Nagy kihívást jelenthet a piros és pink színkombináció becsempészése a ruhatárba, de megéri próbálkozni vele, hiszen elképesztően látványos megjelenést lehet vele elérni. Ehhez adunk néhány tippet és inspirációt képgalériánkkal.

hirdetés

 

A vörös színről értelemszerűen először a szerelem és a szeretet jut eszünkbe, hiszen a szívecskés minták is rendszerint pirosak szoktak lenni. Emellett a tűz, a forróság és a szexualitás jelképe is.

A pink vagy a rózsaszín hasonlóan a szerelem felé hajaz, de több szerepet kap benne a nőiség és a kislányos játékosság. Nem hiába kapta sokak gyerekkori kedvence, a Barbie baba is ezt az árnyalatot védjegyéül, illetve mai napig ez jelenik meg, ha a női nemet színekbe öntjük.

A vibráló piros és pink színkombináció felpezsdíti az öltözéket

Ennek a két, mérhetetlenül intenzív színnek az öltözékben való megjelenítése sokáig tabunak számított. Azonban idővel fordult a kocka a negatív érvek ellenére, miszerint túlságosan “ütik egymást”.

Tulajdonképpen rokontónusokról van szó, ami hamar előnyére vált a párosnak, így ma már kifejezetten divatos, amennyiben harmonikus színritmusba kerül bele. Persze, nem olyan egyszerű megteremteni azt az egyensúlyt, ami még ízléses keretek között tartja a megjelenést, de nem is lehetetlen. Segítünk, hogy elérd a célod, hiszen kár lenne kihagyni az üde tavaszi szettekből ezt a vibrálóan derűs árnyalatpárosítást!

 

Így teremthetsz összhangot, a színek megfelelő használatával

  • Amennyiben csak piros és pink színű ruhákat választasz, koncentrálj a letisztult formákra.
  • Ne legyen rajtad túl sok színes réteg, használj nagy méretű színblokkokat.
  • Ha minták mellett döntesz, akkor a szett többi részében más virágos, vagy geometriai forma ne jelenjen meg, hogy elkerüld a kaotikus hatást.
  • A piros és pink színkombináció mellé semleges, tompa vagy púderszíneket válassz.
  • Végezetül pedig: viseld őket magabiztosan és ne ijedj meg, ha minden tekintet rád szegeződik. Ez az intenzív tónuspár csak úgy vonzza a figyelmet!

Kiemelt képek: Streetstyleshooters, Christian Vierig/Getty Images.

Képgaléria képei: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés