Nicky Hilton Rothschild szívesen költ dizájnerdarabokra, viszont nem aggat mindent magára csak azért, mert drága. Szakmai téren, tervezőként is szorosan kötődik a divathoz, szinte már törzsvendég a bemutatókon. Stílusérzéke egyre csak fejlődött az évek során, ma már hozzáértőként elegyíti a klasszikus fazonokat az aktuális trendjegyekkel.

hirdetés

Paris Hilton húga, Nicky Hilton Rothschild valószínűleg nem számolja a garasokat, amikor ruhát vásárol, ám öltözködési stílusát nem kizárólag annak szenteli, hogy kirakatba tegye a vagyonát. A szerényebb, hétköznapibb összeállítások sem állnak távol tőle, gyakran választ időtálló, klasszikus ruhakreációkat, melyek kerülik a feltűnést. Ugyanakkor a csillogásra sem mond nemet, de nagyon ízlésesen alakítja a ruhatárát, amiben tökéletes összhang uralkodik.

Bár a kétezres évek elején a szőke testvérpár főként a botrányairól volt híres, mára mindketten sokat változtak, ami a megjelenésükre éppúgy igaz. A cukormázas, giccses divatbotlásokat Nicky Hilton is maga mögött hagyta, sőt, 2004-ben felcsapott divattervezőnek, majd elindította saját ruházati márkáját.

Kezdetben kézitáskákat tervezett, majd a Nicholai by Nicky Hilton megalapításával a luxusvonalra szeretett volna betörni. Pár évvel később már ékszerkollekcióban utazott, 2019-ig pedig elég sok mindenben kipróbálta magát, kiegészítőket, ruhákat, cipőket, sőt sminkkollekciót tervezett más márkákkal, dizájnerekkel együttműködve. Mindeközben modellként szintén bontogatni kezdte szárnyait, de végül üzletasszonyként talált önmagára a divat világában.

Nicky Hilton Rothschild stílusa sokat finomodott az évek során

Nicky Hilton és James Rothschild 2015-ben házasodtak össze, három gyermekük van, a legkisebb idén nyáron született. A világraszóló, pompás esküvőt Angliában, a Kensington-palotában tartották meg, Hilton 77 ezer dolláros haute couture Valentino ruhája pedig még sokáig beszédtéma volt.

 

A 39 éves üzletasszony, könyvszerző, divattervező és modell azonban nem mindig rázza a rongyot, a hétköznapokban gyakran egészen visszafogott összeállításokat visel. Öltözködését ma már stílusos harmónia jellemzi, jó érzékkel bánik a modern trendjegyekkel, ugyanakkor a klasszikus divatból is szívesen merít ihletet.

Kiemelt képek: Taylor Hill/Wirelmage, Theo Wargo/Getty Images.

Képgaléria képei: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés