Milva Spina a harmincas éveiben rengeteg elutasítást kapott az ügynökségektől, ám ma már az egyik legkeresettebb, legismertebb ősz hajú modell, aki sok magazinfotózásnak és reklámforgatásnak a szereplője, szerte a világban.

hirdetés

Az osztrák modell történetének hallatán sokan felsóhajtanak: végre egy nő, akit nem a kora miatt mellőztek, sőt, ahogy idősödött, úgy vált egyre sikeresebbé a divatszakmában! Milva Spina karrierútja szerencsére nem egyedülálló, hiszen sokan manapság negyvenéves koruk felett futnak be manökenként.

Akkor figyelt fel rá a divatszakma, amikor idősödni kezdett

Spina korábban felkapott stylist és sminkes volt, ezért gyakran fordult meg fotózásokon. Azt gondolhatnánk, hogy könnyebb dolga akadt így a váltással, de pont ellenkezőleg. Hiába kereste fel az ügynökségeket, a legtöbben figyelmen kívül hagyták. Volt, amikor a 171 centiméteres magassága nem felelt meg, máskor pedig egyszerűen csak nem látták meg benne a lehetőséget.

Emiatt Milva jó időre felhagyott a modellkarrier kergetésével. Mivel sokoldalú tehetség, ez egyébként is csak egy mellékág lett volna számára, amire afféle hobbiként tekintett. A sminkes és stílustanácsadói munkája teljesen lefoglalta, mellette pedig egy segítségnyújtó projekt vezetője lett, melynek célja, hogy a női foglyoknak második esélyt biztosítson.

Ám, ahogy egyre idősebb lett, a modellszakma figyelmét is bevonzotta a Linzből származó nő, aki abszolút természetességgel élte meg az öregedés folyamatát. Amikor őszülni kezdett, magától értetődő volt számára, hogy szabadon hagyja deres tincseit, ahelyett, hogy hajfestéssel takargatná.

Milva Spina ma az egyik legkeresettebb ősz hajú modell

Ez a fajta magabiztosság, természetesség és pozitív energia bűvölte el Horst Stasny fotóst, aki próbafelvételeket készített róla. Neki köszönhetően egy osztrák ügynökség szerződést kínált számára, és megtörtént az áttörés.

Milva Spina ma már sok modellügynökséggel áll kapcsolatban szerte a világban. Manapság ő az egyik legfelkapottabb ősz hajú modell Németországban, Svájcban, Görögországban, Franciaországban és Olaszországban is. Bár hobbiként akarta csinálni, annyira kapkodnak utána a márkák és fotósok, hogy minden idejét leköti ez a szakma.

Nem csak reklámforgatásokra és fotózásokra hívják, hanem a kifutókon is gyakran megjelenik. Rengeteget utazik a világban különféle modellmunkák kapcsán, így az is előnyt jelent számára, hogy a németen és angolon kívül franciául és olaszul is folyékonyan beszél.

 

Ha név szerint nem is, de az arca alapján bizonyára sokaknak ismerős lehet a gyönyörű modell.

 

Autót és cipőt is reklámozott már különféle spotokban, emellett számos magazinban jelentek meg fotói, például az Elle, vagy a Cosmopolitan hasábjain.

Ősz hajával sokakat inspirál, már csak azért is, mert rengeteg sötétebb bőrtónusú nő ódzkodik a deres tincseinek felvállalásától. Tény, hogy a fodrászok is inkább a rózsaszínes, hamvas barack, világos bézs vagy fehér árnyalatú bőrhöz javasolják, de Milvának nagyon jól áll a mézbarna arcszínéhez.

Bár csodaszép hajzuhataggal rendelkezik, nyilván nem csak ennek köszönheti sikereit. A modell energikussága lenyűgöző, az utazgatások, többórás divatbemutatók és fotózások mellett a modern tánc gyakorlására is szakít időt. Úgy véli, ezzel a mozgásformával nem csak a testét tartja karban, hanem kecses, finom mozdulatait is a táncóráknak köszönheti.

Jógázni és snowboardozni is nagyon szeret, általában aktív kikapcsolódással tölti a szabadidejét. Ami azt illeti, ez meg is látszik a csodás alakján.

Kiemelt képek: milva.spina/Instagram.

  • Megosztás:
hirdetés