62 éves nő mutatja meg a fiatalító hatású smink helyes technikáját, melynek szépítő ereje nem a vastag elfedésben, hanem az arc egyenetlenségeinek kiegyensúlyozásában rejlik. Videón az egyszerű, könnyen követhető lépések és a gyakori hibák!

hirdetés

Az érett bőr sminkelésekor nem a ráncok vastag lealapozása és elfedése a cél, avagy a fiatalító hatású smink nem úgy működik, mint egy varázspálca, amely eltünteti a barázdákat.

Pláne, hogy a magas fedésű, sűrű korrektorok és alapozók pont az ellenkező hatást érik el, hiszen könnyedén megülnek a barázdákban, látványosabbá teszik a száraz foltokat, és az arcmimika hatására jobban előtérbe helyezik a megereszkedett, petyhüdt területeket.

Mitől lesz fiatalító hatású a smink?

Először is azt kell megvizsgálni, hogy kinézetre, tapintásra milyen jellemzők határozzák meg az érett bőrt, legalábbis nagy általánosságban, hiszen mindenkinél egyedi módon jelentkezik a változás mértéke, mikéntje.

Idősebb korban egyre gyakoribb, hogy a hámréteg felszíne száraz, szinte papírszerű. Ezt elsősorban a bőr zsírszövetének megcsappanása, valamint a rugalmasság csökkenése okozza, de az is hozzájárul, hogy a hámréteg vízmegtartó képessége igencsak meggyengül az évek során.

A fiatalító hatású smink tehát jó előkészítést igényel, fontos, hogy jól hidratált legyen az arc, ne a száraz foltokra kerüljön rá a festék.

A kor előrehaladtával a szemkörnyéken még inkább elvékonyodik a bőr, könnyedén átütnek rajta az erek, ami lilás, kékes elszíneződést okozhat. Ettől fáradtnak, erőtlennek tűnik a tekintet, míg az arc árnyalatainak kiegyenlítésével sokkal frissebbnek, élénkebbnek hat a megjelenés.

A bőr vérkeringése fokozatosan romlik az évek során, ennek tudható be a sokakra jellemző időskori sápadtság. A fakó és foltos arctónust finom, természetes hatású, illetve derűs sminkárnyalatokkal lehet élénkíteni és egységesíteni. Nagyon fontos, hogy az alapozó és a pirosító se keltsen túlzó, mesterkélt hatást.

Az ajkak párnás része idővel összeesik, keskenyebb és barázdáltabb lesz a száj. Fényes sminkalappal, szájfénnyel azonban optikailag simábbnak, teltebbnek mutatkozik a felülete. A ragacsos kozmetikumokat azonban jobb elkerülni, mert csak megülnek, összecsomósodnak a szájredőkben.

Összességében, ha hidratált, friss, ragyogó hatást kelt az arcbőr, sokkal fiatalosabb, még akkor is, ha a ráncok láthatóak. A feszesebb, kontúrosabb összhatás fény-árnyék játékkal érhető el, ha finom selyemfényt kap a bőr, optikailag simábbnak, teltebbnek tűnik.

Fiatalító hatású smink lépésről lépésre: tippek és hibák

A mai gyors információáramlásban kincset ér egy olyan sminkvideó, amely nem kapkodva, felgyorsítva mutatja be a lépéseket, hanem érthetően, könnyen követhetően tálalja a fortélyokat. Tamara csodásan bánik a kozmetikumokkal, ugyanakkor arra is figyel, hogy drogériákban elérhető, minőségi, de nem feltétlenül a legdrágább termékekkel készítse el a bemutatásra kerülő sminket.

Arcának jobb felén a helyes technikát szemlélteti, a bal oldalán pedig néhány gyakori sminkelési hibára hívja fel a figyelmet, amitől feltűnőbbek lesznek a ráncok, illetve az arc egyenetlenségei.

 

Egyik szuper tippje a kissé krémes, de könnyed fedést adó barackos korrektor, amit a szemkörnyéki lilás, kékes elszíneződésekre használ. Előtte szemcseppel éri el, hogy a szemfehérje tiszta és ragyogó legyen, amitől máris frissebb, élénkebb hatást kelt a tekintet.

Érett bőrre gyakran ajánlják a ragyogásfokozó és a hidratáló alapú, könnyed alapozókat, ám olykor nehéz megtalálni azt a formulát, amelynek állaga és színe is tökéletesen megfelel az igényeknek. Tamara egy közepes és egy lazúrosabb, natúr árnyalatú folyékony alapozót kever össze. Míg az egyik túl fényes, a másik túlságosan matt felületet ad, remekül kiegészítik egymást. Hogy a smink elérje fiatalító hatását, fontos, hogy ne elnehezítse, hanem üdévé tegye az arcbőrt.

A sűrűbb készítmények egyébként hialuronsavval is szépen hígíthatók. A természetes hatás érdekében először kézzel egyengeti el a festéket az arcán, majd nedves szivaccsal ütögeti a bőrébe, így nem ül meg a ráncokban, szépen rásimul az egyenetlen felületekre is.

Mindent pontosan megmutat, hogy milyen formájú ecsetet használ egy-egy mozzanatnál, melyik termékből mennyit visz fel, és hogyan dolgozza össze a színeket. A videóra kattintva, a beállítások gombnál lehet kiválasztani a magyar nyelvű feliratot. Lejjebb görgetve, a videó alatt fel vannak tüntetve a smink elkészítéséhez használt termékek.

Mivel télen szárazabb a bőre, csak egy könnyed préselt púdert használ fixálásra, amit puha, lágy ecsettel paskol rá finoman azokra a területekre, ahol nincsenek mélyebb ráncok. A durva szemcsés kőpúderek megülnek a barázdákban, így láthatóbbá teszik azokat, illetve felerősítik a száraz felületek érdességét. Ráadásul olyan porózus réteget hagynak az arcon, amitől az sokkal szárazabbnak, rugalmatlanabbnak tűnik.

Az élénkítő hatású szemfestési technikáját is megmutatja Tamara, selyemfényű, gyengéd csillogással éri el, hogy a tekintete élénk, üde legyen. Ugyanígy a pirosítóval és a rúzzsal sem esik túlzásba, finom, derűs árnyalatokat használ, melyek felpezsdítik a megjelenését. Egy kis highlighterrel trükközik, hogy az arccsontok felett feszesebbnek tűnjön a bőre, a visszafogott ragyogástól sokkal frissebb a kinézete.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés