Natúr, finom smink, ami hetven felett éppúgy ragyogóvá teszi a megjelenést. Nem a ráncok elfedésére kell helyezni a hangsúlyt.

hirdetés

Bizonyos kor felett mindenképpen érdemes átalakítani a korábban bevált sminkrutint. Az érett bőrön egészen másként hatnak a különböző sminktermékek, célszerű a hámréteg állapotának megfelelően megválasztani az alapozó, a korrektor, a szemhéjfesték és pirosító állagát. Bár a legtöbb nő arra törekszik, hogy elfedje még a legfinomabb szarkalábakat is, sem ötven, sem hetven felett nem a ráncok eltakarásán van a hangsúly a sminkelés során. Minél inkább szeretnénk valamit eltüntetni, annál feltűnőbb lehet az igyekezet. Ebben az esetben gyakran előfordul, hogy a vastag festékréteg megül a redőkben, barázdákban, sőt, a nap folyamán maszatolódó textúra még jobban előtérbe helyezi az elfedni kívánt foltokat, megereszkedéseket.

A makeup elkészítésekor nem kell túlzásba esni ahhoz, hogy szép és üdítő hatást keltsen az eredmény. Egy natúr smink bőven elegendő ahhoz, hogy üdébbnek, derősebbnek hasson az arc, a tekintet kiemelésével pedig tovább fokozható a nőiesség.

Finom, natúr smink hetven év felett

Noha a videóban nem szerepel, a legfontosabb lépés a sminkelés előtt a bőr előkészítése. Ez minden életszakaszban igaz, ám hetven felett különösen fontos, hogy a hámréteg kellően hidratált és táplált legyen, mielőtt bármilyen alapozó vagy színezett kence kerülne rá. A kor előrehaladtával ugyanis a bőr egyre szárazabbá válik, a vízhiányos hámrétegen pedig még inkább láthatóvá válnak a barázdák.

Bátran lehet alapozót használni a BB- és CC-krémek helyett, ám nem árt elkerülni a magasan fedő, maszkos hatást eredményező verziókat. A könnyedség, az áttetszőség fontos, hogy természetesebb legyen az összhatás.

 

Egy kis púder segítségével szépen lehet fixálni a felvitt alapozót, illetve meg lehet szüntetni a nem kívánt csillogást. Ez leginkább a T vonalban fontos. A bronzer használata hetven felett sem tilos, sőt, sokat dobhat a megjelenésen, azonban nem szabad túlzásba esni vele. Szép színt és csillogást ad a bőrnek, élettel telivé varázsolja a megjelenést, ám ha vastagon kerül fel, elveszi a finom smink naturális összhatását. Ugyanez igaz a pirosítóra is, amit krémes verzióban sokkal könnyebb eldolgozni a ráncokkal tűzdelt érett arcbőrön.

A szemöldök kiemelése kihagyhatatlan lépés az érett bőr sminkelésekor, ám érdemes megőrizni a természetes árnyalatot. A durván megrajzolt, mesterkélt szemöldökvonal túlságosan felhívja magára a figyelmet, holott a tekintet kiemelése a cél, a szemeknek kell fókuszba kerülni.

A szemhéjpúderrel nem kell finomkodni, de egy finom, könnyed makeup esetén célszerű földszíneket, lágy tónusokat összeboronálni. Jöhet a csillogás is, az eredmény garantáltan nőies és sikkes hatást kelt majd! A lényeg, hogy a belső szemzughoz mindenképpen világosabb árnyalatok kerüljenek, a sötétebbeket a szem külső felére érdemes felvinni ahhoz, hogy a smink üde és friss látványt nyújtson.

Hetven év felett a szemceruzával óvatosan kell bánni. A szemeket nem szabad túlzottan füstösre vagy feketére pingálni, pláne az alsó, szem alatti területen. A bőr elvékonyodásával a szem alatti karikák még inkább feltűnővé válnak, ilyenkor a sötét szemceruza vagy tus fel tudja erősíteni az egyébként is látható szem alatti foltokat. Természetesen a szempillaspirál sem maradhat el, hiszen a tekintet ettől válik igazán nyitottá.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés