Cindy Crawford 21 éves lánya most az Elle címlapján tündököl. Kaia Gerber ismét egy új oldalát mutatta meg, vagány fotók készültek róla és arról is mesélt, hogy miért jár inkább melegítőnadrágban.

hirdetés

Kaia Gerber már kivívta magának, hogy a neve önállóan is simán megállja a helyét a címlapokon. A fiatal modell olyannyira népszerűvé vált az elmúlt években, hogy már nem feltétlenül kell Cindy Crawford lányaként hivatkozni rá, hiszen mindenki tudja, kiről is van szó. 21 évesen szó szerint meghódította a divatszakmát, rendszerint feltűnik a legismertebb luxusmárkák kifutóján, miközben számtalan magazinban és kampányban lehet találkozni a fotóival.

Most az Elle készített róla merész, vagány képeket, a fotósorozat mellé pedig egy interjút is csatoltak. Kaia egy új oldalát mutatta meg, s tekintve, hogy még igencsak fiatal, egyértelműen sok olyan izgalmas részletet tartogat, amit csak később fed majd fel a rajongói előtt. Fürdött már az utca közepén egy fürdőkádban, most pedig a kezeire húzta a csizmát a lábai helyett. A koncepció remekül passzol az ifjú modell személyiségéhez és kisugárzásához, a fotókat Cass Bird készítette a magazinnak.

Kaia Gerber elképesztően gyönyörű: vagány fotók készültek róla

Nem ez az első alkalom, hogy Kaia Gerber arcképe köszön vissza a címlapról, a fiatal modell több neves magazin borítóján kapott már helyet. Annak ellenére, hogy még csak 21 éves, gyakorlatilag világhírnevet, felfelé ívelő karriert és hatalmas rajongótábort tudhat a magáénak, miközben már a sokadik oldalát villantja meg a divat szerelmeseinek.

Nem meglepő, hogy minden alkalommal meg tud újulni. Kisugárzása egyszerre bájos és nőies, van benne valami plusz és izgalmas, amitől minden fotósorozat egészen újító hatással bír. Emellett nagyon fiatal, tehát valószínűleg ő is keresi önmagát, amihez a modellkedés és a divat világának hullámzása talán még segítséget is nyújt. Amikor az interjúban szóba került a stílusa, elmondta, hogy azért visel mostanság leginkább melegítőnadrágot, mert megunta a művi erőlködést. Vissza akart térni önmagához, ez a lelki béke pedig abszolút tükröződik a megjelenésén.

Azt is hozzátette, hogy a munkája arról szól, hogy átöltözzön és megmutassa a sikkes, csinos darabokat. Miért vegyen fel farmert ahhoz, hogy nem sokkal később újra levesse azt? Kaia Gerber szavai abszolút elgondolkodtatók. Nem kell megfelelni a társadalmi elvárásoknak, mindenki viselje azt, amiben jól érzi magát.

 

Kaia Gerber arról is beszélt az interjúban, hogy korábban nem érezte magát, megjelenését és stílusát eléggé kiforrottnak ahhoz, hogy ne egy szerepként fogja fel a különböző fotózásokat. Mára ez változott. Az idő múlásával elkezdte megtalálni igazi énjét, s inkább a színészkedésben szeretné megélni a szerepek adta változatosság lehetőségét. Édesanyjáról szintén mesélt, aki azt tanácsolta, legyen hálás azért, hogy ott lehet.

A fiatal modell láthatóan megfogadta az egykori szupermodell bölcs gondolatát. Mindenki alázatos, kedves lányként hivatkozik rá, ezt pedig a róla készült fotók szintúgy tanúsítják. A bájos, szeretetteljes kisugárzást még több réteg sminkkel sem lehet elfedni, Kaia Gerber pedig bármilyen koncepcióról legyen is szó, minden alkalommal ragyog a divatképeken. A közösségi médiában pizsamás, smink nélküli fotókat éppúgy bátran oszt meg magáról, ami végtelenül szimpatikus a követői számára.

Az Elle fotózásán sem szorította háttérbe játékos, kedves énjét, Cass Bird számtalan vicces és spontán képet készített róla.

Csizmában a tengerparton? – A fiatal modell ezt is sikkesen csinálja

Kaia Gerber gyakorlatilag mindig mutat valami újat, legyen szó bármilyen koncepcióról. Ha valaki azt mondja, hogy csizmában lenni a tengerparton menő, aligha hisszük el, ám a fiatal modell most megmutatta, ezt is lehet ultrasikkesen csinálni. A stylist, Alex White népszerű luxusmárkák darabjait válogatta össze. A Celine kreációi mellett feltűnt több Victoria’s Secret, Ralph Lauren holmi is.

 

A vagány fotók abszolút arra engednek következtetni, hogy Kaia Gerberből nem tűnt el a természetesség, világhírnév ide vagy oda. Roppant otthonosan mozog a laza, könnyed hétköznapok világában, miközben egy partiruhában pózol a grillező mellett.

A beauty csapat sem tolta túl a cicomát, a naturális összhatás szintén rásegít arra, hogy a képanyag befogadható és bájos legyen. A frizuráját lágy tengerparti hullámokkal dobták fel. A smink rendkívül egyszerű, mégis az év egyik legnagyobb trendjét villantja meg. Kaia Gerbernek fantasztikusnak állnak a cicaszemek!

 

Az interjú végén arról is beszélt, hogy noha a népszerűségnek ára van, ő nem panaszkodni szeretne emiatt. A hírnévvel számtalan pozitív változást lehet okozni a világban, emberek életét lehet szebbé tenni és motiválni másokat arra, hogy még jobbá váljanak. Kaia Gerber nem fél megmutatni a tökéletes élet mögött rejlő valóságot, s talán éppen ettől olyan szimpatikus a rajongói számára.

Kiemelt kép: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic/Getty Images.

Cikkfotók: Cass Bird/Elle US.

  • Megosztás:
hirdetés