A kétszínű haj korábban is gyakran felbukkant a divat körforgásában, ám eddig csak afféle rétegtrendként kullogott az ombre árnyékában. Ősz végére azonban jelentősen megnőtt a népszerűsége ennek a hajfestési technikának, az érdeklődést látva pedig okunk van azt feltételezni, hogy a tél egyik meghatározó irányzatává növi ki magát.

hirdetés

Míg az ombre és a balayage a finom színátmenetekről szól, a kéttónusú hajfestés az éles, határozott kontrasztokon alapszik. Nem egy-egy tincs kerül színezésre, csíkos hatást eredményezve, hanem nagyobb felületű színblokkokat alakít ki a fodrász a frizurán. Akár még az is belefér, hogy a középen elválasztott hajzuhatag egyik fele világos, míg a másik sötét árnyalatban játszik, de sokkal többen kérik az arcukat keretező fürtök szőkítését, míg alapvetően sötét lobonccal rendelkeznek.

Persze, a fordítottja éppúgy előfordul, illetve a tövek és hajvégek eltérő színverziója úgyszintén gyakran terítékre kerül. Rihanna is kipróbálta már egy visszafogottabb változatát, míg Billie Ellish az extrémebb színkombinációkért rajong.

A népszerű sminkes blogger, Jamie Genevieve régóta lelkes híve ennek a hajfestési technikának, amit ősz óta szinte tömegesen kérnek a külföldi fodrászoktól.

A kétszínű haj lesz az új divat?

Néhány kéttónusú frizura számunkra olyan, mintha a viselője nem tudott volna döntésre jutni abban, hogy világos, vagy inkább sötét legyen a haja. Ám pont ettől a jópofa csavartól annyira különleges a végeredmény.

Ennek ellenére, rendkívül nőies variációk is napvilágot láttak, melyek úgy rétegezik egymásra az élesen elkülönülő árnyalatokat, hogy optikailag sokkal dúsabbnak, mozgalmasabbnak láttatják a frizurát. Az arc kiemelésére is remekül alkalmasak a sötét hajkoronába helyezett világos tincsek, melyek extravagáns, mégis sikkes megjelenést kölcsönöznek.

Bátran, és kreatívan lehet játszani a színkombinációkkal, melyek átmenet nélkül kerülnek bele a hajtömegbe. A hajvégekre helyezett sötét tónussal szépen kihangsúlyozható az egyenes vágással készült frizura határozott fazonja, de a lágy hullámokat is figyelemfelkeltőbbé teszi egy kontrasztos tónuspár.

Van, hogy egymásra rétegezi a világos-sötét árnyalatduót a fodrász, így csak akkor bukkan elő a rejtett csel, ha feltűzik, vagy összefogják a tincseket.

Nem csak szőke-barna tónusvariációkban lehet gondolkodni, jöhetnek a vagány vöröses, lilás, kék, zöld, vagy pink árnyalatok. Nyilván, ezek a tónusverziók már egy extrémebb külsőt tesznek lehetővé, amihez jó, ha igazodik az öltözködési stílus.

Ám nagyon finom kivitelezésű kétszínű hajra is szert lehet tenni, amennyiben a nőiesség és az elegancia kidomborítása a cél.

Ez a festési mód a rövid és hosszú fazonokat egyaránt izgalmassá teszi.

Ha szeretnél kitűnni a mindennapok szürkeségéből, ez a hajszíndivat pont neked való.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés