Első blikkre talán úgy tűnhet, hogy semmiféle változást nem mutatnak fel idén a divatos rövid hajfazonok, hiszen szinte futószalagon szállítják a trendek a pixie, az ultramini bob, valamint a shag stílusok végeláthatatlan sorát. A vágástechnikák azonban folyamatosan fejlődnek, megújulnak, ezért a klasszikus formák is más köntösben mutatkoznak az őszi-téli palettán. Az alábbi rövid frizurák többsége vékony szálú hajból is szépen kivitelezhető, az esetlen tincsek már a vágás során megkapják a kellő támogatást.

hirdetés

Sokan azért mondanak le a rövid frizurák által kínált divatos lehetőségekről, mert úgy vélik, hogy ezek a vágások cseppet sem mutatósak, ha vékony szálú hajból készülnek. Míg a hosszú haj esetében gyakran védőhálót jelent, hogy fel lehet tűzni, össze lehet fogni, a kurta tincseknél többnyire a megfelelő beszárítás és formázás jelenthet megoldást, amikor csak úgy esetlenül lógnak vagy lelapulnak a szálak.

A vékony szálú haj jellemzője, hogy a hajtömeg egyáltalán nem látványos, ami nem jelent egyet a ritkás frizurával. A dús, tömött hatás akkor is elmaradhat, ha alapvetően sűrű növésű a haj, csak gyenge szerkezetű, esetlen tincsekből áll, melyek könnyen összeesnek, egymásra simulnak.

Az idei frizuradivat számos olyan vágástechnikát felvonultat, amelyek erősebb tartást tudnak adni a vékony, könnyen szálló, puha szerkezetű szálaknak. A formázás ebben az esetben sem maradhat el, viszont egy rövidebb hajstílus nem igényel hosszadalmas beszárítási procedúrát.

Ám a jelenleg felfutott rövid frizurák között olyan típusok is akadnak, melyeknél abszolút nem mérvadó, hogy vékony vagy vastag szálú hajból készülnek el.

Legtöbbjük akkor is mutatós és sikkes, ha nincs felturbózva, és elmarad a dús hatás, mert laposra lesimítva éppúgy elegánsak. Ugyanakkor újra népszerűek a mikrorövid fazonok, melyek tincsesre szárítva igazán divatosak, így jóformán akkor sem kell bajlódni velük, ha gyenge hajtípusról van szó.

A legdivatosabb rövid frizurák a szezonban: vékony szálú hajból is kihozható a tökéletes fazon

A pixie után itt a bixie

A vágástechnikák ötvözésével sok népszerű fazont keltettek új életre a fodrászok. A bixie valahol a rövid pixie és a minibob között helyezkedik el, a fejtetőn alapvetően hosszabb, de jól alá van szedve a frizura.

Nincs csupasz tarkó, ami sok nőt zavar, a rétegesen vágott tincsek pedig kissé megnyomják a volument. Néhány perces körkefés szárítással vonzó, érzéki, lágyan szélfútta frizura varázsolható belőle, ami a szimpla hétköznapokon is eleganciát kölcsönöz viselőjének.

Ám nemcsak dúsra szárítva, hanem lesimítva is roppant stílusos, így nem kell azon aggódni, hogy mit kezd az ember lánya, ha nincs idő formázni reggel, és a gyenge szálak egymásra simulnak. Elég egy selyemfényű hajkrémmel lesimítani, rendbe szedni, és máris tökéletes.

Ultrarövid pixie

Mia Farrow Vidal Sassoon fazonja nem csak a filmtörténelemben lett híres.

A divat régi klasszikusa ez a mikropixie, ami csodásan kiemeli az arc szépségét, ebben rejlik a nőiessége. A kifutókat ismét ellepték ezek a rövid frizurák, melyek nemcsak a hatvanas-hetvenes, hanem a kilencvenes években is roppant felkapottak voltak.

A tincses formázás az utóbbi korszakra utal, de lehet kissé kuszán is viselni, amennyire a kurta tincsek engedik. A minifazonok mellett a borotvált típusok is megjelentek, a kifutón és a divatkampányokban is láthattunk példákat erre a szokatlan, ugyanakkor stílusosan vagány trendre.

A tépett, rövid shag új verziói

A shag vágás előnye, hogy dús, hullámos és göndör tincsekből, illetve vékony szálú hajból egyaránt csodásan kialakítható a tépett, szélfútta fazon.

A shag nem csak fokozatos, réteges vágást és egy bizonyos formát jelenthet, a bob és a pixie is kialakítható shag stílusban, ráadásul többféle technikát ötvözhet a fodrász, hogy adott esetben erősebb tartást, vagy éppen lágyabb sziluettet kapjon a frizura.

Francia és choppy bob

A klasszikus francia bobot nem kell felturbózni, nagyon elegánsan mutat akkor is, ha sapkaként simul a fejre. Ez egyfajta stílus, aminél nem jelent előnyt a texturált, tömött hatás, pont ellenkezőleg, finom szálú hajból mutat a legszebben.

Ezzel ellentétben a vadóc choppy bob modern rétegezéssel készül, a tincsek nem egyforma hosszúságúak, a frizura szerkezetét pedig úgy alakítja ki a szakember, hogy ha hullámokat kap, a kövér loknik szépen megtartsák egymást, ne essenek össze.

A choppy vágás göndör és egyenes, erős és vékony szálú haj esetén éppúgy ideális.

A csúsztatott vágással készült bob hasonlóan működik, az efféle rövid fazonok tartást adnak a gyenge szerkezetű tincseknek.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés