A mindennapi öltözettől a vörös szőnyeges megjelenésig a divat minden szegmensét átszövi az áttetsző darabok trendje, amely az alkalmi elegancia terén is erős vonalnak bizonyul manapság. Ám nem muszáj vékony jégen táncolnia annak, aki ezt az irányzatot választja, mert nem minden esetben ellensége a kifinomult stílusnak.

hirdetés

Az áttetsző darabok trendje a sejtelmes kreációkon túl az úgynevezett meztelen ruhákig terjed, melyek szinte semmit sem bíznak a képzeletre. Ez a szélsőséges vonal gyakran vita tárgya, ugyanis meglehetősen megosztja a véleményeket, a kettősség pedig a társadalmi hozzáállásban úgyszintén megnyilvánul.

Míg a kifutókon, divateseményeken, zenei rendezvényeken vagy sztárokat felvonultató partikon – sőt, külföldön még az utcákon is – rendre felbukkannak a sokat mutató, gyakran a fehérneműt is mellőző átlátszó ruhakreációk, a világhálón az efféle tartalmakat – érthető okokból – már cenzúrázni kell. Ennek köszönhetően ez egy igencsak félreérthető divatirányzat, amiről sokaknak a túlzások, szélsőségek jutnak az eszébe.

Pedig az áttetsző darabok trendje nem csak sokat mutató, határokat feszegető fazonokból áll, és nem feltétlenül a polgárpukkasztás a célja, van egy finomabb, elegánsabb, sikkesebb oldala, ami a legkevésbé sem a magamutogatásról szól. A kacér részletek nem minden esetben kihívóak és közönségesek, a klasszikus divatban például ugyanúgy megtalálhatóak az áttetsző anyagból készült darabok.

Míg egy csillogó hálóra még ruhaként is nehéz gondolni, nemhogy elegáns öltözetként, az áttetsző kreációk sokkal finomabbak és szolidabbak, mint az átlátszó, mindent szem elé táró dresszek. Nem először vannak jelen a divatban, így nem ér összemosni őket a most felfutó szélsőséges trenddel, amikor valaki visel is valamit, meg nem is, mert a jelzésszintű anyag a testének minden porcikáját megmutatja.

Áttetsző darabok elegánsan, közönséges hatás nélkül: izgalmasak, de nem mutatnak meg mindent

Sokan azt gondolják, hogy attól igazán vadító és merész egy ruha, ha sokat megmutat viselőjéből. Ám csakúgy, mint a dekoltázsok, az oldalhasítékok vagy kivágások esetében, a legtökéletesebb alakon is visszásnak tűnik egy olyan ruhanemű, ami kényszeres görcsösséggel igyekszik dögösnek mutatkozni. Túlságosan direkt és profán, ráadásul tolakodóan kitárulkozó.

 

A sejtelmességet azonban lehet elegánsan, finoman tálalni, akár egy kis vagánysággal fűszerezve, mégis mértéktartóan, méltósággal viselve. A divat eszköztára most rengeteg lehetőséget kínál az effajta játékosságra, egyszerre lehet bevállalósan dögös, mégis sikkesen elegáns az öltözék, ehhez pedig nincs másra szükség, mint az anyagok és a szabások rafinériájára.

Titokzatos, ugyanakkor elegáns lehet egy csipkés ruha, egy tüllanyaggal borított dekoltázs, az átsejlő, csillámos kaftán ujjatlan dresszre vagy overallra felvéve, és a meztelen ruha alá felvett nadrág és top sem szokatlan most, miközben ontja magából a divat a hálóingre és kombinéra hajazó kreációkat.

Az áttetsző darabok letisztultak és ízlésesek egyaránt lehetnek, ennek ellenére nem zárkóznak el az izgalmas, egyedi, különleges részletmegoldásoktól. Képgalériánkban a finomabb oldaláról mutatjuk be az uralkodó trendet.

Kiemelt képek: Edward Berthelot/Getty Images.

Képgaléria képei: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés