Az öltözködést illetően, minden testalkatnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. A kis mellek alapvetően nem jelentenek akadályt a dekoltált fazonok terén, sokan azonban úgy érzik, kevésbé nőiesek, ha nem rendelkeznek szembetűnő domborulatokkal. Természetesen ez nincs így, de ha valakit nagyon zavar, trükkös fazonválasztással sokat javíthat az önbizalmán. A cicik felpolcolására semmi szükség, egy jó összeállítással remekül hangsúlyozható a vékony alak, és megteremthető az arányok egyensúlya.

hirdetés

 

A formás dekoltázs push-up hatás nélkül is figyelemfelkeltő lehet, pláne, ha a mellek mérete – az arányokat tekintve – jól passzol a testalkathoz. A vékony testalkatra gyakran fogják rá, hogy fiús, de ez ellen könnyen lehet tenni nőies öltözködéssel.

Manapság minden adott ahhoz a kínálatban, hogy finoman és szolidan, kényelmetlen alápárnázás nélkül is hangsúlyba kerüljön a ruha kivágása. Akadnak olyan ruhák, melyek kifejezetten kis domborulatokon mutatnak jól, és nem kell attól tartaniuk a viselőiknek, hogy itt-ott lötyögni fog, vagy vészesen eláll a fazon.

A kis mellek nem szabnak gátat a nőiességnek

A hetvenes években a nők egy időre elfejeltették a melltartó viselését. A kilencvenes években újra fellobbant ez a trend, de nem sokkal később a push-up vette át a hatalmat a kis cicikre szabott melltartók között. A tömött fehérneműk viselése igazán ízléses és nőies látványt tud nyújtani, viszont valljuk be, nem a legkényelmesebb és legegészségesebb dolog a mindennapos viseletük.

A vastag párnák és a merevítőszálak egyaránt rontják a komfortérzetet. Ráadásul sok esetben nem passzol a méret, mert a keblek formája is erősen meghatározza a fazont. Nem túl megnyerő látvány, ha a cicifix eláll az idomoktól, így az előrehajolás kínos pillanatokat okozhat egy-egy kivágott felső esetében.

 

Ebben a videóban a vlogger olyan melltartókat mutat be, melyeket kifejezetten kis mellekre terveztek. Tapasztalataival támasztja alá a tanácsait, mivel egy idő után megunta, hogy boltról-boltra járva sem talált a méretében megfelelő darabokat. Majd számos szettel igazolja azt, hogy a  nyitott dekoltázs laposabb mellekkel is tud nőiesen és szépen mutatni.

 

A kis mellekre javasolt ruhák és felsők mind szerepelnek a nyár legtrendibb holmijai között, így senkinek sem kell úgy éreznie, hogy le kell mondania a divatról. A fazonok nagy része a mellkasnál feszesebb, hogy csinosan illeszkedjen a test vonalaihoz.

Az empire-szabású és darázsolt típusú dekoltázsok optikailag megemelik és szépen formálják a melleket. Ebben az esetben előnyt élveznek a kisebb méretű keblek, melyek teltebbnek tűnnek a vízszintes szabásvonalak hatására.

A puffos ujjak sokak alkatát szélesítik, a vékony, kis mellű nők számára azonban ideális. Egy szélesebb nyakkivágással megspékelve, széthúzzák a sziluettet, és kiemelik a domborulatokat. Így kipárnázás, felpolcolás nélkül is hangsúlyosabbá válnak a nőies idomok, persze nem árt ügyelni arra, hogy ne lógjon ki itt-ott a melltartó, mert az lerombolja az összképet.

 

Lehet játszani a színes mintákkal, a húzott, ráncolt anyagokkal, és a dekoltázst szegélyező fodrokkal is, melyek nőiesebbé teszik a sziluettet. A szélesen ívelt, spanyol nyakkivágás kisebb és nagyobb cicikkel egyaránt szexi látványt nyújt.

 

A zárt felsők választásánál nyáron érdemes hátul kivágottat választani, ami finomabb hatást kelt a kirívóan mély nyakkivágásoknál. Az efféle topok melltartó nélkül viselve sem válnak közönségessé, persze nem mindegy, milyen fazonok társulnak hozzájuk. Ha ennyire szembetűnő a szabadon hagyott bőrfelület, a többi fazon lehetőleg legyen visszafogott.

 

A bralettek és a csőtopok is bátran bekerülhetnek a ruhatárba. Amennyiben tökéletesen passzol a méret, úgy nem fog lecsúszkálni a felső. De olyan pánt nélküli melltartóval is kombinálhatod ezeket a darabokat, amelyek vékony gumicsíkkal vannak ellátva a kényelmes tapadás érdekében.

Hogy ne legyen túlságosan kirívó a szett, a falatnyi topok sokat láttató szabását ellensúlyozd egyenes vonalú, bő zakókkal, vagy ingekkel. Esetleg lazán összekötött blúzzal is viselheted a melltartótopot.

 

A karcsú alak zöld utat enged a lezser fazonoknak. Az oversize darabok például kifejezettel előnyösek a kevésbé telt alkatokon, így a trendi bő ingek és pulcsik is nagyon szépen mutathatnak.

Kiemelt kép: Edward Berthelot/Getty Images.

Cikkfotók: Claudio Lavenia, Jeremy Moeller, Edward Berthelot, Christian Vierig, Edward Berthelot, Jeremy Moeller/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés