Hatvan felett már mindenkinek számolnia kell a ráncokkal, és a megereszkedett bőrrel, melyeken optikailag finomítani lehet picit a megfelelő színhatásokkal, de nem kell, hogy a smink célja a tükörsima arc legyen, hiszen az komoly maszkolást jelentene.

Az érett bőrt egészen másképp kell sminkelni, hiszen már nem bír el annyi festéket, mint korábban. A barázdák és redők miatt a korrektor és az alapozó is másképp mutat rajta, egy-egy rétegezésnél például könnyen előfordulhat, hogy a smink összegyűlik, és megül a ráncokban.

A mottó tehát, ami a smink elkészítését vezérli: a kevesebb, több. A ráncok elfedése helyett inkább az arc frissítése a cél. Jó, ha az alapozó leheletkönnyű, és kissé selyemfényű, mert így természetes ragyogást ad az arcnak, anélkül, hogy elnehezítené, vagy mesterségessé tenné a bőrfelület látványát.

Ultrafinom smink, 60 felett

Az alapozót ecsettel és ujjbegyekkel dolgozza el a sminkes úgy, hogy eggyé váljon a bőrrel, és ne egy maszkot képezzen rajta. Az enyhén fénylő pigmentek optikailag feltöltik a finom ráncokat, vagyis, nem több réteg festék fedésével igyekszik fiatalosabb bőrt varázsolni a szakember, hanem a lágy színek és fények játékát használja. Nagyon visszatetsző lenne ugyanis, ha az ősz haj vonalánál szinte elválna a smink, a ráncokban pedig megülne a festék.

A korrektort is csak nyomokban használja, és vékony ecsettel viszi fel az arcra. A szemsmink esetében is meg kell találni a nőies összhangot. Leheletfinom, fahéjas árnyalat kerül a szemhéjakra, mely nem árnyékolja nagyon ezt a területet, inkább frissíti a tekintetet.

 

Nem túl meleg, de nem is rideg árnyalat, valahol a kettő között helyezkedik el a színskálán, illetve nem túlzóan ragyogó, mégis van egy kis selyemfénye, mellyel tágra nyitja a szemeket. Minden nagyon visszafogott, a pillák hangsúlyozása is, hiszen bármiféle erős kontraszt pont ellenkező hatást keltene, vagyis öregítené viselőjét. Az ajkakat enyhén csillogó, rózsaszínes nude árnyalat emeli ki, mely az egész arcnak üde hatást kölcsönöz.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés