A turistaszandál népszerűsége a nyolcvanas években lobbant lángra, majd pár év tündöklés után eltűnt a süllyesztőben, és azóta inkább csak divatbakiként kerül említésre. Ám úgy tűnik, a Chanel ezt is képes volt trendi darabbá tenni, így, amíg tart a meleg idő, az utcákat ellepik az NDK-s stílusú szandálok!

hirdetés

Az utóbbi években elég sok múltbéli divatelemmel találkozhattunk már, így mondhatni, már semmi sem okoz meglepetést. A sikkes fazonok felújított verziói szépen beépültek a mindennapi öltözködésbe. Ám az elmúlt időszakban arra is sok példát láthattunk, ahogyan a tervezők a jó ízlés határait feszegették egy-egy retró darabbal.

Ismét menő a turistaszandál: a Chanel tette népszerűvé

A nem éppen nőies fazonú, de kétségkívül kényelmes turistaszandál sokak emlékezetében megmaradt, hiszen volt idő, amikor csak ilyen darabokat lehetett látni a strandokon, üdülőövezetekben. Később az urbánus utcai öltözékekbe is bekerült, főként sportosabb öltözékekkel, illetve övtáskával, baseball sapkával kombinálva.

Ekkortájt az NDK-szandál becenevet is ráaggatták, ezzel is utalva az eredetére. Az amúgy kissé ormótlan, előnytelen lábbelit sokan fehér zoknival egészítették ki, ami szintén a ciki kategóriából nőtte ki magát vagány és menő divathóborttá.

Bár a sportos szandált sikerült jó időre elfelednünk, úgy tűnik, hogy a divatbakiként megbélyegzett fazon csak keveset pihenhetett az elfeledett trendek raktárában, mivel manapság ismét lépten-nyomon felbukkan a nyári szezonban.

 

 

Az új őrület a Chanel nevéhez köthető, Virginie Viard az utóbbi időben egyre több múltbéli divatelemmel egészíti ki a luxusmárka kollekcióit, és ebben a sportos darabban is meglátta a lehetőséget. Először tavaly nyáron bukkant fel a divatbloggerek ruhatárában, ám idővel rákaptak a kisebb márkák is, így a jól ismert üzleteket ellepte az NDK-lábbeli.

Tény, hogy a turistaszandál roppant kényelmes, így ideális viselet egész napra. Ennek ellenére nem ez a lábbeli jut az eszünkbe, amikor nőies utcai öltözékben gondolkodunk. Pedig a Chanel szorgalmazásával a turistaszandál ma már nem csak sportos jellegű szettekben kap helyet, hanem elegáns stílusú bermudák, sikkes szoknyák, és romantikus nyári ruhácskák mellett egyaránt felbukkan.

A meglepő stílusmixeknek köszönhetően idén blézerrel, kosztümmel, és még a rusztikus, fodros egészruhákkal is összeboronálható. A végeredmény minden bizonnyal divatos lesz, de ez a kis csavar cseppet sem támogatja a nőiességet. A kosztümökkel meglehetősen furcsán hat ez a lábbeli, ezért inkább lezserebb nadrágokkal, ingekkel variáld.

A tursitaszandál esetében jobban számít a kiegészítők összhangja: egy sikkes táskával, ékszerekkel sokkal nőiesebbé tehető az összeállítás, és a végeredmény hasonló lesz, mint amikor edzőcipő bolondítja meg a nőies stílusú öltözéket.

 

Kiemelt kép: Jeremy Moeller / Getty Images.

Képgaléria képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés