Paris Hilton egy kicsit visszatért a divat lüktetésébe, és szó szerint két lábon vitte el a show-t, amikor megjelent a kifutón Párizsban. A Mugler tavaszi-nyári bemutatója nagy visszhangot keltett, ám nem annyira a kollekció, inkább Paris került a középpontba.

hirdetés

Paris Hilton főként a családalapítással volt elfoglalva az elmúlt években, bár nem vonult teljesen háttérbe, jóval kevesebbet lehetett hallani róla, mint korábban. Béranyától született kisfia világra jöttét sem verte nagydobra, az Instagramon, egy árulkodó fotóval tudatta, hogy anya lett. Azóta majdnem egy év eltelt, ezalatt pedig legtöbb idejét a csöppségnek szentelte, ahogy manapság is azt teszi.

A párizsi divathéten azonban nagy meglepetést okozott, a Mugler modelljeként ismét reflektorfénybe került. A dúsgazdag örökösnőként ismertté vált, majd később színészi és énekesi pályával is kacérkodó modell, influenszer, DJ, szépség- és divatmárka-tulajdonos most a kifutón tette próbára magát, a Mugler 2024-es tavaszi-nyári kollekciójának bemutatóján.

Paris Hilton ellopta a show-t: miniruhában vonult végig a Mugler kifutóján

A párizsi divathét pezsgéséből Paris Hilton is kivette a részét, a legtöbb divatbemutatón vendégként jelent meg, ám a Mugler show-ján modellként tűnt fel a kifutón.

Az esemény azóta is nagy visszhangot kelt, többen azt kifogásolták, hogy Paris Hilton furcsán lépdelt a pódiumon, míg mások az izmos lábaira figyeltek fel. Bár a vonulását sok kritika érte, azt nem árt tudni, hogy a tavaly elhunyt híres francia divattervező, Thierry Mugler sohasem volt a szokványos bemutatók híve, mindig arra törekedett, hogy a kifutó egyfajta izgalmas performansz színtere legyen. A divatház modelljei gyakran nem a megszokott séma szerint vonulnak, így nem biztos, hogy Hilton furcsa testtartását és merev lépteit pusztán a cipő okozta, ahogy többen sejteni vélik.

Képek: Dominique Maitre/WWD, Marc Piasecki/Wirelmage, Victor LOCHON/Gamma-Rapho/Getty Images.

 

Paris Hilton a márkára jellemző, egyszerű, de futurisztikus stílusú ruhában lejtett végig a kifutón, a széles vállfazon és a karakteres csípőszabás a fűzővel kiemelt karcsú derékívre terelte a hangsúlyt. A szett határozottságát a két oldalon megjelenő, szimmetrikus hasíték fokozta, ami igencsak fókuszba helyezte Paris tónusosra edzett, izmos lábait.

Paris Hilton alakja mindig beszédtéma volt, amióta csak berobbant a köztudatba a The Simple Life című valóságshow-val. Korábban vékony testalkatával, most pedig formás sziluettjével került a középpontba.

Bár a testideál manapság nem szerepel a divat szótárában, hiszen a diverzitásra helyezi a hangsúlyt, azért nem mehetünk el a jelenség mellett, hogy újabban mekkora rajongásnak örvend a fitt életformát népszerűsítő izmos, tónusos testforma. Míg a kétezres évek elején a vékony, törékeny testalkat keltette fel az érdeklődést, újabban a sportos, fitt megjelenés körül zajlik a nagy hűhó, gondoljunk csak Jennifer Lopez megjelenésére, akit méltán dicsérnek alakjáért. Ez egyfelől pozitív, hiszen sokakat buzdít arra, hogy sportolni kezdjenek, másfelől pedig a testideál-jelenség kialakulása mindig magában hordozza a kirekesztő szemléletet.

A Mugler divatháztól abszolút távol áll ez szemléletmód, ahogy korábban, jelenlegi bemutatóján is eltérő testalkatú és életkorú nők vonultak fel a kifutón. A 65 éves Angela Bassett, az 54 éves Helena Christensen, a 49 éves Amber Valletta, a 31 éves Paloma Elsesser és a 29 Jill Kortleve egyaránt a modellek között lépdelt.

Ahogy manapság sok ismert ember teszi, a 42 éves Paris Hilton ugyancsak fitt életmódra váltott, kisportolt alakjára pedig sokan felfigyeltek az interneten. Azt azért nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az életmódváltásnak nem egy divathullám nyomására, hanem belső meggyőződésből kell történnie. A sport nagyszerű, és jó dolog, hogy ennyi híresség és fitneszguru hirdeti, de mindenkinek mások a határai, már ami az izomfejlesztést, alakformálást illeti.

Képek: Marc Piasecki/Wirelmage, Pascal Le Segretain, Jeremy Moeller/Getty Images.

 

A manapság DJ-ként és influenszerként népszerű hölgyeményt a testvére, Nicky Hilton kísérte el a párizsi divathétre, trendi öltözékeikkel igencsak ellopták a show-t.

Kiemelt kép: Victor LOCHON/Gamma-Rapho/Getty Images.

Cikkfotók: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés