A tervezők 2021-ben sem szeretnének megszabadulni a retró irányzatoktól, hiszen a jövő évi kollekciókban jócskán található múltidéző ruhadarab. Most a Chanel egy igazán megosztó trendet frissített fel, hiszen a kifutón szinte minden modell a leggings és a szoknya kombinációját viselte.

hirdetés

Az elmúlt években már számos múltbéli trendet rángattak elő a tervezők, és eddig szinte csakis jól jártunk velük. A sikkes darabokat a mai irányzatokhoz illeszkedve gondolták újra, így a modern nő ruhatárában is megállják a helyüket, sőt! A nyolcvanas-kilencvenes évek divatmorzsái eddig hatalmas inspirációs forrást jelentettek a dizájnerek számára, ám most mégis úgy tűnik, hogy közelebbi vizekre eveznek.

A kétezres évek eleje valódi kavalkád volt. A sportosabb fazonok keveredtek a nőies kreációkkal, és nem létezett olyan, hogy túl sok. Minden csillogott, a divatimádók pedig cseppet sem óvatoskodtak a színekkel, mintákkal. Ennek a korszaknak köszönhetjük többek között a plüssmelegítőt, és azt a megállapítást, hogy nincs ízléstelen divat, csak bátortalan hozzáállás. Akkoriban tanultuk meg azt is, hogy a leggings bármivel, akár még szoknyával is viselhető. Később ezt a botlást visszaszívta a divatvilág, de a retró hangulat és a praktikum jegyében újra felmelegítésre került.

A Chanel szerint a leggings és a szoknya párosa igenis menő!

A Chanel pár hete mutatta be a Métiers d’Art kollekciót, ami egy külön vonalat képvisel a divatház kreációi között. Virginie Viard a legtöbb szerelést leggingsszel egészítette ki, amitől igazán formabontóvá vált a végeredmény. A divatházra jellemző minták továbbra is uralkodóak, ahogyan az anyaghasználat sem változott, ezt a klasszikus eleganciát spékelte meg a tervező a sztreccs anyagú testnadrággal.

Az eltérő stílusú darabok egy igazán különleges elegyet alkotnak, amelyben egyszerre van jelen az elegáns hölgy és a modern, nagyvárosi nő.

A képeket elnézve, egyik összeállításnál sem érezzük, hogy a leggings felesleges lenne, hiszen a színek nagyszerűen harmonizálnak, ezáltal egy tökéletes kompozíciót kapunk.

Ebben az újragondolásban meg kell hagyni, valóban ízléses, nőies kiegészítő fényében tetszeleg a cicanadrág, sőt, csodásan kihangsúlyozza az egyes darabok egyediségét.

 

A Chanelnek sikerült az egyik legmegosztóbb trendet új, nagyon is fogyasztható köntösbe csomagolnia. A nőies összeállításokban tökéletes összhang uralkodik, így a divatbaki szó eszünkbe sem jut a látottak alapján.

Képek: Chanel. 

  • Megosztás:
hirdetés