Na ilyen egy igazán látványos hajvágás! A fiatal nő a lábszárig érő tincseit vágatta rövidre, a különbség egyszerűen elképesztő.

hirdetés

A hosszú haj és rövid haj közötti vívódást sokan megtapasztalták már. Ez körülbelül olyan, mint a hullámos és egyenes tincsek közötti vacillálás. Akinek bongyor tincsei vannak, mindent megtesz azért, hogy tűegyenessé váljanak a szálak, míg akinek eleve egyenes a haja, különböző eszközökkel igyekszik csodás loknikat varázsolni magának.

A hosszú hajjal tényleg akad tennivaló, a fenékig érő tincsek csak akkor mutatnak igazán, ha kellőképpen ápoltak és egészségesek. Ahogy nő a haj, az alja éppen úgy törik, hiszen a különböző környezeti hatások igencsak megviselik a hajszálak szerkezetét. Kellő odafigyelés nélkül a hajvégek elvékonyodnak, a hajtömeg pedig erőtlennek hat, a frizura elveszíti tartását.

 

Sokan megtapasztalják, hogy a hosszú tincsek kócolódnak és nehezen kezelhetővé válnak, a legtöbbekben ilyenkor merül fel a rövidebb fazon lehetősége. A hajvágás csupán egy megoldás a sok közül, azonban valóban a leghatékonyabb útja a lobonc felfrissítésének. Az már csak hab a tortán, hogy az új stílusnak köszönhetően a megjelenés is átalakul, a szálak tartást kapnak, ami az önbizalomra, de még a kisugárzásra is pozitív hatással van.

Ugyanakkor szinte minden hosszú hajú nőt elbizonytalanít a tény, hogy éveken át küzdöttek azért, hogy gyönyörű, fenékig érő frizurájuk legyen. A döntés valóban nem egyszerű, azt azonban fontos észben tartani, hogy a nőiességet nem a haj hosszában mérik, a sikkes rövid fazonok éppen olyan dögös és vonzó megjelenést kölcsönözhetnek, ha a megfelelő verzióra esik a választás.

Az elképesztően hosszú, fenékig vagy lábszárig érő haj már nem az a kategória, ami megtartja fazonját, gyakorlatilag összefogni sem egyszerű, máskülönben meg csak lóg esetlenül, és a hajtömeg miatt a tövek teljesen lelapulnak. Stílusosabb összképet ad egy rövidebb, nőies fazonkialakítás, ami formát, tartást ad a hajnak.

Látványos hajvágás, megdöbbentő különbség

Amikor valaki drasztikus változásra vágyik, nem elegendő csupán pár centitől megszabadulnia. A teljes stílusváltáshoz új fazonra van szükség, sokszor tényleg megéri a fodrász kezeire és fantáziájára bízni az eredményt. A hajvágás sokszor lelkileg sem könnyű, hiszen hosszú évek kitartó hajnövesztése áll a látványos lobonc hátterében, azonban van, amikor tényleg célszerű megszabadulni az erőtlen, elgyengült hajszálaktól.

Ez a nő igencsak komolyan vette a feladatot, a lábszárig érő frizuráját nagyon rövidre vágatta. Noha a haja abszolút egészséges és ápolt volt, a tincseknek már nemigen volt tartása, a szálak teljesen rálapultak a fejtetőre, így a formátlan fazon megérett a változásra. Néhány könnycsepp kíséretében azonban dögös, vonzó megjelenést kölcsönzött neki a profi fodrász.

A videón egyértelműen látszik, hogy az erőtlen hajszálak új erőre kaptak a hajvágás után. A frizura tartást kapott, dúsabbá vált és vonzó, nőies kisugárzást kölcsönzött a fiatal nőnek. A sikkes bobfazon egyébként is rendkívül trendi manapság, sokszor pedig a rövidebb hajstílusok jobban betalálnak, mint a hosszan lelógó, elvékonyodott tincsek.

Mielőtt valaki ilyen látványos átalakulásra szánja rá magát, érdemes alaposan átgondolni a pró és a kontra érveket. Bár a fodrásztechnológiák igencsak fejlettek és előrehaladottak, a hajpótlás nem feltétlenül adja vissza a természetes hatást, ráadásul a szép eredmény érdekében mélyen a zsebbe kell nyúlni.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés