Egyszerű, finom módon megoldható a sminkelés, csupán egy kevés gyakorlatra van szükség a visszafogott, tökéletes eredményhez. Akadnak olyan bakik, amelyek még egy fiatal arcot is képesek fáradtnak és nyúzottnak mutatni, ám bizonyos sminklépésektől az életkor előrehaladtával érdemes megválni. 50 felett már másképp mutat a bőrön a testesebb alapozás vagy a kontúrozás, a túlzott árnyalás például felerősítheti a barázdákat és látványosabbá teheti a megereszkedett területeket. Más optikai effektekhez kell folyamodni, hogy frissebb, üdébb, kipihentebb hatást keltsen az arc.

hirdetés

Egy ízléses smink minden életkorban előnyös lehet, ám, hogy valóban szép legyen az eredmény,  idővel nem árt felülbírálni a megszokott, berögzült sminklépéseket, illetve a korábban kedvelt kozmetikumokat is érdemes lecserélni, hiszen a bőr tulajdonságai és igényei egyaránt megváltoznak a korral. A bőr szerkezete jelentősen átalakul az évek alatt, egyre szárazabbá, rugalmatlanabbá válik, az itt-ott megjelenő ráncok és szarkalábak pedig texturáltabbá teszik a felületét.

Akik csodás, rugalmas arcbőrt nyertek a genetikai lottón, igazán szerencsésnek mondhatják magukat, ám a nők többségét ötven év felett már érinti a bőröregedés problémája, így ebben az életszakaszban óvatosabban kell bánni a sminktermékekkel.

Számos esetben nem az a cél, hogy a felkent kencék fiatalítsanak. Sokkal fontosabb, hogy a smink ne pakoljon rá pluszéveket a viselőjére. Elég pár apró baki, s máris erőteljesebbé, mélyebbé válnak a barázdák, szűkebbnek hat a tekintet és szárazabbnak tűnik a hámréteg.

Persze a kellemetlen eredmény könnyedén elkerülhető, ha semmiféle kozmetikum nem kerül fel az arcra, ám bizonyos alkalmakkor elkerülhetetlen egy leheletnyi smink felvitele. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nem csupán a társadalmi elvárások miatt „divat” a szimpla hétköznapok során sminkelni, a léleknek és az önbizalomnak éppúgy jót tesz a finom, könnyed makeup.

 

A sminkelés 50 felett sem bonyolult, ha ezekre a lépésekre odafigyelsz

A sok púder kiemeli a ráncokat

Bár a jól megválasztott púder valóban egységessé teszi a bőrfelszínt, ötven év felett már óvatosan kell bánni vele. A vastag réteg természetellenes hatást kelthet, a bőr textúráját művinek mutathatja. További problémát okozhat, hogy mélyen beleül a barázdákba, ettől optikailag elmélyülnek a ráncok.

Használni lehet az imádott púdert, azonban csínján kell bánni vele. A felvitele előtt ajánlott megkocogtatni a púderes tégely oldalán az ecsetet, így a felesleges mennyiség nem az arcbőrön landol majd.

A sötét rúzzsal jobb nem kísérletezni

Noha a sötét rúzsok roppant divatosak manapság, nagyon kevés nőnek állnak igazán jól a mély tónusú verziók. Az élénk színekkel semmi probléma nincs, ám ezek a bordós, barnás árnyalatok kifejezetten öregítő hatásúvá varázsolják a sminket, ezzel együtt a megjelenést. Bizonyos kor felett a bőr megereszkedésével egyre nehezebbé válik a tökéletes ajakvonal megrajzolása, a sötét rúzsok pedig kifejezetten szembetűnővé teszik az apró bakikat, ahogy a száj egyenetlen széleit is.

Továbbá már csak színükből adódóan is rádobnak pár évet az eredeti életkorra. A finomabb, rózsaszínes árnyalatok sokkal inkább üde hatást kölcsönöznek a bőrnek, fiatalossá és könnyeddé varázsolják a külsőt.

A túl erős szemöldökvonal öregítő hatással bír

A szemöldök formázása nem maradhat ki a tökéletes sminkhez vezető lépésekből, azonban semmiképp nem szabad átesni a ló túloldalára. Noha való igaz, hogy keretet ad az arcnak és kiemeli a ragyogó tekintetet, ezek a pozitív tulajdonságok csupán akkor jelennek meg, ha nem szalad meg a szemceruza. A forma kiigazítására, korrigálására sokan túl sötét színt választanak, amitől szigorú, mogorva hatást kelt az egész arcberendezés.

A szépen ívelt szemöldök megemeli a szemhéjakat, tágabbra nyitja a szemeket. A természetességre kell törekedni, mind színben, mind pedig a formát tekintve. A haj árnyalatához passzoló, inkább világosabb ceruzát vagy formázót kell alkalmazni, így garantáltan elkerülhető az öregítő hatás.

 

A szemceruzával is óvatosan kell bánni

A szemceruzák között egyértelműen a fekete az ász, ez a legelterjedtebb árnyalat. Ettől függetlenül nem árt tisztában lenni vele, hogy az éles kontrasztok és a látványos vonalak jelentősen öregítik a megjelenést. A szigorú vonallal körberajzolt szem oOptikailag összehúzza a tekintetet, és felhívja a figyelmet a mimikai ráncokra. Érdemes finomabb tónusokkal kísérletezni, a fehér verzió például nemhogy pluszéveket dobna az arcra, inkább üdévé teszi a szemeket és azok környékét.

A sminkelés lépései között 50 felett is ott van a pirosító, de csak módjával!

Egy finom színt nem árt adni az arcbőrnek, hogy ne keltsen sápatag és nyúzott hatást a megjelenés, azonban meg kell húzni egy határt. Ahogy a púder esetében, úgy a pirosító terén is igaz, hogy természetellenes hatást kelt a túlzásba vitt mérték, ráadásul kihangsúlyozza a bőr textúráját.

A folyékony, kenhető állagú pirosítók sokkal finomabb és naturálisabb hatást keltenek, ötven felett érdemes átváltani ezekre a kozmetikumokra a poros textúra helyett, melyekkel ráadásul könnyebb a sminkelés.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés