Nagymértékű súlyvesztés esetén számolni kell a megereszkedett bőr okozta esztétikai problémával, nyilván nem marad feszes a test, ha húsz kilónál is több feleslegtől szabadul meg az ember. Sokan szégyenkeznek emiatt, pedig nem kellene, úgy is fel lehet fogni, hogy ez a sikeres fogyás nyoma, a számtalan előny mellett csupán egy aprócska hátrány, ami ellen egyébként lehet lépéseket tenni. Ez a blogger igyekszik helyén kezelni a helyzetet, bátran mutatja meg testének folyamatos átalakulását, és nem hagyja annyiban a dolgot.

hirdetés

Ez a fiatal nő bátran dokumentálja a közösségi médiában testének változását, nem takargatja bőrének állapotát sem. Picivel több mint 50 kilótól szabadult meg, ami mögött nagy akaraterő és kitartó munka áll. Sokan támadták amiatt, hogy nem önerőből sikerült ekkora feleslegtől megszabadulnia, a kóros ételfüggőségben szenvedő blogger ugyanis orvosi beavatkozást vett igénybe, mivel az évek során kitágult a gyomra, emiatt nem tudta önerőből kontrollálni az adagokat.

Bár sokak szemében ez a könnyebbik út, az ételfüggőség hatalmas pszichés teher, így a fiatal nő éppúgy naponta megküzd a szörnyeivel, mint bárki más, aki hosszú évek után szakít egészségtelen életmódjával. Elindult egy úton, amit azóta egészséges étrenddel és rendszeres sporttal támogat, hogy ne essen vissza. Ahogy apadni kezdtek a kilók, a bőre kinyúlt és megereszkedett, de ez sem tántorította el kitűzött céljától.

Őszinte fotókon, hogyan változtatja meg a testet a fogyás

Nem várta, hogy rögtön feszes, izmos teste lesz az átalakulás után. Büszkén néz a tükörbe minden egyes nap, hiszen tudja, a megereszkedett bőr is a hatalmas sikeres fogyás egyik záloga.

Ugyanakkor teljesen átformálta az étkezését, sok olyan alapanyagot ültetett be az étrendjébe, amely segíti az izmok fejlődését és javítja a bőr regenerálódását, rugalmasságát.

A fehérjebevitelre különösen odafigyel, az edzések mellett szüksége is van erre, hogy meglegyen a kellő energiája. Rengeteg friss és párolt zöldséget fogyaszt, ezek a vitaminforrások nem csak a fogyást támogatják, antioxidánsaikkal a bőr javát is szolgálják.

Egyik posztjában említi a blogger, hogy az ételfüggőség teljesen más, mint felhagyni az alkohollal, vagy lemondani a dohányzásról. Az evésre senki nem mondhatja azt, hogy leszámol vele, ez nem olyasmi, amit mellőzni lehet az életünkből. Ezért nagyon könnyű visszaesni a rossz kerékvágásba. Beszámolója szerint a chips volt az egyik gyengéje, szeretett nassolni, ezért most az egészséges alternatívákat keresi, melyek vitaminokkal, ásványi anyagokkal táplálják a szervezetet és rostokkal segítik az emésztést.

A bloggert arra emlékezteti testének változása, mekkora utat járt be, milyen sok befektetett energiára volt szüksége ahhoz, hogy elérjen idáig. Bár megtanulta elfogadni önmagát, úgy érzi, ha valamin változtathat, hogy jól érezze magát a bőrében és növelje önbizalmát, akkor tesz ellene.

Nyilván a kinyúlt bőr nem húzódik vissza egy csapásra, de próbál javítani a helyzeten: súlyzós edzéseket végez, hiszen az izmok fejlesztésével a bőr nagyobb alátámasztást kap, vitamindús étrendje mellett pedig táplálékkiegészítőket is szed.

A bőre és a haja egyaránt megsínylette a nagymértékű fogyást, ezért speciális szépségvitamin-készítményekkel igyekszik helyreállítani a károkat.

Igaz, fokozatosan, két év alatt adta le súlyfeleslegének nagy részét, de így is hegek, striák és megereszkedett bőrfeleslegek maradtak rajta, ám ő ezt úgy fogja fel, hogy a visszamaradt nyomok arról a hihetetlen munkáról tanúskodnak, amit az elmúlt időszakban sikeresen véghez vitt.

A nagy súlytöbblet leadását sokan úgy képzelik el, hogy amint egyre kevesebbet mutat a mérleg, vele arányosan rögtön növekedni kezd az önbizalom.

Ez sajnos nincs így, nem csak fizikálisan, lelkileg is fokozatosan formálódik át az ember. Gyakran nem azt látja a tükörben, ami a valóság, és a fogyást követően is előfordulhatnak mélypontok. Ezért fontosak az ilyen őszinte posztok, melyek sokaknak segíthetnek átlendülni a nehézségeken.

Mindegy, hogy valaki vékony vagy teltebb, bármilyen alkatú nőt érinthet a testképével kapcsolatos elégedetlenség és bizonytalanság, ami önértékelési problémákhoz vezethet. Bár a testpozitív szemléletet gyakran összekötik a plus size bloggerek önelfogadást segítő ténykedésével, jó ha olyan példát is látunk a közösségi médiában, amely a fogyás fázisaival foglalkozik, és nem csak a test átalakulására koncentrál, hanem a belső útra, valamint a motiválásra éppúgy hangsúlyt fektet.

Sokan ugyanis nem számolnak azzal, hogy a fogyókúra nem ér véget a felesleg leadásával, a test formálódása hosszú folyamat. Bár vannak olyanok, akiknél nem mutatkozik jelentős bőrmegereszkedés a súlyvesztés következtében, másoknál igencsak szembetűnő a lassú regeneráció.

A tónusos, kisportolt, feszes alakért további lépéseket kell tenni. Ez a lány a nyers valóságot mutatja meg fotóival, maximálisan önazonos és őszinte. A megereszkedett bőr a fogyás természetes velejárója, kinek kisebb, kinek nagyobb mértékben. Rendszeres sporttal lehet rajta javítani, de akkor sem kell csalódottságot érezni, ha nem teljesen húzódik vissza a kinyúlt bőr.

A megereszkedett bőr a fogyás természetes velejárója

Ha valaki életmódváltásra szánja el magát, az már önmagában félsiker. A megtett lépéseknek pedig idővel szemmel látható nyoma lesz, ám nem csupán centikben mérve vagy a mérlegre pillantva észlelhető a változás. Nagymértékű súlyvesztés esetén a bőr megereszkedik, hiszen nem tud megfelelő mértékben regenerálódni. Pár kiló leadása esetén nem törvényszerű, de olykor éppúgy észlelhető a bőrfelszín petyhüdtsége, ám jóval kisebb mértékben. Ráadásul az a további rendszeres mozgásnak köszönhetően ismét visszanyeri feszes kontúrját.

A bőr megereszkedése tulajdonképpen nem csak a fogyásnak köszönhető, még akkor történik a folyamat, amikor felszaladnak a pluszkilók. Ahogy a zsírszövetek mennyisége növekszik, a bőr igyekszik helyet biztosítani nekik, ezért folyamatosan nyúlik. Ha ez a folyamat hirtelen zajlik le, megjelenhetnek striák is, hiszen a bőr nem képes olyan gyorsan alkalmazkodni a megújult testtérfogathoz, mint amilyen gyorsan felkúsznak a kilók.

 

A petyhüdtség mértéke egyénenként változó, számos tényező befolyásolja. Ilyen például az életkor, a genetikai adottságok, a leadott kilók száma, de az sem mindegy, hogy az illető mennyi ideig élt együtt a súlyfelesleggel. Nagymértékű fogyás esetén sokszor csak esztétikai műtéttel lehet visszaállítani a bőrt a feszes állapotba, míg az enyhén megereszkedett réteg ellen sebészi beavatkozás nélkül is lehet tenni. Az izomszövet mennyiségének növelése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a test visszanyerje eredeti kontúrját.

A megfelelő folyadékbevitel szintén hozzájárul ahhoz, hogy a bőr kellően rugalmas legyen. Alapvetően érdemes hatalmas figyelmet fordítani a kellő hidratációra – ahogy az arcbőrön korai ráncokat idézhet elő az elégtelen vízfogyasztás, úgy a fogyás következtében kialakuló plöttyedt területekért is felel.

Kerüljön jelentős fókusz a vitamin-, valamint fehérjebevitelre. A C-vitamin például jelentősen hozzájárul a megfelelő kollagéntermelődéshez, ami pedig elengedhetetlen a bőr megfelelő, feszes állapotának megtartásához. Fehérjére főként az izomépítés miatt van szükség, ami pedig rendkívül fontos a tónusos eredményhez.

Kiemelt kép: sophiegotsleeved/Instagram.

Kép a cikkben: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés