A nyolcvanas évek kedvenc fazonjai ismét bekerültek a divat vérkeringésébe, melyek között a vállhangsúlyos felsők is gyakran felbukkannak. A puffos ujjak és a válltöméses megoldások mellett a széles gallérszabások úgyszintén alkalmasak arra, hogy optikailag karcsúsítsák a derék és a csípő vonalát. Persze, nem mindegy, hogyan viseled őket a hatás kedvéért.

hirdetés

A kerekeded csípő roppant nőies, és nem is az a cél, hogy takarásban legyen. Ám, ha szélesebb a vállvonalnál, az arányok eltolódnak, a felsőtest kárára. Ebben az esetben, hiába karcsú a derék, nem érvényesül annyira, és a lábak optikailag rövidebbnek tűnnek.

Bár a vállhangsúlyos felsők viselésekor több alkati adottságot is figyelembe kell venni, hogy ne szélesítsék előnytelenül az idomokat, a körte testalkatúak bátrabban trükközhetnek velük.

A vállhangsúlyos felsők alakformáló hatása

Rövid nyak, széles hát és váll, illetve nagy mellméret esetén nem mindig szerencsés a buggyos ujjú, hangsúlyos vállú blúz vagy blézer, ezért körültekintően kell megválasztani a fazont.

Akár egy feltűnő, széles gallér is megfelel a célra, hogy optikailag széthúzza a vállvonalat, ezáltal a csípő keskenyebbnek, a test pedig arányosabbnak tűnik. Célravezető lehet enyhén bővülő, A-vonalú szoknyával, esetleg nadrággal viselni az adott darabot, mert ezek a szabások slankítják a csípőt, és ugyanúgy az arányok kiegyenlítésére törekszenek.

Ha alapvetően nincs gondod a méreteiddel, csupán magabiztosabban szeretnéd viselni a szűk szoknyádat, akkor éppúgy bevetheted a most divatos fodros ujjú, galléros, valamint válltöméses feslőket. Mutatjuk, hogyan érheted el a divatosan stílusos, harmonikus összhatást.

 

Kiemelt kép: Edward Berthelot/Getty Images.

Képgaléria képei: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés