A súlyzós edzés is kiterjedhet a has feszesítésére, szálkásítására. A hasazásról általában ugyanazok a felüléssel kombinált, fekvő vagy plank helyzetben végezhető gyakorlatok jutnak a nők eszébe, pedig másfajta opciók is léteznek. Álló pozícióban, súlyt emelgetve is megdolgoztathatod a hasfal izomzatát, ráadásul ezek a gyakorlatok hatékonyan kombinálhatók plankeléssel. Nem kell rögtön kőkemény feladatokra gondolni, kezdésként a kisebb súly is megteszi. A súlyzós hasedzés nem csupán feszesebbé teszi a hasfalat, de a derékpuklikat is szépen lefaragja.

hirdetés

Az alakformálás nem merül ki a kardióban, hiszen a súlyvesztéstől nem válnak automatikusan feszessé az izomcsoportok. Ezért is szokták javasolni, hogy a két edzéstípus kombinálása a legideálisabb, hiszen így azon túl, hogy a szervezet felhasználja a meglévő tartalékait, az izmok is fejlődni tudnak. Fogyás esetén ez úgyszintén hasznos, mivel az izmoknak jóval több energiára van szükségük, és még több kalóriát éget el a szervezet mozgás közben.

Ezért fontos a has erősítése

A lokális edzéseket sokan alábecsülik, hiszen különálló gyakorlatsorként tekintenek rájuk. Tény, hogy az egyes izomcsoportokra fókuszáló 10-15 perces tornákkal nem lehet lefogyni, ám hozzájárulnak a folyamathoz, vagyis nagyszerű kiegészítései lehetnek egy nagyobb, komplexebb edzéstervnek, melyben egymást váltják a különféle feladatsorok, kardióval megfűszerezve.

A hasfal a kritikus területek közé tartozik, hiszen sok nőnek ide rakódik le legkönnyebben a felesleg. Ez még akkor is előfordulhat, ha máshol nincsenek zsírpárnák, ám a hasizmok mégsem annyira feszesek, így előredomborodhat az apróbb pocak, ami szűk, feszes ruhákban zavaró lehet.

A kiálló has önmagától nem tűnik el, célzott formálásra van szükség. Az edzés és a rostban gazdag étrend elősegíti az izmok erősödését és az apróbb pocak eltűnését. A hasi zsír az emésztést is hátráltatja, ezért érdemes időt szánni a területre.

Hatékony súlyzós hasedzés, ami szépen formálja az izmokat

A hasi izmok viszonylag könnyedén formálhatók, gyorsan regenerálódnak, a rendszeresen elvégzett rapid edzések eredménye is látható, ha az megfelelő mennyiségű kardióval egészül ki. A pár perces gyakorlatsorok legnagyobb előnye, hogy könnyedén beilleszthetők a rutinba, és a nap bármelyik szakaszában elvégezhetők. A legtöbb mozdulatsorhoz nincs szükség külön eszközökre, ha mégis, azt legtöbbször a háztartásban is megtalálod.

A lokális edzés még hatékonyabb lesz, ha súlyzós gyakorlatok is szerepelnek a sorban. Nem kell megijedni, kezdésként elég, ha két félkilós súlyt tartasz a kezedben. Amennyiben még csak ismerkedsz a gyakorlatokkal, akkor nem kell azonnal beruháznod az eszközre, hiszen két vizes palack is megteszi.

 

A másik eszköz a haspad, amit bármelyik sportboltban megvásárolhatsz. Ám akár a kanapéval is helyettesítheted, hiszen ezeknél a feladatoknál csupán a lábat kell rá felrakni. A feladatsor a has összes izmát kezelésbe veszi, miközben a deréktáji izmokra is fókuszál. A gyakorlatsor rendszeres elvégzése lefaragja az apróbb puklikat, és keskenyíti a derekat.

Természetesen önmagában nem elegendő a fogyáshoz, ám nagyban hozzájárul az alakformáláshoz. A változatos gyakorlatok garantálják, hogy ne und el magad, és élvezettel végezd a feladatsort. A súlyzós edzés remek kiegészítése lehet a karidónak, vagy akár kombinálhatod saját testsúlyos gyakorlatokkal. A feszes hashoz szükséges a rendszeres testmozgás, rostban gazdag étrend és a megfelelő mennyiségű folyadék, így lesz tartós az eredmény.

 

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés