A belső comb sokak számára a kritikus területek közé tartozik, hiszen kevés terhelést kap a mindennapokban, ezért a has és a csípő után ide rakódik le a legkönnyebben a zsírfelesleg, valamint a bőr megereszkedése is ezen a tájékon válik hamar látványossá. Gyakran a felpuhult kötőszövetek miatt fodrozódnak a combok, ezért érdemes lokális gyakorlatokkal is megmozgatni az itt található izomcsoportokat. Ez az edzés alaposan megdolgoztatja a renyhe izmokat!

hirdetés

Az alakformálás összetett feladat, hiszen fontos a megfelelő diéta, amely kalóriaszegény táplálkozáson alapszik. Lényeges, hogy az izomfejlődést ösztönző ételek is felkerüljenek a tányérra, ezért nem árt minőségi fehérjét fogyasztani, és a rostban gazdag zöldségekről, gyümölcsökről sem szabad megfeledkezni.

A fogyás, illetve az alakformálás másik alappillére a mozgás. Ebben az esetben szükséges az aerob és az anaerob mozgásformákat vegyíteni. A súlyvesztés érdekében olyan edzést érdemes végezni, amely során megemelkedik a pulzus, így a szervezet elkezdi felhasználni a tartalékait. Ilyen például a futás, az aerobik, vagy a mostanában nagyon népszerű HIIT – high intensity intervall training -, ami még utóégető hatással is rendelkezik, ezáltal még hatékonyabb.

Természetesen a lokális edzésekről sem szabad megfeledkezni, hiszen a célzott gyakorlatok feszesítik a kötőszöveteket, és segítik csökkenteni a combok kerületét azáltal, hogy feszesebbre húzzák a kontúrokat, és tónusosabbá teszik a vonalakat.

Rövid, de hatékony edzés, amitől feszesebbé válik a belső comb

A belső comb területén gyengébbek a kötőszövetek, az itt található renyhe izmokat nehéz edzeni, a felesleg könnyedén lerakódik, a bőr hamar lötyögőssé válik. Az általános, combot erősítő feladatsorok ezen a területen nem túl hatékonyak, hiszen legtöbbször a külső combra fókuszálnak. Ezért olyan gyakorlatokra van szükség, amelyek megdolgoztatják az itt található izomcsoportokat.

 

A gyakorlatsor elvégzéséhez csupán egy szőnyegre lesz szükséged, illetve az utolsó feladathoz egy kisebb párnára, vagy összetekert törölközőre. Bár csupán tíz perc, mégis rendkívül hatékony, hiszen alaposan megdolgoztatja a lusta izomcsoportokat. A belső izmok formálása összetett edzésprogramot igényel, így előfordulhat, hogy hetekbe telik, mire igazán látványos lesz az eredmény. Ám nem szabad feladni az elején, hiszen a videóban látott gyakorlatok rendszeres elvégzése meghozza a gyümölcsét.

Az alakformálást és a súlyvesztést a különféle mozgásformák kombinálásával segítheted elő, így biztosan nem unod majd meg az otthoni edzéseket!

 

Kiemelt kép: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés