Az idei Met-gála több szempontból is különleges volt, a rendezvény házigazdájaként és társelnökeként Jennifer Lopez ugyancsak emelte az est fényét, gyönyörű ruhája nem sokat bízott a képzeletre. Bár magasra tette a lécet ruhaválasztásával, sokan megugrották, elképesztő kreációkban jelentek meg a hírességek.

hirdetés

Az év legfontosabb és egyben legizgalmasabb divateseménye a Met-gála, ami nem csupán egy adománygyűjtő est, hanem a divat változásának, fejlődésének, kreativitásának ünnepe, így ezen a rangos eseményen valóban a ruhák, valamint a tehetséges tervezők, alkotók kerülnek reflektorfénybe.

A hagyomány szerint minden évben május első hétfőjén tartják meg a különleges rendezvényt, melynek elsődleges célja, hogy adományokkal éltessék tovább a Metropolitan Museum of Art’s Costume Institute gyűjteményét, amely a különféle divatkorszakok és jelmeztervezők műremekeit mutatja be évről évre változó kiállításaival. Hogy az esemény ekkora figyelmet kapott az évek során, és úgymond túlnőtt a jótékonysági vacsora határain, főként Anna Wintournak köszönhető.

A szórakoztatás úgyszintén nagy szerepet kap, hiszen a rendezvény kiemelt vendégei, a hírességek rendszerint gyönyörű, meghökkentő és izgalmas ruhákkal kápráztatják el a nézőket, amelyek bevonzzák a média figyelmét.

A feltűnő és egyedi, gyakran monumentális elemekkel díszített ruhák nem öncélúan kerülnek szem elé, az est tematikájának megfelelő dresszkód lehetővé teszi, hogy nagyobb körben bemutatkozhassanak olyan kreatív alkotások és ruhaköltemények, amelyek elrugaszkodnak a valóságtól és teret engednek a képzelet szabadon szárnyalásának.

A divatszakma kézműves haute couture műremekei, sőt, a múlt legnagyobb alkotásai úgyszintén figyelmet kaphatnak ebben a formában, ráadásul a sztárok is felfedhetik egy egészen más, a hétköznapitól eltérő oldalukat.

Az idei Met-gála május 6-án, hétfőn – magyar idő szerint hajnalban – került megrendezésre New Yorkban, a Metropolitan Művészeti Múzeumban, Jennifer Lopez, Zendaya, Bad Bunny és Chris Hemsworth közreműködésével. Anna Wintour mellett idén ők voltak az est társelnökei.

A 2024-es Met-gála legizgalmasabb ruhakölteményei: Jennifer Lopez estélyije mindent vitt

Már csak a témája miatt is elképesztően különleges volt az idei Met-gála, hiszen a Sleeping Beauties: Reawakening Fashion – magyarul: Csipkerózsikák: Újraébredő divat című kiállításra reflektált, ehhez kapcsolódott a hivatalos dresszkód, amely a The Garden of Time megnevezést kapta, ami magyarul annyit tesz: Az idők kertje.

Noha mindig van egy megszabott irányvonal, ami alapján a vendégek és a hírességek felöltözhetnek, nincs nagyon megkötve a kezük, hiszen bárki szabadon értelmezheti a feldobott témát, amit saját ízlésének, fantáziájának megfelelően formálhat kreatív módon, kihasználva a divatvilág majdhogynem végtelen lehetőségeit.

 

Az alaptéma most is sokféle elképzelésben köszönt vissza a ruhák dizájnjában, volt, aki az újraébredő divatot jelenítette meg egy korábbi tervezésű, újragondolt estélyivel, de a varázslatos kert elemei éppúgy felbukkantak virágok, ágak és egyéb kézműves díszítések formájában.

Jennifer Lopez gyönyörű, áttetsző ruhában mutatta meg fantasztikus alakját, a Schiaparelli kristályokkal kirakott darabja egyedülálló módon jelenítette meg az összefonódó ágakat és virágokat. A kézi hímzés elkészítése több mint 800 órát igényelt, ráadásul nagyjából 2,5 millió gyöngyöt varrtak fel rá.

Pamela Anderson egy Oscar de la Renta kreáció mellett döntött, az egyedi tervezésű darabot pedig tollas hajdísszel tette izgalmasabbá. Ezúttal nem mondott le a sminkről, de roppant finoman volt kifestve, ami jól passzolt a szolid, múltidéző estélyihez.

Sarah Jessica Parker ezüstös virágokkal díszített ruhában érkezett az eseményre, a különleges Richard Quinn darabot a kalap teszi még izgalmasabbá. A finom csipkék és kristályok egyvelege időtlenné varázsolja ezt az egyedi alkotást.

Cardi B úgymond túlteljesítette a feladatot, kétségkívül az egyik legemlékezetesebb ruhát viselte az est folyamán. Tekintélyes méretű szoknyarészével majdhogynem a teljes előcsarnokot elfoglalta, elképzelésünk sincs, hogyan foglalt helyet a vacsoraasztalnál. A fekete avantgárd mesterművet a feltörekvő Windowsen nevű márka dizájnere, Sensen Lii tervezte, valószínűleg nem egy kis műhelyben állították össze a monumentális tüllös részleteket.

Míg sokan a virágokat és a növényeket, Uma Thurman a pillangókat állította reflektorfénybe álomszép ruhájával. Tory Burch álmodta meg ezt a különleges kék és lila színben játszó taftruhát, amelyen kézzel festett háromdimenziós pillangódíszek ékeskednek. Nagyon ötletes és szép megoldás!

Ashley Graham csillogó fekete estélyi öltözéke titokzatosságot sugall. Ludovic de Saint Sernin tervezte ezt a gyönyörű, testhezálló darabot, ami kristályos és virágos díszítésével sziporkázik a vakuk fényében.

Demi Lovato szintén alakhangsúlyos, sellőfazonú ruhát választott, amely csillogó uszályával és ezüstös fényével beragyogta a termet. A Prabal Gurung műremekét ezüstös virágokkal hintették meg, így különösen passzolt a kert témájához.

Kiemelt képek: Aliah Anderson/Getty Images.

Képgaléria képei: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés