Helen Mirren színes egyénisége a kortalan stílusában éppúgy megmutatkozik, öltözékeiben gyakran szerepelnek élénk színek, és a rózsaszínnel sem fukarkodik.

hirdetés

Helen Mirren nem az elvárások rabja, haladó gondolkodásmódja a ruhaválasztásaiban és a frizuráiban is megnyilvánul. Nem érdekli, miként emészti meg a világ, hogy vannak, akik nem hajlandók skatulyákba és kategóriákba helyezni magukat akár az életkoruk, akár az ízlésük, testalkatuk vagy bármi más alapján.

A színésznő bőven a hetvenen túl is kísérletező alkat, aki kreatív játékossággal formálja megjelenését, miközben roppant elegáns. Ha valaki, ő aztán még a vattacukorszíneket is méltósággal tudja viselni, olyan könnyedén találja meg a közös pontot a vagány és a nőies stílus között, hogy rajta semmi nem hat harsánynak vagy hivalkodónak.

Mivel tombol a Barbiecore trend, manapság bárkire, aki rózsaszínben mutatkozik, könnyedén rásütik, hogy magával ragadta az irányzat, de Helen Mirren már régóta jó barátságban áll a pinkkel, hiszen a ruhatárában felbukkanó élénk színek az önkifejezés eszközeit jelentik számára.

Gyakran él az ideiglenes hajszínezés lehetőségével, így előfordult, hogy drámai kék frizurával vagy rózsaszín hajjal vonult végig a vörös szőnyegen.

Nem csak az alkalmi szettjeibe emeli be szívesen a pink árnyalatokat, a mindennapi összeállításaiban úgyszintén teret enged kedvenc tónusainak.

Ezek az élénk színek Helen Mirren kedvencei: szuper nőiesen variálja őket

Helen Mirren nemrég Olaszországban járt, és részt vett az Ora!-filmfesztiválon. Ezüstösen csillogó, üde nyári ruhájában sokakat elbűvölt, egyszerre idézte meg a vakító napfényben ezüstösen kéklő tenger csillogását és a mindent beborító leanderek fuksziaárnyalatát.

Könnyed stílusú, flitteres maxiruhájához színben passzoló fejpántot választott – amióta hosszúra növesztette ősz haját, gyakran színesíti megjelenését különféle hajráfokkal, kendőkkel, hajpántokkal.

 

Bár manapság sok sztárt ragadott magával a közelgő Barbie-film rózsaszín világa, és Helen Mirren egyébként is kötődik az élő szereplős alkotáshoz, hiszen narrátorként vett részt benne, az élénk színek rajongójaként ő már korábban felfedezte magának a pinket, amelynek rengeteg árnyalatában láthattuk már.

A rá jellemző nőies eleganciával adagolja a rózsaszínt olykor merészen, máskor visszafogottabban, emellett számos eleven tónus ott sorakozik a kedvencei között, amiket zseniális módon jelenít meg öltözékeiben.

Elképesztő, milyen sokféle kombinációkban sütötte már el a vibráló árnyalatokat!

Kiemelt kép: Daniele Venturelli/Getty Images.

Képgaléria képei: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés