A tavaszi kollekciókon is erősen érezhető, hogy tavaly hatalmas fordulatot vett a divat. Amikor hirtelen egy világjárványba csöppentünk, az nem csak az életünkre, hanem az öltözködésünkre is hatást gyakorolt. A nagy divatházak is próbáltak reflektálni az új helyzetre: volt, aki ismét divatba hozta a melegítőt, de a Schiaparelli ennél is zseniálisabb ötlettel állt elő, hogy a couture vonal se essen ki a pikszisből, amíg az éltető terepe, a vörös szőnyeg felgöngyölítve várakozik a sarokban. A muszklis ruha biztos, hogy tarolni fog!

hirdetés

Elsa Schiaparelli fantáziadús ötleteivel és szürrealista vízióival kreativitást vitt a 20. századi divatba, öröksége, az 1927-ben útjára indított Schiaparelli-divatház – ami akkoriban még butikként működött -, tovább ápolja a tervezőnő szellemiségét, és merész, de csábító stílust kínál a 21. századi nőknek.

A francia márkát 2014-ben élesztették újra, akkor még Marco Zaninival az élén, majd 2019-ben Daniel Roseberry került a kreatív igazgatói székbe, és alig adta ki első kollekcióját vezető tervezőként, rögtön a 2020-ban kialakult világjárvánnyal kellett szembesülnie. A couture divatházak esetében nagy érvágást jelentett, hogy a vörös szőnyeges események rendre elmaradtak, és nem voltak olyan nagyszabású gálák, ahol a sztárok meg szokták szellőztetni a méregdrága luxusruhákat.

Még szerencse, hogy a Schiaparelli-divatház nem igazán a klasszikus elegancia alapján készült estélyi ruhákban gondolkodik. Daniel Roseberry kockahasat imitáló, szuperhősnő stílusú mellvértjét ki más, mint Kim Kardashian viselte először a karácsonyi szezonban, ami valószínűleg egyfajta továbbgondolása annak az 1939-ben született Skeleton elnevezésű ruhának, amit Elsa Schiaparelli Salvador Dalíval közösen készített el. Ennél a darabnál a ruha eleje és hátrésze volt olyan domború díszítésekkel ellátva, hogy azt a hatást keltette, mintha kirajzolódnának a viselőjének a csontjai, a gerincoszlopával és a bordáival együtt.

Nemrég Lady Gaga is a Schiaparelli tavaszi kollekciójára terelte a figyelmet. Az énekesnő a divatház pinkes beütésű vörös ballonszoknyáját és fekete kabátkáját viselte az amerikai elnöki beiktatási ceremónián, amikor a nemzeti himnuszt énekelte.

A vibráló magenta és a ragyogó pink Elsa Schiaparelli védjegyévé vált a 20. században, és a márka most visszaemelte kollekcióiba – például a tavaszi muszklis ruha is pinkben pompázik.

A Schiaparelli megoldja, hogy kockahasad legyen a home office után

Bár a koronavírus miatt kialakult járványhelyzetben megszaporodtak az otthoni edzéshez kínált eszközök, ruhák, tanácsok és videók, a home office-ban ragadt emberek többségének mégis a mozgáshiány okozza a legnagyobb gondot. Sokaknak nincs ideje, módja, alkalma arra, hogy rendszeresen sportoljanak, az internetes mémek többsége pedig vészjóslóan vetíti elénk, hogy a megváltozott életmódunk milyen hatással van, vagy lesz a külsőnkre.

A Schiaparelli frappánsan reflektált a 2020-as bezártságra és punnyadásra, ami bizony még most is rengeteg embert érint. Olyan ruhákat alkotott, melyek becsapós módon formálják a testet: bárki felveszi őket, izmosnak fog tűnni. Persze, jót nevetgélünk ezen, de azért, ha belegondolunk, óriási fricska a ló másik oldalára áteső fitneszmánia felé, ami gyakran már a mindenki legyen olyan izmos, mint egy szuperhős elvét vallja.

Míg a lezser mackóalsók trendjének fellendítésekor azt éreztük, ezek a darabok arra szolgálnak majd, hogy elfedjék a fenekünket, a francia divatház bátran tukmálja a szűk ruhát, melybe bele vannak építve a hasizmok, bicepszek és tricepszek. Ebben a kreációban a tavaszi sikerdarabjukat köszönthetjük.

A fűzős, mellvértszerű miniruha még a formás, feszes popsi élményét is megadja, sőt, kiegészíthetjük egy kockahasú, mellszoborszerű táskával.

Az ékszerekről és a csillogásról sem mondott le a márka, a tavaszi kollekció néhány kreációját merész aranydíszítésekkel kombinálta. Daniel Roseberry valószínűleg úgy gondolta, hogy ha Elsa Schiaparelli képes volt izgalmas holmikkal visszatérni a háború után, akkor ő is bevállalja az ezzel járó rizikót.

Ha valakinek esetleg az volt az új évi fogadalma, hogy kevesebbet fog lógni a telefonján, annak az aranyszínű ujjdíszeket ajánljuk, gigantikus műkörmökkel.

Csak úgy érdekességképpen: 36 méter pink selyem-viszkóz bársonyból készült ez a különleges ruha, ami mondjuk, nem éppen a fogjuk most már vissza a pazarlást elvét hirdeti, amire manapság úgyszintén ki van élezve a divat. Azért az ötlet, hogy a fülbevalókról lógjon le a ruha, egészen zseniális.

Szerintünk a kockahasú ruhákra biztosan lesz kereslet, és az már borítékolható, hogy Lady Gaga és Kim Kardashian vevő lesz a merész divathúzásokra.

Kiemelt képek: Schiaparelli Haute Couture.

  • Megosztás:
hirdetés