A gyógynövények ereje a szépségipar számára sem ismeretlen, egyre több biokozmetikum készül olyan természetes alapanyagokból, amelyek regeneráló, bőrmegújító hatással bírnak, ezáltal hatékonyan lépnek fel a pigmentfoltok és ráncok ellen.

hirdetés

Az élet természetes velejárója, hogy a kor előrehaladtával a testünkben zajló öregedési folyamatok a bőrünkön is nyomot hagynak, különféle tüneteket produkálva. Ha kizárólag a genetikai óra befolyásolná a bőröregedést, akkor ezen a ponton simán kijelenthetnénk, hogy semmi szükség az antioxidánsokban gazdag táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra, és a bőrápolás is felesleges, hiszen a sejtműködés leépülése elkerülhetetlen.

Valóban, az öregedést nem lehet kijátszani, amíg él az ember, a teste egyre idősebb lesz, ennek pedig megvannak a belső és külső jelei. Ugyanakkor a bőröregedés lehet gyors vagy lassú, és mivel a mértékét és az ütemét a genetikán túl a külső környezeti hatások, illetve az életmódbeli szokások éppúgy meghatározzák, némiképp hatni tudunk a folyamatra.

Kép: Getty Images.

 

Megállítani nem, de késleltetni, valamint mérsékelni lehet a ráncok, megereszkedések, valamint a hormonális változások következtében kialakuló öregségi pigmentfoltok kialakulását, erre ma már rengeteg alternatívát és széles eszköztárat kínál fel a kozmetikai ipar.

Az antioxidáns hatású természetes alapanyagok, illetve a különféle gyógynövények nemcsak a bőrproblémák enyhítésére, megszüntetésére, vagy a hámréteg állapotának feljavítására alkalmasak, hanem víz- és zsírhiányos bőrszárazság, elszíneződések és ráncok ellen éppúgy beválnak, persze nem mindegy, melyik életszakaszban mit alkalmaz az ember.

Dr. Gyovai Viola, okleveles biológus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa, a BIOLA biokozmetikumok cégalapító ügyvezetője segít eligazodni a természetes kozmetikai hatóanyagok és összetevők között.

Gyógynövények, melyek hatékonyan lépnek fel a ráncok kialakulása, elmélyülése ellen

A biológus szerint 30-35 éves kor körül a ráncmegelőző „age-kontroll” termékek használata ajánlott, 35-45 éves kortól a rendszeres és tudatos „age defence” arcápoló rutint anti-aging hatóanyagokkal érdemes bevezetni, míg 55 éves kor felett a rejuvenáló, azaz tápanyagfeltöltő, a fiatalosabb bőranyagcserét elősegítő, mindennapos arcápolási rutin alkalmazása szükséges. Továbbá ebben az életszakaszban rendszeres időközönként már kozmetikus szakember segítségére is szükség lehet az élettel teli, egységesebb, frissebb és teltebb arcbőr megőrzése érdekében.

Képek: BIOLA.

 

– A nők esetében a 30-35 éves korosztály az, amikor az életmódtól és a táplálkozási szokásoktól függően felbukkannak az arcöregedés első jelei. A bőr vízhiányossá válhat, megjelennek az első apró ráncok a nyak, a dekoltázs és a szemkörnyék táján. A belső-külső hidratálás és az egészséges táplálkozás, valamint a mozgás mellett ilyenkor már ajánlott a magas UV-indexű napokon fizikai fényvédő krémek használata, a szemkörnyékápolók bevezetése és a bőrtáplálók alkalmazása. – vallja Dr. Gyovai Viola.

Természetes alapanyagok, melyek segítséget nyújthatnak a bőr regenerálódásában:

  • galagonya kivonata
  • Aloe vera
  • ligetszépe olaj
  • bíbor kasvirág
  • csipkebogyóolaj
  • tamanu olaj
  • görögdinnyemag olaja
  • algák
  • mandula kivonata

Bőrmegújító gyógynövények a szépségápolásban

A bőröregedés nem csupán a ráncok felbukkanását jelenti, és nem feltétlenül a barázdák miatt igyekszünk lassítani, mérsékelni a folyamatát. A kellemetlenséget elsősorban nem az esztétikailag zavaró tünetek okozzák, hiszen a kor előrehaladásával a bőr védőgátja meggyengül, vízzáró képessége egyre csak romlik, ennek köszönhetően a külső környezeti hatásoknak jobban kitett területek, mint például a kéz és a nyak, valamint az arc bőrfelülete jelentősebb mértékben hajlamos kiszáradni, rugalmatlanná válni.

Tény, hogy 45 éves kor körül a lelassult kollagén- és elasztintermelés miatt elmélyülnek a mimikai ráncok. Az aminosavakban gazdag zabcsíra vagy a mandulatej aminosavai azonban sokat segítenek a bőrfiatalításban a szakértő alátámasztása alapján. Az egyik legfontosabb lépés az esti alapos arctisztítás és az aminosavakban, antioxidánsokban és tápanyagokban gazdag éjjeli arcápoló kozmetikumok használata.

Képek: BIOLA.

 

Dr. Gyovai Viola szerint az alábbi növényi kivonatok sokat segítenek abban, hogy a bőr zavartalanabbul ellássa védelmi funkcióját, és ezen felül ragyogóbb, egészségesebb megjelenést nyújtson.

Hasznos lehet a bőrápolási rutin kialakításában:

  • argánolaj
  • goji bogyó kivonata
  • gyömbér kivonata
  • búzavirág kivonata
  • szilvamagolaj
  • borágóolaj
  • Ginkgo biloba kivonata

Ezek a szépségápolási összetevők lendületbe hozzák a korral egyre lassuló sejtanyagcsere-folyamatokat, javítják a hámréteg rugalmasságát, hidratáltságát, valamint gátolják és kivédik a szabad gyökök sejtromboló hatását.

– Ötven éves kor fölött, ha korábban nem is szenteltünk nagy figyelmet a bőrápolásnak, már érdemes bevezetni a napi rutinba, és célszerű minél gazdagabb hatóanyagú termékeket alkalmazni a bőr vízmegtartó képességének és a bőr regenerációjának fokozására. Szükségessé válik a magasabb hatóanyag-tartalmú szérumok használata. A peeling legalább heti egyszer ajánlott, valamint az arcápoló krémek, szérumok alkalmazása napi szintű használata hatásos ebben a korban. – mondja a biológus.

Ajánlott kozmetikai hatóanyagok:

  • csukóka
  • barna szárnyas moszat
  • havasi gyopár
  • szalmagyopár
  • bőrszépítő vitaminok

– Az Alária alga, vagyis a barna szárnyas moszat a klinikai vizsgálatok szerint csökkenti a sejtek öregedési mértékét, ezért ez a növény kiválóan alkalmas a bőr megújítására, fiatalítására. A fényérzékenység növekedése és a hormonális változások következtében kialakuló öregségi pigmentfoltok megelőzésében vagy halványításában csodafegyver lehet a havasi gyopár, a zöld maláta, a tavirózsa és a B3 vitamin. A kollagén- és elasztinszálak képzésében három aduász lehet a segítségünkre, ezek a csukóka, a fekete berkenye és a vörös áfonya, amelyek antioxidáns-tartalmuk miatt kisimultabb bőrállapotot eredményeznek. A biológiailag értékes szérumok és arcápolók tartalmát tekintve az olyan arcápoló olajak alkalmazása javasolt, amelyekben a jojoba, a baobab, borágó, ligetszépe, a chia, az argán vagy a tökmag olajai találhatóak. – mondja a BIOLA biokozmetikumok cégalapító ügyvezetője.

A gyógynövények és az antioxidánsokban gazdag természetes eredetű kivonatok a bőröregedés lassításában is hatásosnak bizonyulnak, a petyhüdtség megelőzésére, valamint ráncok ellen egyaránt bevethetőek.

Kiemelt kép: Getty Images.

Cikkfotók: Getty Images, BIOLA.

  • Megosztás:
hirdetés