A letisztult hatást keltő, stílusos színkombinációk nem csak két tónusból állhatnak, a harsány összhatás akkor is elkerülhető, ha három-négy tónust boronálsz össze, ráadásul így nagyobb eséllyel kiküszöbölhető a fáradt, borongós, kissé vérszegény eredmény. Profi stylist mutatja meg, hogyan lehet elegáns, kifinomult és harmonikus a színes öltözéked.

hirdetés

Sokan nem szeretik az élénk, hivalkodó színhatásokat, és amikor letisztult, finom összképre törekednek, maximum két tónusból építik fel az öltözékeiket, melyek többnyire naturálisak és semlegesek. Bár a khaki, a bézs, a sötétkék, barna és szürke egyaránt gyakran szerepel az idei téli szezon palettáján, ezek párosításából általában fáradt, szomorkás hangulatú, esetleg sápasztó szettek születnek.

Ellena Hue stylist arra mutat rá, hogy vibráló, eleven és rikító árnyalatok nélkül éppúgy el lehet érni a friss, üde, ragyogó összhatást, olyan stílusos színkombinációk segítségével, melyek nem tompítják le viselőjük energiáit.

Stílusos színkombinációk egyszerűen: szuper tippeket ad a stylist

Egyeseknek a meleg, míg másoknak a hideg színek állnak jól, elsősorban ezt kell figyelembe venni a stílusos színkombinációk kialakításakor. A stylist a legdivatosabb természetes árnyalatokat vette alapul, amelyekhez gyakran nyúlnak a nők, ha kifinomult, lágy, elegáns hatást szeretnének elérni az öltözékükkel.

A mélyebb és világosabb kék, az olívazöld, homokbarna, az elefántcsontszín vagy a tejfehér, esetleg a kövek lágy fehérsége a természetben éppúgy előfordul, ezekkel a tónusokkal valóban letisztult színvariációkat lehet kialakítani a megjelenésben, viszont ahhoz, hogy friss, üde hatást keltsenek és lágyságot sugározzanak, megfelelően kell deríteni vagy mélyíteni az alapszínt.

 

A videóban több összeállítást mutat Ellena, melyekben meglepő módon gyakran három tónus is megfér egymással finom harmóniában. A titok abban rejlik, hogy például a mély olajos zöldet nem sötét árnyalatok mellé pakolja, sőt, nem csupán a frissebb olívazöld változatával tálalja. A khaki sokakat fáradtnak mutat barnával, bézzsel vagy feketével összeboronálva, a stylist azonban krémfehér monokróm szettbe ülteti az olívazöld tónusokat. Láthatóan így sokkal frissebb, élénkebb az összkép, miközben elegáns és stílusos.

A sötét olajzöld és a fekete nem a legszerencsésebb választás, a kettő együtt komor, morózus hatást kelt. Ez a kombináció fáradtnak mutathatja viselőjét. Kép: Getty Images.

 

A sötétkék és a bordó kombinációja nagy felületen komor, morózus hangulatot kelt, viszont Ellena megoldása kiküszöböli ezt a hibát. Mindkettő előkelő tónus, így a finom összhang adva van, csupán az arányokat kell eltalálni. A kék világosabb és mélyebb tónusait együtt alkalmazza, amit királykék táskával, esetleg bordó retiküllel is fel lehet dobni.

Ellena azt is megmutatja a videóban, hogyan tudsz látszólag nagyon eltérő hangulatú és árnyalatú színeket közös nevezőre hozni. Az arc közelébe helyezi a frissítő fehéret és az élénkítő hatású krémes olívazöldet, míg a fáradt, poros rózsaszínt távolabb helyezi, így az nem tudja fáradttá tenni a megjelenést. A bordót épp csak egy kis részletben villantja meg a táskával, ezért komoly hangulata nem ül rá a teljes öltözékre. Finom és vidám lesz az eredmény.

A burgundi most divatos szín, de feketével, sötét árnyalatokkal összeboronálva nem túl előnyös. Kép: Christian Vierig/Getty Images.

 

A csokoládébarna és a bordó szintén nagyon divatos most a szezonban. A stylist szerint ennek a két tónusnak a kombinálása sokkal szerencsésebb, mintha monokróm barnát vagy egyszínű bordót, esetleg csupa bézs árnyalatot használna az ember. A csokibarna és a lágy bordó között nincs nagy kontraszt, így az egész szett megnyugtatónak hat, nincs bennük élénk vibrálás sem, mégis hangulatosabb összképet teremtenek, mint a monokróm barna vagy burgundi.

A teveszőrszín és a bézs sápasztó kombinációja helyett a krémszín, a karamell és a teveszőrszín variációját javasolja a szakember. Szerinte így frissebbnek mutatkozik az öltözék, miközben megmarad finom lágysága és légiessége.

A bézs és a fekete elegáns összeállítást eredményez, de az erős kontraszt miatt fáradtnak, sápadtnak tűnhetsz egy ilyen öltözékben. A bézs sokkal frissebb kombinációkban is bekerülhet a szettekbe. Kép: Getty Images.

 

A stílusos színkombinációk lényege, hogy semmi ne keltsen zavaró hatást, nincsenek éles kontrasztok, vibráló részletek, domináns, erőteljes árnyalatok. Ráadásul mindezt úgy éri el, hogy nem egyetlen árnyalat több változatát helyezi egy monokróm összeállításba, hanem eltérő tónusokat boronál össze.

Divatos bézs öltözékeket a meleg színskála, valamint a hideg paletta segítségével egyaránt létre lehet hozni, a stylist ehhez is szuper tippeket ad videójában.

A most divatos tompa szürkén alapuló szettek finom, elegáns fellendítésére is hoz egy remek példát. Tüzes narancs vagy élénkpiros helyett türkizkékkel kombinálja a világos, tompa szürkét, így egy roppant levegős, elegáns öltözéket kap, ami hidegsége ellenére sem tompítja le viselője energiáit. Gyönyörű ez a variáció, csakúgy, mint a monokróm szürke fehérrel derítve. Ezek egytől egyig kifinomult, sikkes összképet mutatnak, elkerülve a komor, fáradt hatást.

Még a sápasztó színek is derűsebbnek mutatkoznak megfelelő árnyalatok mellé illesztve, ráadásul ezek a stílusos színkombinációk továbbiakhoz is remek inspirációt adnak.

Kiemelt képek: Edward Berthelot, Streetstyleshooters/Getty Images.

Cikkfotók: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés