A telt alakú blogger fotókkal bizonyítja, hogy nem a ruha mérete számít, bármilyen alkattal lehet stílusos és sikkes egy nő. Katie Sturino neve már nem ismeretlen a divat világában jártasak számára, hiszen igencsak egyedi módon igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy nem a testsúlyon múlik a csinos és nőies öltözködés.

hirdetés

Bár a divatvilág egyre elfogadóbbá vált az évek során, sok nő számára még mindig biztatásra van szüksége ahhoz, hogy meg merje mutatni saját, egyéni stílusát. Sokan úgy érzik, a pluszkilók határozzák meg, mit vehetnek fel és mit nem, bő holmikkal takargatják alakjukat, és semleges szettek mögé rejtőznek, mert kevés az önbizalmuk. A legtöbb nő manapság önértékelési problémákkal küzd, képtelen megfelelni a vélt vagy valós társadalmi elvárásoknak.

Katie Sturino éppen ez ellen küzd, amit igencsak egyedi és szerethető módon tesz. A telt blogger imádja a divatot, így ezen keresztül üzen mindazoknak, akiket nem nádszálvékony alkattal áldott meg a sors. Videóiban arra hívja fel a figyelmet, hogy sokszor a nagyobb méretek sem megfelelőek egy telt alkatú nő számára. Gyakran ugyanolyan rövid, vagy majdnem olyan szűk lehet egy-egy ilyen darab, mint a kisebb méretezésű verziók.

A telt blogger bebizonyítja, nem a ruha mérete számít: híres nők szettjeiben pózol

Katie Sturino nem csupán a ruhaméretezés hibáiról számol be, azt is igyekszik megmutatni, hogy egy telt alkaton legalább annyira jól mutatnak bizonyos fazonok, mint a vékonyabb sziluetten. Ennek érdekében különleges küldetésre szánta el magát, híres nők szettjeibe bújik, ezzel bizonyítja be, hogy igenis a kisugárzás az, ami sokat nyom a latba.

A lehető legpontosabban próbálja leutánozni az összeállításokat. Néha még az is sikerül, hogy teljesen azonos darabokat viseljen, mint az ismert nők. Modellek, énekesnők és színésznők szettjeiből éppúgy válogat, de a manapság népszerű divatbloggerek által viselt szetteket sem szorítja háttérbe. A sikkes, szexi fazonok legalább olyan jól mutatnak rajta, mint egy vékonyabb testalkatú nőn. Még a pózokat is igyekszik tökéletesen levenni, így még azzal sem lehet vádolni, hogy a megfelelő beállással igyekszik kompenzálni a ruhaméretet.

 

Katalin hercegné szettjeit gyakran másolja

Katalin hercegné rendkívül sikkesen, kifinomultan és nőiesen öltözik. Legyen szó egyszerű nadrágos összeállításokról, vagy egy gyönyörű ruháról, nem tud hibázni. Karcsú alakjával mindenkit lenyűgöz, ám az általa viselt darabok nem csupán a vékony testalkaton mutatnak igazán jól. A telt blogger számos szettjét leutánozta már, mindegyik elképesztően csinos és mutatós hatást kelt.

Ismert színésznők és énekesnők által viselt darabokban is szívesen pózol

Vanessa Hudgens, Miley Cyrus, Meryl Streep és Anne Hathaway szettjeit is leutánozta már a blogger. Akadnak olyan fazonok, melyek nem csak a nádszálkarcsú testalkatokhoz passzolnak, kerekded idomokkal éppúgy bátran viselhetők.

Gwyneth Paltrow, Blake Lively, Lily Collins hétköznapi szettjeiben is irtó sikkesen mutat Katie Sturino.

A karcsú modellek ruhái sem maradhatnak ki a sorból

Kendall Jenner, Chrissy Teigen és Hailey Bieber sem maradhatott ki a szórásból. A legfontosabb üzenet talán az, hogy a vékony, karcsú alkattal rendelkező modelleken látott szetteket éppúgy viselheti egy teltebb nő is.

A szexi ikonok mellett is irtó dögös

Beyonce és Jennifer Lopez dögös, szexi ikonnak számítanak, holott egyikük sem rendelkezik nádszálkarcsú formákkal. Mégis mindenki rajong kisportolt, tónusos alakjukért, ami nem is véletlen. A telt blogger magára öltötte az általuk viselt holmikat, az eredmény pedig önmagáért beszél.

A divatbloggerek szettjeit is bátran viseli

Számos nő követ manapság divatbloggereket, hiszen stílusuk remek inspirációként szolgál a mindennapokra. Ők általában naprakészek, ha divatról van szó, így rendszerint sikkes szettekben mutatkoznak. Katie Sturino bebizonyítja, hogy az aktuálisan felkapott fazonok éppen olyan jól mutatnak teltebb alakon is.

 

Kiemelt kép: Dia Dipasupil/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés