelni rá, kell egy kis idő, amíg beszívódik, de utána nem hagy ragacsos, zsíros és olyan tipikus naptejszagú érzetet maga után.

Nincs semmilyen illata, vízálló, és ha van egy jó primerje az embernek, nem csúszkál el rajta a smink. A bőröm egész nap friss hatást kelt, még a légkondi és az erős napfény hatására sem szárad ki. Persze az sem mellékes, hogy teljes körű védelmet nyújt: óvja a bőrt a káros UV-A és UV-B, valamint infravörös sugarakkal szemben, illetve a szabad gyökök romboló hatását úgyszintén kivédi.

Nem csak a Rossmann üzleteiben és online kínálatában érhető el, hanem a Liluland webshopjában is megtalálható, 8290 forintért.

Vivi: Isana Power Hyaluron Shot szérum

Kombinált bőrtípusom van, a száraz foltok miatt mindig hatalmas hangsúlyt fektettem a megfelelő hidratációra. A nyári szezonban ráadásul sokszor tapasztalom, hogy az arcbőröm húzódik. Ilyenkor azonnali megoldásra van szükség, ám nehezen találtam eddig olyan terméket, ami igazán kényelmes még hőségben, kánikulában is.

A hialuron cseppet sem volt ismeretlen számomra, mind kencék, mind pedig szérumok formájában alkalmaztam már ezt a hatóanyagot. A bőröm kifejezetten szereti, a legtöbb kozmetikum, amiben ez az összetevő segíti a hidratációt, tényleg bevált. Az Isana Power Hyaluron Shot azonban egészen más dimenziót nyitott meg előttem.

 

100%-ban mikroműanyag-mentes, könnyed állagának köszönhetően pillanatok alatt el lehet oszlatni a bőrön, nem hagy maga után ragacsos érzetet, nem csillog és elképesztően gyorsan beszívódik. A legtöbb krémet és szérumot nem szeretem közvetlenül sminkelés előtt felvinni, mert könnyedén összevesznek az alapozóval. Az Isana hidratáló szérum esetében nem tapasztaltam ezt a problémát, akár egy-két perccel a makeup elkészítése előtt is fel lehet kenni, nem okoz semmiféle fennakadást.

Az én arcom szó szerint issza a krémeket a nyári hőségben, így egyetlen nyomás nem elegendő ahhoz, hogy a teljes területet befedjem vele. Két-három adaggal már alaposan hidratálható az arc, ám kérdéses, hogy így ez a kicsi, mindössze 10 ml-es kiszerelés meddig elegendő.

Összességében rendkívül pozitívan csalódtam benne, ár-érték arányban jó választásnak tartom. 2699 forintba kerül, gyorsan hidratálja, regenerálja a kitikkadt arcbőrt, kánikulában és párás időben sem zavaró, nem ül meg a bőrfelszínen. A Rossmann üzleteiben és online található meg.

Barbi: Isana Hyaluron Triple aktív szérum

Én is kombinált bőrtípussal rendelkezem, bár pattanásaim nincsenek, a kifényesedő T-zóna gyakori és visszatérő probléma. Emellett sokáig megkeserítették a mindennapjaimat a hámló, húzódó száraz foltok. Az elmúlt évek tudatos rutinjának és a megfelelő mennyiségű vízfogyasztásnak köszönhetően az utóbbi bőrproblémát sikerült megszüntetni. Teljesen nem tűnt el, ám a hasznos, hidratáló kozmetikumok segítségével manapság már szinte észrevétlen.

Nyáron gyakrabban bukkannak fel nálam a bőrszárazság tünetei, mint télen. A strandolás, napozás és a folyadékhiány hatásai leghamarabb az arcomon jelentkeznek. Az Isana Aktiv Hyaluron Intense szérum nemcsak egyszerűen hidratálja, hanem szinte kipárnázza a bőrt.

 

Az utóbbi időben többet tartózkodtam a napon, ami a fokozott fényvédelem ellenére meglátszik a bőröm állapotán. A háromszoros hialuronsav-komplexet tartalmazó aktív szérum intenzíven hidratál, emellett feszesebbé, rugalmasabbá teszi a bőrt. A hunyorgás következtében és a hámréteg száraz felülete miatt kialakuló apró ráncocskákat, barázdákat is kisimítja, halványítja.

Számomra az szintén fontos szempont, hogy az Isana terméke nem tartalmaz mikroműanyagot, és nem csak a nedvességet pótolja, hanem a bőr vízmegtartó képességét erősíti. Ehhez hozzájárul a kollagén, valamint a glicerin, a pantenol és a Himalája-sóból származó értékes ásványok helyreállító hatása, így a szomjas bőr feltöltődik és gyorsabban regenerálódik.

A szérum reggel és este került be a rutinomba, arctisztítás után, még a hidratáló előtt viszem fel. Könnyű, zselés állagú, emellett gyorsan beszívódik, nem hagy maga után ragacsos bőrérzetet. A nyári melegben pedig szinte felfrissíti a bőrt.

A Rossmann kínálatában megtalálható 30 ml-es, 1799 forintos kence legalább annyira hatékony, mint a drágább szérumok, jól működik, nem okoz irritációt, és valóban látványos eredményt hoz.

Képek: Getty Images.

Termékfotók: Rossmann.

  • Megosztás:
hirdetés